Élet-Stílus

Véget ért a Pécs európai kalandja

admin
admin

2008. 02. 13. 20:55

Rátgéber László csapata sima, 39 pontos vereséget szenvedett a cseh Brno vendégeként a női kosárlabda Euroliga két győzelemig tartó nyolcaddöntőjének utolsó mérkőzésén, és ezzel összesítésben 2-1-re elbukta a párharcot.

Az 1-1-re álló párharc első felvonása óriási közdelemben 71-67-es brnói győzelemmel zárult, majd pénteken az NB I egyetlen veretlen csapata 58-55-ös diadallal egyenlített saját közönsége előtt. A sérüléssel küszködő Iványi Dalma még nem jött teljesen rendbe, de nem pihenhetett a sorsdöntő meccsen, amelyre mintegy 300 pécsi szurkoló kísérte el a kedvenceket.

Az első pécsi kosár a 3. percben hullott a gyűrűbe, de a házigazdák is idegesen kezdtek, így nem tudtak elhúzni. A 2006-ban Euroliga-aranyérmes Brno rengeteg büntetőt dobhatott, ám a sok labdát eladó vendégek malmára hajtotta a vizet, hogy az éppen Pécsről igazolt Béres Tímea a 8. percben már 3 személyi hibánál járt. A Rátgéber-együttes három percig nem talált be, így a nyitónegyed 9 ponttal a hazaiaké lett.

Rátgéber László csapata nem tudott csodát tenni (MTI)

Rátgéber László csapata nem tudott csodát tenni (MTI)

A folytatásban a pazarul védekező csehek 27-13-ra megléptek, a sérült kulcsemberekkel érkezett – valamint 5 és fél perc alatt 2 pontig jutó – magyarok pedig hiába kísérleteztek triplákkal, nem tudtak faragni a különbségen. A félidő hajrájában 20 pont fölé nőtt a hazai előny, majd 41-22-vel fordultak a csapatok.

A térfélcsere után folytatódott a pécsi vesszőfutás, 12 perc alatt 3 vendégpont született, ezzel eldőlt a mérkőzés és a továbbjutás. A hat Európa-bajnokot felvonultató házigazdák igazi örömkosárlabdát mutattak be, és végül lehengerlő győzelmet arattak. Béres 10 ponttal és 2 lepattanóval zárt.

A legjobb 16 között búcsúzó baranyaiak persze ezzel együtt várakozáson felül küzdötték végig a nemzetközi idényt, hiszen a nyáron meghatározó játékosokat vesztettek el, és a sérülések miatt is folyamatosan súlyos gondokkal küszködtek.

Euroliga, nyolcaddöntő, 3. mérkőzés:
Brno (cseh)-MiZo Pécs 84-45 (22-13, 19-9, 29-3, 14-20)
Pontszerzők: Zirkova 18/9, Maiga 12/3, Whitmore 10/3, Béres 10, Vecerova 8, Machova 8, Kulichova 8, Viteckova 5, Vesela 5, illetve Vajda 10, Fegyverneky 8, Podrug 8, Krivacevic 7, Somogyi 5/3, Mészáros 5/3, Coelho 2
A párharc végeredménye: 2-1, a Brno javára.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Fotó: 24.hu / Bielik István
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.