Belföld

Az LMP saját magára koncentrál egyelőre a Parlamentben

Administrator
Administrator

2010. 09. 12. 10:08

A frakció fő célja, hogy a költségvetési vitára megszilárdítsa saját kabinetstruktúráját.
Korábban a témában:

Schiffer András szerint ezáltal “üzemszerűbbé” tudják tenni a működést. A frakcióvezető ugyanis úgy gondolja, ebben eddig az is hátráltatta őket, hogy maga a parlament sem működött üzemszerűen. Amikor a kormánypártok “reggel beterjesztettek egy javaslatot, amelyről este már vitatkozni kell”, akkor azokról nemcsak, hogy szakértőikkel vagy civil szervezetekkel nem tudtak egyeztetni, de gyakran frakción belül sem – említett példát.

A képviselőcsoporton belül kialakított kabinetstruktúra viszont úgy működik, hogy képviselőik és szakértőik öt nagy témakörre bontva véleményezik az indítványokat, illetve összevetik azokat saját elképzeléseikkel – magyarázta Schiffer András.

Meglátása szerint az őszi parlamenti ülésszakot két nagy téma, az alkotmányozási folyamat és a költségvetés határozza majd meg. Egyúttal viszont felhívta a figyelmet arra, hogy az LMP-nek a választói felé is vannak vállalásai. Ezeket sorolva elmondta: még a ciklus elején be kell terjeszteniük az antikorrupciós 12 pontjukból, illetve a demokrácia megújítására tett ígéreteikből készített törvényjavaslataikat. Emlékeztetett arra, hogy ezt a munkát már nyáron megkezdték, és a továbbiakban is folytatni akarják.

Mint mondta, legutóbb Karácsony Gergely frakcióvezető-helyettessel és Jávor Benedekkel nyújtottak be javaslatot annak a lehetőségnek a kizárására, hogy az önkormányzatok zárt ülésen dönthessenek a közvagyonról. Javaslatuk emellett megkönnyítené a helyi népszavazási kezdeményezéseket is.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.