Külföld

271 dzsihadista harcos tért haza Franciaországba

24.hu
24.hu

hírfaragó. 2017. 08. 06. 07:03

Franciaországba 271 dzsihadista tért haza, miután Irakban vagy Szíriában harcoltak szélsőséges szervezetek fegyvereseiként és az ügyészség mindannyiuk ellen vizsgálatot indított, jelentette ki a Le Journal du Dimanche című, vasárnaponként megjelenő lapnak adott interjúban Gérard Collomb francia belügyminiszter.

A francia hatóságok szerint összesen mintegy 700 francia állampolgár ment a Közel-Keletre, hogy csatlakozzanak az Iszlám Állam nevű terrorszervezethez. A 217 felnőtt mellett 54 kiskorú francia állampolgár is hazatért a háborús övezetből. A visszatérők közül van, aki őrizetben van.

Collomb úgy értékelte, hogy “nagyon magas” a veszélye annak, hogy terrortámadás történik Franciaországban. Említést tett a párizsi Champs-Élysées sugárúton történt két merényletről, és hét olyan kísérletről is, melyek a francia hatóságoknak sikerült meghiúsítaniuk. A belügyminiszter arra is kitért, hogy összesen már 18 500-nál is több ember neve szerepel azon a megelőzési célból felállított listán, melyen a hatóságok azokat tartják nyilván, akik radikális viselkedést mutatnak.

Franciaországban 2015 novembere, a 130 halálos áldozatot követelő terrortámadások óta több mint 100-an váltak már iszlamista merényletek áldozataivá. Az országban a 2015-ös támadások óta rendkívüli állapot van érvényben, amely különleges jogkörökkel ruházza fel a hatóságokat, s melynek bizonyos elemeit várhatóan állandósítani fogják a következő hónapokban a parlament elé kerülő, új terrorellenes törvény révén.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Austria's Foreign Minister and leader of Austria's centre-right People's Party (OeVP) Sebastian Kurz waves to supporters during the party's election event following the general elections in Vienna, Austria, on October 15, 2017.  / AFP PHOTO / APA / ROBERT JAEGER / Austria OUT
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.