Gazdaság

Már megint spórolt nekünk a kormány 4,5 milliárd forintot

A Könnyű Közmű Program az indulása óta eltelt négy hónapban 4,5 milliárd forintos megtakarítást eredményezett a családok, valamint a kis- és középvállalkozások számára - jelentette ki a Miniszterelnökség kabinet ügyek koordinációjáért felelős helyettes államtitkára szerdán Szegeden

Bartal Tamás egy konferencia előtt rendezett sajtótájékoztatóján elmondta, a közműcsatlakozások díjmentessé tétele, a szabályozás egyszerűsítése és az eljárások gyorsítása a gázszolgáltatás esetén 3,5 milliárd, a villamosenergia-bekötésnél 800 millió, a ivóvíz és csatorna csatlakozásnál 200 millió forintot meghaladó megtakarítást eredményezett.

A helyettes államtitkár hangsúlyozta, az Országgyűlés által október végén elfogadott jogszabályok a díjmentesség garanciáit megerősítve bezárták a “kiskapukat”, és tovább egyszerűsítik a folyamatokat. Hozzátette: a kormány a hatósági hozzáállás helyett szolgáltatói magatartást vár el az elosztóktól.

A szabályozás alapján a szolgáltató nem tagadhatja meg önkényesen a törvényi feltételeknek megfelelő csatlakozási kérelmet, és azonnal meg kell kezdeni az eljárást. A díjmentes szolgáltatás pedig nem köthető óvadék, letét vagy más fizetési kötelezettséghez – ismertette a szakember.

Az, hogy a közműcsatlakozások díjmentessé váltak egy átlagos lakásnál, háznál 1,9 millió forinttal, egy üzlethelyiségnél 2,8 millió forinttal csökkenti a beruházás költségeit

– mondta a helyettes államtitkár, hozzátéve, hogy ezzel segítik a családok otthonteremtését, javítják a vállalkozások versenyképességét.

A program iránt az első naptól hatalmas az érdeklődés. A csatlakozási igények száma – az előző két év átlagához képet – háromszorosára nőtt, és a korábbi évekkel ellentétben az ősz beköszöntével sem mérséklődött – közölte Bartal Tamás.

Nemesi Pál, a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke elmondta, a program jelentős mértékben javíthatja a kis- és középvállalkozások versenyképességet a beruházási költségek és az adminisztratív terhek csökkentésével, illetve azzal, hogy az energiaellátás biztosításához szükséges több hónapos, akár egy éves engedélyezési, előkészítési időszak néhány hétre csökken.

Komoly változást hoz az is, hogy a jogszabályváltozás a megyénként néhány tucat vállalkozás monopolhelyzetét megszüntetve a megfelelő szakmai gyakorlattal és referenciával rendelkező cégek számára is lehetővé teszi, hogy elvégezzék a közműbekötéseket – közölte az elnök.

Kiemelt kép: A Nemzeti Közművek villamoshálózat elosztó társasága, a Démász Hálózati Elosztó Kft. mintegy kétmilliárd forintból megépült új alállomása Kecskemét Kósafalu városrészében az átadás napján, 2017. szeptember 11-én. MTI Fotó: Ujvári Sándor

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik