Belföld

Meggyilkolt férfi csontjait találták meg a kiskunhalasi erdőben – Fotókkal, videóval

24.hu
24.hu

2016. 07. 13. 10:46

Az áldozatot ismerőse ölte meg, majd elásta a kertjében. Később azonban kihantolta a holttestet, és a csontokat egy nejlonzsákban az erdőbe vitte.

Egy 2011 őszén történt gyilkossági ügyet derítettek fel a nyomozók Bács-Kiskun megyében. A rendőrség tájékoztatása szerint állampolgári bejelentés érkezett, hogy Kiskunhalason, a Keceli út környékén egy erdős területen emberi csontokat találtak. A kirendelt szakértő megállapította: az elhunyt egy férfi, aki évekkel ezelőtt bűncselekmény áldozata lett.

A csontok alapján sikerült azonosítani az illetőt, akinek az eltűnését még 2012. június 15-én jelentette be egyik rokona. A férfinak még 2011 őszén veszett nyoma. A beszerzett adatok, bizonyítékok alapján a rendőrség június végén büntetőeljárást indított, mert felmerült a gyanú, hogy az elhunytat egyik ismerőse ölte meg. Az 59 éves férfi tanyáján – a vallomása alapján – az áldozat további maradványai kerültek elő.


police.hu

A jelenlegi adatok szerint az érintettek a gyanúsított tanyáján vesztek össze 2011 őszén. A vita odáig fajult, hogy a házigazda bántalmazta ismerősét, aki életét vesztette. Holttestét elásta az udvarán, ám tavaly ősszel kihantolta és a maradványok egy részét elrejtette a közeli erdőben.  A csontváz hiányzó részeit tetemkereső kutya segítségével találták meg.

police.hu

A férfit őrizetbe vették és a bíróság azóta elrendelte előzetes letartóztatását.

A Zsaru magazin arról ír, hogy miután kiderült, ki az áldozat, illetve hogy bűncselekmény történt, a nyomozók újra meghallgatták a szomszédokat, köztük a későbbi gyanúsítottat is. A férfi öt éve még egy bizonyos romániai barátnőről beszélt, akivel állítása szerint ismerőse elutazhatott. Kiderült, hogy jobban ismerte az eltűntet, mint azt korábban állította, mindkettőjüknek tanyája volt Bogárzó-puszta környékén. Kulcsa volt egykori munkatársa garázsához, amiből eltűnt egy Lada. Idén kiderült, 2012-ben egy bátyai autószerelő levizsgáztatta, és aláhamisította az iratokon a tulajdonos nevét. Amikor közölték vele, hogy őt gyanúsítják, még kitartott amellett, hogy nem tud semmit. Vállalta a poligráfos vizsgálatot is, amely kimutatta, hogy határozottan köze van a férfi erőszakos halálához.

“Az addig együttműködő férfi ezek után bezárkózott, nem válaszolt a kérdésekre, csak azt hajtogatta, nem ő volt, nem tud semmit. Ezalatt bűnügyi technikusok és nyomozók tetemkereső kutyával S. Mihály tanyájának kéthektárnyi területét kezdték átvizsgálni. A gyanúsított közben megtört, lerajzolta, hol keressük a csontokat: egy kivágott körtefa alatt. A tetemkereső kutya is jelzett, a bűnügyi technikusok egyórás ásás után megtalálták a csontváz hiányzó részeit. Ekkor derült fény a műanyag darabka titkára: a gyanúsított egy kék zsákban vitte a holttest egy részét az erdőbe” – mondta a lapnak Kovács Gábor alezredes, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályának vezetője.

A férfi tagadta, hogy megölte ismerősét, szerinte baleset történt. Azt állította, hogy vitába keveredett a későbbi áldozattal, ellökte, amitől a férfi elesett, és beütötte a fejét. Ezután lefeküdt aludni, majd nyolc óra elteltével nézte meg a férfit, aki mozdulatlanul, ugyanabban a pózban feküdt. Ekkor tudatosult benne, hogy ismerőse meghalt. Tanyája mellett eltemette, abban bízva, hogy senki nem fogja keresni. Arra nem adott magyarázatot, miért ásta ki később a tetemet, miért vitte ki a csontok nagy részét a bogárzói erdőbe.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

German Chancellor and CDU party leader Angela Merkel (C) addresses supporters after exit poll results were broadcasted on public television at an election night event at the party's headquarters in Berlin during the general election on September 24, 2017.
Germany voted in a general election expected to hand Chancellor Angela Merkel a fourth term, while the hard-right Alternative for Germany (AfD) party is predicted to win its first seats in the national parliament. / AFP PHOTO / Odd ANDERSEN
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.