Belföld

A peron és a vonat közé zuhant egy nő Pilisvörösváron

24.hu
24.hu

2016. 01. 09. 08:53

Kórházba kellett szállítani a héten egy nőt, aki beesett a vonat és a peron közé a Pilisvörösvár Szabadságligeti megállóban – olvasható a 10-es út nevű Facebook-csoportban. A beszámoló szerint a több mint fél méteres résbe bezuhant “óvodai dolgozó holgyet” férje vitte az ügyeletre, de “ott nem tudták kivenni a kocsiból, a fájdalmai miatt.” Végül a János-kórházban látták el sérüléseit.

A posztra reagáló kommentekből kiderült, hogy ez az eset már legalább a harmadik volt, amikor az nemrég 44 milliárd forintos beruházással felújított, és Európa legdrágább vasútvonalaként emlegetett Budapest-Esztergom vonalon valaki beleseett a peron és a vonat közötti 60 centiméteres résbe.

Ahogy arról már korábban beszámoltunk, a vonalon egyes megállóhelyeken igencsak izmos lépésekkel, szolid ugrással fűszerezett mozdulattal lehet csak le-, illetve felszállni, nem kis kihívást állítva a gyerekekkel közlekedők és az idősek, valamint azok elé, akik mozgásukban korlátozottak. Kezdetben az utasok is értetlenül álltak a „jelenség” előtt, egyesek – főképp idősek – szóvá tették, aggódnak, mi lesz, ha a fagyban csúszóssá válik a peron, ők pedig fél testtel a “lyukban” kötnek ki.

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. akkor kérdéseinkre azt válaszolta, hogy ”a peronok az érvényes előírások és szabványok szerint épültek”.

Loppert Daniel, a NIF kommunikációs igazgatója most egy kommentben válaszolt a balesetről beszámoló csoporttagnak a “10-es út” oldalán, kijelentve, hogy “ez a helyzet így nem maradhat”. Loppert azt ígérte, hogy a hétvégén tájékozódik az esettel kapcsolatban, és jövő héten tud többet mondani.

Kommentek

AppleMarkLezárt utak és árokba borult autók az ónos eső miatt Pest megyében
„Büszkék vagyunk arra, hogy mi nem csak történelem órán tanulunk arról, hogy mi a demokrácia és a szólásszabadság”