Belföld

Sziámi ikrek születtek Budapesten

Sziámi ikrek születtek Budapesten – tudta meg a Blikk.

A lány sziámi ikrek a SOTE I. sz. Szülészeti és Nőgyászati Klinikáján születtek. A lap információi szerint egy Dunántúli édesanya hozta világra a gyermekeket. Állítólag nem történt orvosi mulasztás vagyis nem az volt, hogy nem vették észre időben, hogy a babák bizonyos szerveiknél összenőttek.

A szülők általában az abortusz mellett döntenek, amikor kiderül a fejlődési rendellenesség, ám akad olyan pár is, aki viszont ennek ellenére sem hajlandó lemondani a gyerekekről. Az orvostudomány jelenlegi állása szerint lehetőség van a szétválasztásukra, ha a feltételek adottak.

Nagyon ritka rendellenességről van szó, minden 200 egypetéjű ikerre jut egy. 40 %-uk halva születik és mindössze 25%-uk él egy napnál tovább. A legtöbb ilyen ikerpár a fejletlenebb országokban születik, főként Indiában és Afrikában, ahol nem megfelelő az orvosi ellátás.

Magyarországon a fejlett terhességi vizsgálómódszereknek köszönhetően 1991 óta nem született összenőtt ikerpár.

Maga az elnevezés, egy valaha élt összenőtt ikerpár emlékét őrzi – nevezetesen Eng és Chung Bunkerét, akik 1811-ben születtek Sziámban.

(National Geographic)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik