Külföld

Texasban enyhítettek a szigorú abortusztörvényen

24.hu
24.hu

2016. 06. 27. 16:48

Az Amerikai Legfelsőbb Bíróság eltörölte a 2013-as texasi abortusztörvényt, eddig ugyanis tilos volt Texas államban az abortusz, írja a BBC.

Azzal érveltek a legtöbben, hogy sok nő életveszélyes házi praktikákkal próbál elvetélni.

A testület döntését az abortusz jogának védelmezői győzelemként ünneplik a Legfelső Bíróság washingtoni épülete előtti demonstráción. Az első kommentárok pedig az elmúlt húsz év egyik legjelentősebb döntésének minősítik. A döntést 5:3 arányban hozták meg a bírák, kiszivárgott információk szerint Clarence Thomas konzervatív bíró a lemondását fontolgatja.

A törvény, amit 2013-ban az állam republikánus kormányzója a nők egészségének védelmére hivatkozva terjesztett elő, nagyon kevés esetben engedélyezte az abortuszt, és szigorú feltételeket támasztott az abortuszklinikákkal szemben. Az ilyen klinikák mintegy fele azóta be is zárt.

A Legfelső Bíróság azt írja, a törvény olyan súlyos terheket rótt az abortuszklinikákra, melyek nem állnak arányban azokkal az egészségügyi előnyökkel, melyeket el szeretnének érni. Emellett a bíróság azt mondta, hogy a texasi jogszabály aránytalanul megnehezíti, hogy a nők élhessenek az abortuszhoz fűződő jogukkal, amely az 1973-ban született, úgynevezett Roe kontra Wade ügyben született precedensből fakad, s amely gyakorlatilag biztosítja a nők abortuszhoz való jogát, írj az mti.

Miután a legfelső bíróság döntése országos jogi precedenst teremt, így a texasi abortusztörvény megsemmisítése várhatóan a más államokban érvényben lévő, szigorú abortusztörvények végét is jelenti.

Hillary Clinton, a demokraták várható elnökjelöltje azonnal üdvözölte a döntést:

ez győzelem a nők számára Texasban és egész Amerikában. A biztonságos abortusz jogát biztosítani kell, nem csak papíron, hanem a valóságban is.

 

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Image: 73483992, A hamarosan forgalomba álló új Mercedes-Benz Citaro autóbuszok a budapesti Hősök terén, a járművek átadása alkalmából tartott ünnepségen, Place: Budapest, Hungary, License: Rights managed, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.