Belföld

Eltévedt a vonatpótló busz, magukra hagyták az utasokat

Medvegy Gábor
Medvegy Gábor

hírszerkesztő. 2017. 07. 04. 11:17

Az állomás személyzete azt mondta az utasnak, ők az ablakon keresztül úgy számolták, megjött az összes busz.

Hétfőn már írtunk arról, hogy Pécsről és Szegedről is jóval tovább tart vasúton eljutni Budapestre, vágányzár miatt ugyanis egy jelentős szakaszon vonatpótló buszok közlekednek. A MÁV ugyanakkor nem gondolja, hogy menetjegy-kedvezményt kellene adnia, azzal érvelnek, hogy a buszok is ugyanolyan komfortfokozatúak, mint a vonatok.

Az iho.hu vasúti szaklapnak írta meg történetét egy utas, aki még másoknál is rosszabbul járt. Eleve a pótlás miatt 3 óra helyett 4 óra 11 percig tartana az út, június 25-én viszont eltévedt az egyik pótlóbusz, amely Dombóvártól Pusztaszabolcsig vitte az utasokat. Kiderült: a sofőr nem ismerte az utat, Székesfehérvár határában kötött ki, majd heves telefonálgatásba kezdett, hogy megtudja, egyáltalán hol van és hogyan jut el az úticélhoz. Végül egy utas segített a mobilján lévő térképpel.

Mire az utasok odaértek, a vonat már nem volt sehol, úgy tűnt, az állomás személyzetét sem érdekelte különösebben, hogy az egyik pótlóbusz nem érkezett meg. „Dombóvárról annyi infót kaptak, hogy hat busz jön, és az ablakon keresztül ők hatot számoltak” – idézi a panaszos utas a forgalmistákat.

Végül IC helyett személyvonattal kellett folytatniuk útjukat, de Százhalombattánál fél órás várakozásra kényszerültek, majd csigalassúsággal mentek tovább Érdig.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2017. október 23.
Orbán Viktor miniszterelnök az 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapján tartott állami ünnepségen a Terror Háza Múzeum előtt 2017. október 23-án.
MTI Fotó: Kovács Tamás
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.