Élet-Stílus

Ábel Anita olasz párja három nappal megismerkedésük után kijelentette, hogy szerelmük egy életre szól

Palikék Világa by Manna / YouTube
Palikék Világa by Manna / YouTube
Maguk sem tudják, mi tartja össze őket immár öt éve.

Öt éve alkot egy párt Ábel Anita és olasz származású szerelme, Roberto Favaro. Most kettesben adtak interjút a Palikék Világa Ilyen az élet című műsorában. A színésznő itt elmondta, alig kilenc hónappal azután kezdődött a kapcsolatuk, hogy 16 évig tartó házassága véget ért, és eleinte sok összezördülésük volt, részben különböző kulturális hátterük miatt. Párja szerint mostanra stabilizálódtak a dolgok köztük, de azért még most sem unatkoznak.

A magyar emberben genetikailag benne van a sápítozás, a panaszkodás, a negatív gondolkodás. Nekem ez egy nagyon nagy tanulási folyamat, ami még most is tart: én öt év alatt nagyon sok helyzetben elkezdtem az agyamat átkattintani

– magyarázta Ábel Anita. Mint mondta, össze kellett csiszolódniuk, hogy könnyebben együtt tudjanak élni.

Nagyon más közegben nőttünk fel. Bár neki a gyökerei olaszok, ő egy világpolgár, aki nagyon hamar elkerült otthonról és rengeteget utazott a világban. Ő mindenhol otthon tud lenni egy perc alatt, én ehhez nagyon kocka vagyok. Mi bárhová megyünk a világban együtt, három és fél perc múlva lesz egy öribarink.

A színésznő azt mondta, párja mellett jött rá, hogy fejlesztenie kell magát, mert nagyon bizalmatlan és zárkózott idegenekkel, még ha ezt a külső szemlélők nem is így látják.

Én egy nagyon zárt valaki vagyok. Ha valaki bejön a privát szférámban, és a Robi azért nagyon erőteljesen berobbant, ő meglátta ezt az oldalamat is. A két oldalamat kellett balanszba hozni úgy, hogy kevesebb legyen a nagyon pesszimista, nagyon depressziós, nagyon negatív világlátású oldalból, és inkább felszínre hozni, hogy még egy rossz dologban is lássuk meg a jót. Akarva-akaratlanul Robi a tanítómesterem volt abban, hogy ennyi idő elteltével azt tudom mondani, hogy én is érzem magamon a változást. Ez nagyon sok fejlesztés, átbeszélgetett éjszaka, nagyon nagy csattanások, sok lelki trauma felszínre hozása volt, hogy ő ezt kihozza belőlem.

Arra a kérdésre, hogy a konfliktusok ellenére mi az, ami összetartja őket, egyhangúlag mindketten azt felelték: nem tudják.

Lehet, hogy csöpögősen hangzik, de én nem gondoltam volna, hogy az én életemben lesz ilyen. Ez az első pillanatban megszületett, ahogy egymásra néztünk. És még mi sem tudtuk. Nem tudom, hogy ez szerelem vagy odafönt elrendelés, de ez egy olyan erős dolog, ami a mai napig átsegít minket mindenen. Mi három nap után tudtuk, Robi akkor rám nézett és azt mondta: »Ez, szívem, élet végégig tart, ha csak el nem basszuk«

– fogalmazott Ábel Anita.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik