Külföld

Nagyobb védelmet kapnak a francia iskolák

24.hu
24.hu

2016. 08. 17. 16:22

A tanácskozást követően Jean-Yves Drian védelmi miniszter hangsúlyozta, hogy még mindig nagyon nagy a veszély Franciaországban a szélsőséges eszméket vallók miatt. Bejelentette, hogy szeptember és az új tanév közeledtével, csökkenteni fogják a kiemelt fontosságú vidéki helyszínek védelmére kirendelt katonák számát, Párizsban ugyanakkor növelik.

Bernard Cazeneuve belügyminiszter közölte, hogy a jövő héten az iskolák védelméről különleges intézkedéseket jelent be, egyeztetve azokat az oktatási minisztériummal. Megerősítette egyben, hogy a következő hónapokban a jelenlegi erőkre alapozva 84 ezer fős nemzeti gárdát terveznek felállítani Franciaországban a közbiztonság javítása végett. Megjegyezte, hogy a francia hírszerzés megállás nélkül nyomoz veszélyt jelentők után, és sorra tartóztatja le azokat, akik fenyegetést jelenthetnek.

Franciaországban rendkívüli állapotot vezettek be a tavaly novemberben Párizsban elkövetett terrortámadások óta, amelyekben 130-an vesztették életüket. A rendkívüli állapotot idén július 14-ét követően fel akarták oldani, ám épp a nemzeti ünnep estéjén újabb tömeggyilkosságot követett el Nizzában egy iszlám szélsőséges: 84 embert gázolt halálra teherautóval. Mindkét terrortettnél az Iszlám Állam jelentkezett elkövetőként.

(MTI)

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.