NEW YORK, NY - JUNE 23: Edie Windsor attends Logo TV's "Trailblazers" at the Cathedral of St. John the Divine on June 23, 2014 in New York City.   Bryan Bedder/Getty Images for Logo TV/AFP
Élet-Stílus

Meghalt Edith Windsor, a melegházasság úttörője

Vaskor Máté
Vaskor Máté

újságíró. 2017. 09. 13. 06:34

Korábban a témában:

88 éves korában életét vesztette Edith Windsor melegjogi aktivista. Halálát felesége, Judith Kasen-Windsor erősítette meg a New York Times-nak.

Windsor beperelte az amerikai kormányt, amiért elrendelték, hogy fizessen 363 ezer dollár szövetségi ingatlanadót elhunyt felesége, Thea Spyer után. A pár 44 évig volt együtt és Kanadában házasodtak össze 2007-ben.

Az aktivistának köszönhetően a Legfelsőbb Bíróság 2013-ban felülbírálta a házasságvédelmi törvényt, ezáltal egyenlővé váltak az amerikai melegek a történelem során először. Két évvel később engedélyezték a melegházasságot is az USA-ban.

A halál okát egyelőre nem közölték, de évek óta szívproblémái volt az AP hírügynökség információi szerint.

Két korábbi amerikai elnök, így Bill Clinton és Barack Obama is részvétét fejezte ki a családnak.

Windsor 1929-ben született zsidó orosz bevándorlók gyermekeként Philadelphiában Edith Schlain néven. A Temple University-n tanult, 1950-ben diplomázott, majd hozzáment Saul Windsorhoz, bátyja egyik barátjához.

Pár év múlva elváltak, miután Windsor New Yorkba költözött, ahol programozóként kezdett el dolgozni. Nem sokkal később ismerkedett meg élete nagy szerelmével, Spyerrel, akivel rendszeresen részt vettek melegjogi tüntetéseken és felvonulásokon. Spyer 2009-ben halt meg.

(BBC, kiemelt kép: Europress)

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Fotó: 24.hu/Fülöp Dániel Mátyás
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.