Belföld

Kiengedik Lagzi Lajcsit a rácsok mögül

24.hu
24.hu

2016. 01. 22. 15:08

Kiengedik Lagzi Lajcsit az előzetes letartóztatásból – mondta a 24.hu-nak a zenész ügyvédje. Dr. Fröhlich Krisztián közölte, védence vasárnap reggel 8 órakor hagyhatja el a székesfehérvári büntetés-végrehajtási intézetet.

A Budapest Környéki Törvényszék pénteken közölte: a  2016. január 22-én kelt végzésével a Budaörsi Járásbíróság a gyanúsítottak előzetes letartoztatásának meghosszabbítására irányuló ügyészi indítványt elutasította, vagyis Cs. Csaba is szabadlábon védekezhet. A  bíróság szerint bár a gyanúsítottak vonatkozásában az előzetes letartoztatásnak az általános oka jelenleg is fennáll, de az alapját képező úgynevezett “különös okai” – amelyek indokolttá tennék a kényszerintézkedés elrendelését és meghosszabbítását – nem, mint a bűnismétlés vagy a bizonyítás meghiúsításának veszélye.

A hír, hogy a zenész gyanúsított lett, szeptemberben 22-én robbant, két nappal később pedig el is rendelték előzetes letartóztatását. Akkor az ügyészség közölte: a mocsai lakóházban több mint tíz év alatt, a tatai apartmanparkban több mint öt év alatt 3,5-30 millió forint kárt okoztak a közüzemi szolgáltatóknak az elfogyasztott, de ki nem fizetett közüzemi díjak miatt. 2014 októberében a közüzemi szolgáltatók ellenőrei megjelentek a tatai apartmanparkban. A bűnügy két gyanúsítottja, tartva attól, hogy az ellenőrök észreveszik az illegális bekötést, és arról jelentést tesznek, az ellenőröknek több százezer forint készpénzt adtak, akik azt elfogadták. Ugyanígy jártak el a mocsai lakóház ellenőrzése során is – derült ki a nyomozás addig feltárt adataiból. A Budaörsi Járási Ügyészség ezért mindhárom gyanúsított előzetes letartóztatásának elrendelésére indítványt tett, attól tartva, hogy elrejtőznének, a büntetőeljárás alól kivonnák magukat, tanúk befolyásolásával veszélyeztetnék a nyomozás sikerét vagy újabb bűncselekményt követnének el.

Az előzetes letartóztatás elrendeléséről szeptember 24-én döntött a Budaörsi Járásbíróság.

A fellebbezések nyomán október 2-án a Budapest Környéki Törvényszék megszüntette a feleség elleni kényszerintézkedést, és elrendelte szabadlábra helyezését, mert esetében hiányzik a szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény megalapozott gyanúja. Galambos Lajos és a harmadik gyanúsított esetében helybenhagyták az elsőfokú bíróság végzését, így ők előzetesben maradtak, ráadásul két védőügyvédet is kizártak az eljárásból.

 

 

 

Kommentek

Dunaharaszti autótolvaj (autótolvaj, rendőrség, dunaharaszti, )Önnek VW-je van? Gyorsan álljon be a garázsba!
Halott német katonákat találhattak a Vértesben, nagy mennyiségű robbanóanyag is előkerült