Belföld

Állami ünnepség és nagygyűlés – percről percre

Bekiabálásokkal kezdődött az állami ünnepség, a Nemzeti Múzeumot kordonnal vették körül, Demszky Gábort pedig megdobálták. Orbán az alkotmányos népítéletről beszélt, Gyurcsány a partnerségről.

A nap további eseményeit és a tömegoszlatást itt olvashatja el!

18.07

Országszerte 555 rendezvény fejeződött be szombaton 16 óráig az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 160. évfordulóján, 100 van folyamatban és még 151 várható. A rendőrségi közlés szerint a szombaton befejezett rendezvények közül öt fokozott kockázatú és 10 kiemelt kockázatú rendezvény volt. A fővárosban 54 rendezvény fejeződött be és 34 van folyamatban, valamint további hat rendezvény várható még.
Országosan a rendezvényeken kiemelt rendőri intézkedések nem történtek.

17.53

Több mint 172 motorral békés felvonulást tartott a Gój Motoros Egyesület a Hősök terén szombaton. Ezzel, mint elnökük, Mészáros Imre elmondta: példát statuálnak a politikusoknak, hogy létezik az összefogás. Mészáros Imre sajtótájékoztatóján közölte: több mint 5200 aláírást gyűjtöttek össze a Magyar-Cigány Megbékélés petíciójukhoz, amelyet Sólyom László köztársasági elnöknek juttatnak el. Ezzel is azt a “megbélyegzést” kívánják megcáfolni, hogy az egyesület rasszista és kirekesztő. A petícióhoz csatlakozott a Roma Rendőrök Egyesülete is.

A Gój Motorosok is felvonultak (GALÉRIA!)

A Gój Motorosok is felvonultak (GALÉRIA!)


17.42

A Fidesz közleményben köszönte meg a szombati nagygyűlésén résztvevő “több százezer embernek”, hogy békésen, az ünnephez méltó módon emlékeztek “a jövő embereire, az 1848-49-es forradalom hőseire”. Szijjártó Péter szóvivő közleményében tudatta, hogy a párt rendezvénye véget ért, a megemlékezők hazaindultak, elhagyták az Astoria, a Szabad Sajtó út és a Ferenciek tere környékét.

17.34

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseinek példáját felidézve összefogásra szólított fel Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke szombaton Hajdúdorogon. “Közös a felelősségünk, közös a sorsunk, a magyarság sorsa” – mondta a házelnök. Szili Katalin szerint “ilyenkor nem a nemzetet kell megosztani, hanem közös örömként a jogos históriai büszkeséget”. Az Országgyűlés elnöke beszélt arról is, hogy a történelem az igazi reformkorszakokat nem attól nevezi annak, hogy a kortársak éppen annak tartották-e vagy sem. Szerinte az egész nemzet életét érintő reformokat csak a társadalom java részének támogatottságával, kellő szakértelemmel és hiteles emberekkel lehet véghezvinni.
Ma nincs meg a sikeres reformokhoz szükséges három feltétel – vélekedett Szili Katalin.

Szili Katalin Hajdúdorogon (KÉPGALÉRIA!)

Szili Katalin Hajdúdorogon (KÉPGALÉRIA!)


17.31

Délután öt óráig tizenegy embert állított elő a rendőrség a március 15-ei ünnepi rendezvények helyszíneiről a fővárosban – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság. Négy embert közbiztonságra különösen veszélyes eszközzel kapcsolatos szabálysértés, kettőt garázdaság bűncselekménye, négyet pedig személyazonosságuk megállapítása céljából állítottak elő. Előállítottak egy 17 éves fiút is, akit a hatóság eltűnés miatt keresett. A BRFK a tájékoztatóban arra is kitért, hogy a Jobbik Magyarországért Mozgalom és a Fidesz-MPSZ rendezvényein rendkívüli esemény nem történt.

A rendőrök az interneten közzétettek egy fotót is, amelyen két fiatal látható, amint épp az útburkolatot bontja. Mint írják, a Március 15. téren előállított két fiatal garázda cselekményét a rendőrség dokumentálta, a felvételeket az eljárás során bizonyítékként használja fel.

17.30

A rendezők a Corvin bevásárlóközpont mellett állítottak fel egy színpadot, amelyen egymást váltják a szónokok. A távirati iroda helyszínen lévő tudósítói szerint legalább ezer rendőrt vontak össze, a közeli mellékutcákban négy vízágyú, több tucatnyi rendőrségi jármű várakozik.

Több ezer ember gyűlt össze a Blahán (GALÉRIA!)

Több ezer ember gyűlt össze a Blahán (GALÉRIA!)


17.14

Megkezdődött a Magyar Önvédelmi Mozgalom ünnepsége a Blaha Lujza téren. A rendőri jelenlét nem látható, ám a mellékutcákba az egyenruhások nagy erőkkel vonultak fel.

17.13

Már pénteken elkezdődtek, s még a jövő héten is lesznek megemlékezések a magyarok lakta szlovákiai településeken, ahol a felvidéki magyarok a nemzeti egység jegyében emlékeztek meg az 1948-49-es magyar forradalom és szabadságharcról, amelynek számos jelentős eseménye és személyisége kötődik a szülőföldjükhöz.

17.08

Csurka István szerint a múlt vasárnapi referendum eredményei miatt a kormány attól függetlenül nem maradhat a helyén, hogy mennyi van még hátra hivatalosan mandátumából; a Magyar Igazság és Élet Pártja (MIÉP) elnöke erről a Hősök terén, néhányezres hallgatóság előtt beszélt. “Ez a kifáradt nép csak egyszer tud dönteni egy emberöltőben: most megtette” – fogalmazott, hozzátéve, ha elmarad vagy késik “a népítélet végrehajtása”, az annál is nagyobb tragédia, mintha nem az igenek nyernek a voksoláson; “ha megint nem történik semmi, a magyarság elveszett”. Kovács László, a MIÉP elnökhelyettese arról beszélt, hogy a március 15. szelleméhez méltó egyetlen cselekvés, hogy “végre kell hajtani a rendszerváltást”. “El kell zavarni mindenekelőtt ezt a kormányt”, majd alkotmányozó nemzetgyűlésnek kell összeülnie, és szabad választásokon a nemzetnek, nem pedig valamiféle idegen hatalomnak felelős kormányt kell a hatalomba ültetni – sorolta, a referendum eredményét úgy értékelve, hogy “a magyar nép nemet mondott erre az idegentestű és -lelkű elnyomó rendszerre”.

—-Orbán Viktor az alkotmányos népítéletről—-

17.00

Teljes rendben, egyetlen incidens nélkül fejeződött be szombaton Budapesten a Fidesz nagygyűlése, a tömegből néhány százan azonban a szervezők felhívása ellenére a Blaha Lujza tér felé indultak, ahová a Magyar Önvédelmi Mozgalom és más radikális szervezetek jelentettek be rendezvényt március 15-én délutánra. A rendőrség a Szentkirályi utca magasságában kordonnal zárta le a Rákóczi utat, az Astoria irányából érkezők útját rohamrendőrök sorfala állta el. A Fidesz március 15-i nagygyűlésének végén Rákay Philip, az ünnepség moderátora arra kérte az Orbán Viktor beszédét végighallgató mintegy 30 ezer embert, hogy ne menjenek a Blaha Lujza tér felé. Az Astoria környékén állóknak azt ajánlotta, a Deák tér vagy a Kálvin tér felé hagyják el a nagygyűlés helyszínét. Sokan távoztak az északi és déli Váci utcán.

16.55

Körülbelül 2-3 ezer ember gyűlt már össze a Blaha Lujza téren, de a Fidesz nagygyűléséről még körülbelül ugyanennyien tartanak a helyszínre tudósítónk szerint. Több idős ember is látható a tömegben, de akadnak kopasz, bakancsos fiatalok is.

16.40

Egy harminc körüli értelmiségi pár szerint vígaszt és bátorítást nyújtott a beszéd – mondták lapunk kérdésére. Szerintük Orbán Viktor azt üzente, hogy ne adjuk fel és ne hagyjuk széthullani a nemzetet. Egy nyugdíjas néni szerint az ünenet az, hogy a nép fogjon össze a kormány, azaz azok ellen, akik a nép ellen cselekszenek. Egy Jobbik-szimpatizáns szerint Orbán az igeneket saját győzelmének értékelte. Szerinte a pártelnök a semlegesekhez szólt.

16.37

A beszédek végére körülbelül annyi ember gyűlt össze tudósítónk szerint, mint tavaly: a tömeg az Astoriáig ért.

16.31

Rákay Philip felkonferálta a Csík zenekart és jótanácsokat adott a biztonságos hazajutás érdekében. Ezzel végetért a rendezvény.

Több tízezres tömeg hallgatta Orbán Viktort (GALÉRIA!)

Több tízezres tömeg hallgatta Orbán Viktort (GALÉRIA!)


16.29

“Merjünk a jövő emberei lenni! Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!” – fejezte be beszédét Orbán Viktor.

16.27

Orbán szerint a jövő útja sosincs készen, meg kell építeni. A jövő útja az, amerre még nem jártunk, de közösen arra akarunk tartani. Erre rátalálni lelkierő kell, amely az összefogásból sarjadhat ki – fogalmazott a Fidesz elnöke. “Március 9-én Maqgyarország legyőzte a beletörődést, túl tudunk lépni a kudarcainkon” – mondta Orbán. Hozzátette: erre a sikerre minden magyar büszke lehet.

16.26

Kárpátalja magyarsága megyeszerte méltó módon emlékezett meg az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc 160. évfordulójáról, a központi ünnepséget ezúttal Beregszászban tartották az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) szervezésében.

16.21

Országszerte 467 rendezvény fejeződött be szombat kora délutánig az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 160. évfordulóján és 65 van még folyamatban – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság. A közlemény szerint a szombaton befejezett rendezvények közül 5 fokozott kockázatú és 6 kiemelt rendezvény volt. A fővárosban kora délutánig 30 rendezvény fejeződött be és 41 van még folyamatban.
A közlemény kitér arra is, hogy csütörtökön és pénteken 444 rendezvényt tartottak. Ebből fokozott kockázatúnak 7, kiemelt kockázatúnak 3 rendezvényt minősítettek. A csütörtöki és pénteki rendezvényeken rendkívüli esemény, rendőri intézkedés alapjául szolgáló cselekmény nem történt.

16.20

A Rákóczi utat a Blaha Lujza tértől az Erzsébet híd irányába teljesen lezárták a forgalom elől. A Nagykörúton villamospótló autóbuszok szállítják az utasokat. Személygépkocsik itt sem közlekedhetnek.

Egyre gyűlik a tömeg a Blaha Lujza téren (GALÉRIA!)

Egyre gyűlik a tömeg a Blaha Lujza téren (GALÉRIA!)


16.19

Fokozott rendőri készültség tapasztalható a Blaha Lujza tér környékén, ahová a Magyar Önvédelmi Mozgalom és más radikális szervezetek jelentettek be rendezvényt március 15-én délutánra. A tér közelében a mellékutcákban négy vízágyú, sok rendőrség autóbusz, többtucatnyi mikrobusz várakozik. Ezeket az utcákat lezárták a forgalom elől. A Dohány utca Erzsébet körútig tartó szakaszán, illetve az Erzsébet körúton szintén rendőrségi járművek foglalják el az út egyik sávját. Az MTI becslése szerint legalább ezer rendőr lett a VIII. kerületi tér közelébe vezényelve. A Magyar Gárda és a aJobbik Erzsébet téri rendezvényéről több százan érkeztek a Blaha Lujza téri nagyáruház parkolójához. A téren a rendőrök folyamatosan igazoltatják a kopaszra nyírt, fekete bakancsot és bomberdzsekit viselő fiatalokat, többeknek átnézik a hátizsákját.

16.14

Orbán Viktor elmondta: március 9. megmutatta, hogy nem ezt a kormányt érdemli a nép. Mint mondta: feltaláltuk az alkotmányos népítéletet. Az őszödi beszédre utalva a pártelnök elmondta: a kormánynak lett volna módja lemondani, ezt azonban nem tette meg. 1848-ban a nép elkergette a helytartótanácsot, ezt azonban most nem tehetik meg. Szerinte a kabinet megosztottságra játszik, ám ők még mindig hisznek a nemzeti egység és az összefogás politikájában, kitartanak emellett. “Ne engedjük, hogy egymásnak uszítsanak minket!” – szólított fel Orbán. Szerintem az egyet akarásra kell vigyázni. “Már csak ki kell tartanunk a saját utunk mellett” – mondta a politikus.

Orbán Viktort ünnepelték - GALÉRIA!

Orbán Viktort ünnepelték – GALÉRIA!

16.10

A “bolti bűnözésre” válaszul fogyasztóvédelmi kommandót hív életre a Jobbik – jelentette be a párt elnöke szombat délután a fővárosi Erzsébet téren tartott március 15-i megemlékezésén. Vona Gábor szerint “a zöld válaszra” azért van szükség egyebek mellett, mert lejárt minőségű élelmiszereket árusítanak multinacionális cégek az embereknek. Közölte azt is: szeptembertől elindítják az ingyenesen működő Attila király népfőiskolát, amelynek Kiszely István antropológus professzor lesz a vezetője. Vona Gábor egy nyelvmentő bizottság életre hívását is bejelentette, azzal a céllal, hogy a magyar nyelv a világörökség része legyen – a bizottság elnökeként Kiss Dénes írót, költőt nevezte meg. Az ünnepség végén arra hívták fel az embereket, hogy vegyenek részt a Magyar Önvédelmi Mozgalom későbbi rendezvényén. A résztvevők egy része átvonult a Fidesz nagygyűlésére.

16.06

“Tartsátok tiszteletben a napot, amikor a nép szava megszólal” – kezdte egy Jókai-idézettel beszédét Orbán Viktor, aki külön köszöntötte a határon túliakat.

16.05

Orbán Viktor, a Fidesz elnöke lépett a pulpitusra nagy, szűnni nem akaró tapsvihar közepette.

16.04

Kósa Lajos szerint március 15. a kinyilvánított népakarat ünnepe. “Mostanság sokan szoktak arra hivatkozni, hogy egy második reformkorban élünk. (…) Nem véletlen, hogy azok, akiknek már nincs semmi érdemi mondanivalójuk, azok is valahogy a magyar szabadságtörekvések, a magyar demokráciatörekvések köpönyege mögé akarnak bújni (…) és rá hivatkoznak” – fogalmazott Debrecen fideszes polgármestere. Szerinte, aki figyel, az tudhatja, hogy vannak különbségek az akkori és a mai reformkor között.

A polgármester szerint a Helytartó Tanácsnak nagyobb köze volt a a demokráciához, mint a mostani kormánynak, mert elengedték Táncsicsot.

15.59

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szombat délután megtekintette a budapesti Roosevelt téren felállított betyártábort. A kormányfő és felesége, Dobrev Klára délután negyed négykor érkezett a térre, ahol a nemzeti ünnep alkalmából betyár- és huszártábort állítottak fel gyermekeknek, családoknak. A miniszterelnök körbesétálta a teret, több emberrel kezet fogott, gyerekek fényképezkedtek vele. A rövid séta során egyetlen disszonáns szó sem hangzott el, a téren lévők közül többen gratuláltak a miniszterelnöknek. A szocialista politikust csak néhány biztonsági ember kísérte, a biztonságiak jelenléte inkább a Lánchídon volt érezhető.

15.56

Tapsot kaptak Kaposváron a Magyar Gárda képviseletében koszorúzók. A város főterén tartott – a helyi televízióban élő adásban közvetített – ünnepi megemlékezés végén Kossuth Lajos szobránál a város és a megye vezetői, Kaposvár országgyűlési képviselői, pártok és civilszervezetek koszorúztak, köztük a Magyar Gárda két tagja. Az MSZP közleményben fejezte ki tiltakozását.

15.55

Az én márciusom rendezvénysorozat keretén belül több családi program várja szombaton a látogatókat az 1848-as forradalom 160. évfordulója alkalmából Budapest belvárosában. A szabadság 12 pontja nevű játékos próbatétel keretében az érdeklődők a Lánchídon, Pesttől Budáig 12 állomáson idézhetik fel a forradalmi nap eseményeit. Az egyes helyszíneken a színművészeti egyetem hallgatói segítenek feleleveníteni a kor hangulatát. Lehetőség nyílik kokárdakészítésre “Szendrey Júliával”, a 12 pont egy-egy részletének felolvasására, a Nemzeti Dal elszavalására és nyomtatására, Táncsics kocsijának húzására vagy táncra a Kistarcsai Pannónia Táncegyüttessel.
A Roosevelt téren, a Magyar Tudományos Akadémia előtt a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség által szervezett betyártáborban ötven ’48-as huszár és honvéd várja lovakkal, társzekerekkel a látogatókat. A gyerekek kipróbálhatják magukat a “kishuszárpróbán”, és lovas hintó viszi körbe a téren a vendégeket. A Nemzeti Múzeum kertje is a családoké szombat délután. A gyerekek papírcsákót, gyöngyös pártát, kóclovacskát, tavaszkoszorút készíthetnek, gipszcímert festenek, mézeskalácsot díszítenek.

15.54

Kósa Lajos, Debrecen polgármestere kapott szót a pódiumon.

15.49

Kaszás Attila felvételről szavalja el a Nemzeti Dalt a Fidesz gyűlésén.

15.44

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szombaton felesége társaságában megtekintette a nemzeti ünnep lánchídi rendezvényét. A kormányfő – akit néhány biztonsági ember kísért – délután negyed négykor érkezett a Lánchídhoz, ahol A szabadság 12 pontja elnevezéssel játékos próbatételt rendeznek gyermekek, családok számára.

15.42

A Fidesz rendezvényén felszólaló Jókai Anna arról beszél, hogy nem a profitról szól a világ, hanem a szeretetről. Véleménye szerint ebből az következik, hogy nem adhatjuk el a hazánkat és gyermekeink jövőjét. Szerinte a lelkek felszabadítására és igazságos közteherviselés kialakítására van szükség.

Jókai Anna párhuzamor vont ’48 és ’56 között: mind Ferenc Józsefnek, mint Kádárnak megbocsátott a nemzeti amnézia, ezt pedig szégyellnünk kell az írónő szerint.

15.40

Lapunk tudósítójának egy idős néni azt mondta, kevesebben mentek el a Fidesz rendezvényére, mint tavaly, mert sokan félnek az attrocitásoktól. Az FN becslése szerint 30 ezren lehetnek a Ferenciek tere és környékén.

15.26

A Fidesz gyűlésén Elmar Brok, német EP-képviselő volt az első szónok. A politikus szerint a ’48-as követelések ma is aktuálisak. Kiemelte, hogy hazája minsig hálás lesz Magyarországnak, azon belül is a Fidesznek, amely ifjúsági mozgalomként támogatta az újraegyesítést. Ezt követően Rákay Philip felolvasta Blaskó Péter levelét. A műsorvezető a Kossuth díjat át nem vevő művészt méltatta, mondván nyílt konfliktust vállal a hatalommal.

15.10

A Szép utcáig ér a tömeg a Fidesz rendezvényen. A műsorvezető, Rákay Philip mindenkit felszólított, hogy ne dőljenek be a provokátoroknak. Külön köszöntötte a Civil Jogászbizottság által hívott nemzetköi megfigyelőket.Tudósítónk szerint idén kevesebben jöttek el, mint tavaly, de folyamatosan érkeznek szimpatizánsok a rendezvényre. A BRFK szóvivője, Tafferner Éva szerint ezen a területen 20-25 ezren férnek el.

15.04

A Fidesz nagygyűlése a Székely Himnusszal vette kezdetét az Erzsébet híd pesti hídfőjénél.

—-A Jobbik a Magyar Gárdával ünnepelt—-

15.03

A Dohány utca és a Síp utca között sorakoztak fel a rendőrök, itt várakoznak a könnygázvetésre alkalmas járművek és a vízágyúk is.

14.55

Az Erzsébet híd pesti hídfőjétől a Ferenciek teréig lassan megtelik az úttest a Fidesz nagygyűlésére érkezőkkel. Az önbecsülés napja – Igen! Magyarország győzött! felirat látható a Fidesz nagygyűlése szónokainak helyet adó, az Erzsébet híd pesti hídfőjénél felállított színpad díszletén. A színpadon, a középre elhelyezett mikrofonállvány előtt és körül kokárdát viselő fiatalok ülnek. A gyülekezők jobbára nemzetiszínű zászlókat lengetnek, de az egyre sűrűsödő tömegben lehet látni árpádsávos zászlókat is. Táblák is láthatók, ezek tanúsága szerint érkeztek a Fidesz ünnepi rendezvényére Szegedről, Debrecenből, Békéssámsonból, Tiszafüredről, Soltról, de a Székelyföldről is.

A rendezvény szervezői több hangfalat és kivetítőt helyeztek el, így kivetítőről követhetik az eseményeket a Ferenciek terén állók, de hátrébb, a Kossuth Lajos utcán is felszereltek kivetítőket és hangfalakat. A színpad közelében lévő sajtódobogóról azt lehet látni, hogy a tömegben sokan vannak a narancssárga, illetve világoszöld láthatósági mellényt viselő rendezők, a Ferenciek terénél, valamint a Váci utca és a Szabadsajtó út torkolatánál rendőrök is állnak.

14.54

A Jobbik és a Magyar Gárda rendezvényén egy résztvevő elesett, mentőt kellett hozzá hívni tudósítónk jelentése szerint.

14.52

A Dohány utcai zsinagógánál tudósítónk szerint hatalmas a rendőri készültség, hat csapatszállító teherautó várakozik. Az Astoriánál még zavartalan a közlekedés.

14.49

A Magyar Gárda ajándékot küldött Draskovics Tibor rendészeti miniszternek: egy háromgyermekes gárdista asszony üzenetét. A nő azt mondta, szeretné, ha fiai Magyarországon élnének és nem kéne külföldre menniük. A Magyar Gárdáról szólva elmondták: a szervezet vért ad és ajándékot oszt, már tanulják a rovásírást és ismerkednek a Szent Korona-tannal. Ezen felül alaki kiképzéseken is részt vesznek és a katasztrófákra is felkészültek.

14.42

A Jobbik rendezvényén az Erzsébet téren Balczó Zoltán alelnök külön üdvözölte az árpádsávos zászlóval érkezőket. Elmondta: fájlalja, hogy a kormány nem reagált Simon Perez azon nyilatkozatára, hogy pénzzel már gyarmatosította Izrael Magyarországot és Lengyelországot. Az Európai Unióról szólva kiemelte: az EU fél a nemzetek sokszínűségétől, a megoldás viszont a nemzetek Európája.

14.38

Lapunk helyszíni tudósítója szerint a Magyar Gárda bevonulásával kezdődött a Jobbik rendezvénye. A szónokok felszólították a résztvevőket, hogy ne dőljenek be a provokációnak. A műsorvezető kiemelte: ha Kolompár Orbán és csapata a rendezvényre menne, engedjék közel a színpadhoz, hogy mindent jól halljon, de – figyelmeztetett a szónok – vigyázzanak értékeikre.

14.31

Mintegy ezer ember gyűlt össze szombaton kora délután Budapesten, a belvárosi Erzsébet téren, ahová a Jobbik Magyarországért Mozgalom és az általa patronált Magyar Gárda szervezett utcai rendezvényt a nemzeti ünnep alkalmából. A tömeg felett árpádsávos zászlók rengetege volt látható.
A távirati iroda helyszínen lévő tudósítói azt jelentették, hogy két autóbusszal, legalább tíz kisbusszal és tizenöt járőrautóval érkeztek teljes felszerelésbe öltözött rohamrendőrök az Erzsébet térre.

A többség nem díjazta Demszky beszédét - GALÉRIA!

A többség nem díjazta Demszky beszédét – GALÉRIA!


14.17

A Kossuth teret délután négy órától zárják le teljesen. Az intézkedésről közölt tájékoztató kitér arra is, hogy a március 15-ei évfordulón a fővárosban mintegy 200 rendezvényt tartanak, amelyeken több ezer ember vesz részt. Fokozott ellenőrzésekre kell számítani a Blaha Lujza téren, amelynek környékén kora délutántól kordonnal zártak le több utcasarkot, illetve útszakaszt, és több környékbeli kereszteződésben is ellenőriznek. Mint a rendőrség tájékoztatásában írják, a fokozott ellenőrzések során figyelemmel kísérik a rendezvényre érkezőket és megakadályozzák az esetleges jogsértések kialakulását. Ennek keretében szúrópróbaszerűen igazoltatnak, átvizsgálják a ruházatot, a csomagokat. A lezárások várhatóan vasárnap reggelig, illetve a “szükséges ideig” tartanak majd – tartalmazzák a közlemények.

14.06

Ostromlott városhoz hasonlította a magyar fővárost Balog Zoltán, az Országgyűlés emberi jogi bizottságának fideszes elnöke szombaton. “Rendőröket látunk, több ezret, meg békés polgárokat. Nem értjük, hogy miért van szükség ilyesfajta félelemkeltő fellépésre” – mondta a fideszes politikus azon a sajtóértekezleten, amelyet külföldi megfigyelőkkel közösen tartott az országházi kordon előtt. A politikus hozzátette: olyan híreket is kapott, hogy biztonsági cégek emberei motozzák meg az utasokat egyes metrómegállóknál. Az ellenzéki politikus szerint Magyarországon még mindig nem biztosított, hogy egy nemzeti ünnepen ne sérüljenek az emberi jogok. Ezért van szükség a külföldi megfigyelőkre – tette hozzá.

14.04

Egy rendőr könnyebben megsérült a fővárosban az Erzsébet hídnál szombaton kora délután – tájékoztatott a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője. Tafferner Éva szerint a rendőr a lábán szenvedett zúzódásos sérüléseket.
Szólt arról is, hogy az Erzsébet hídnál két embert állítottak elő a rendőrök, de több kődobálóról felvételt készítettek, és az azon szereplők azonosítása folyamatban van.

Ismét felállt a rendőrsorfal az ünnepen - GALÉRIA!

Ismét felállt a rendőrsorfal az ünnepen – GALÉRIA!


14.02

A HírTv szerint jogellenes, hogy nem rendőrök, hanem biztonsági cégek emberei kutatták át az ünnepségekre érkezők csomagjait.

14.01

Százhatvan éve annak, hogy az addigi széthúzást azon a március 15-én egyesült erővel le tudták küzdeni a magyarok, és megvalósították a nemzet összefogását – mondta Veres János pénzügyminiszter szombaton Monokon, Kossuth Lajos szülőfalujában, az 1848-as kormány pénzügyminiszterének szobra előtt.

13.58

Körülbelül kétezren gyűltek össze az Erzsébet térre, tudósítónk nem látott rendőröket.

13.54

A Magyar Gárda tagjai már sorfalat állnak az Erzsébet téren.

13.52

A himnusz eléneklésével véget ért a főváros hivatalos programja a Petőfi-szobornál.

13.47

Az Erzsébet híd alatt több embert kiemeltek a rendőrök a tömegből, mivel köveket dobáltak a Fővárosi Önkormányzat március 15-ei ünnepségének ideje alatt. A kődobálók kiemelésekor néhányan rátámadtak a rendőrökre, de végül nem lett incidens a dologból, rövid idő alatt lecsillapodtak az indulatok. A főpolgármester beszédét az idén is tojásdobálással próbálták megzavarni. A távirati iroda helyszínen lévő tudósítói azt látták, hogy kopaszra nyírt suhanc és tisztes polgárként öltöző fiatal férfi, aki családjával együtt érkezett a térre, egyaránt lelkesen dobálta a tojásokat Demszky Gábor felé. A körülöttük állók biztatták és pontosabb célzásra noszogatták őket.

13.42

A Dorottya utca felől rohamrendőrök indultak az Erzsébet híd felé. Közben a legtöbben elindultak az Erzsébet tér felé, ahol a Jobbik tart hamarosan megemlékezést.

—-Demszky esernyők árnyékában beszélt—-

13.31

Zenés-táncos műsort adnak elő a Petőfi-szobornál.

13.29

A Ferenciek terénél már állítják a Fidesz-nagygyűlés hangosítását. A színpadon az Önbecsülés napja felirat lesz olvasható.

13.27

Tudósítónk szerint nagyon kevesen tapsoltak Demszky beszéde után. A szónoklat alatt petárdák robbantak és kormányellenes és antiszemita bekiabálások tarkították a rendezvényt. Kövekkel és tojásokkal is igyekeztek eltalálni a főpolgármestert.

13.26

A Petőfi-szobor megkoszorúzásával ért véget a főváros által szervezett ünnepség.

13.19

Demszky beszédében Széchenyivel példálózva buzdított az adózásra és a közteherviselésre. A főpolgármestert testőrei – csakúgy, mint tavaly – nyitott esernyőkkel védik az esetleges dobálástól.

13.18

A Március 15-e téren másfél ezren kísérik figyelemmel az eseményeket, a kordonon belül végig egyenruhás rendőrök állnak sorfalat. A térre vezető utakon rendőrök és civil biztonsági őrök teljesítenek szolgálatot. A nagyobb zászlórudakkal érkező tüntetőket nem engedik be.

13.04

Demszky Gábor ünnepi beszédében kiemelte: március 15-e sokarcú, de egy lényegű ünnep. Ez a lényeg pedig a magyar szabadság. Mint visszaemlékezett: 20 és 30 éve is azért jöttek el a Petőfi-szoborhoz, hogy kifejezzék a szabadság iránti vágyukat. Akkor rendszerellenesnek tartották. Hangsúlyozta: nem fél most sem semmitől. A főpolgármester szerint nem kell új rendszerváltás, ő ezzel nem ért egyet, mert ő szabadságpárti politikus. “Védjük meg most ezt a szabadságot!” – szólított fel Demszky.

13.00

A budapesti Petőfi-szobornál a Szózattal megkezdődött a fővárosi ünnepség. Hamarosan részt vesz Demszky Gábor. A nézők között találjuk többek között Kóka Jánost, az SZDSZ elnökét is barátnőjével.

12.58

Először ünnepeltek külön március 15-én a politikai pártok Miskolcon. A miskolci városi ünnepségen, amelyet az Erzsébet téren, Kossuth Lajosnak az országban elsőként felállított, egész alakos szobránál tartottak, Patkó Gyula, a Miskolci Egyetem rektora mondott beszédet. Ezután a Petőfi térre vonult az ünneplő közönség, ott már több mint ezren gyűltek össze. Az ünnepség békésen és méltósággal zajlott. A rendszerváltás óta most először nem vett részt a város március 15-i ünnepségén a Fidesz és a KDNP. Szinay Attila, a Fidesz városi elnöke az MTI-nek annyit mondott, hogy bár korábban minden évben közösen ünnepeltek a nemzeti évfordulókon, már tavaly október 23-án sem vettek részt a városi megemlékezésen.

12.56

Rendzavarás nélkül, méltóságteljesen zajlott le a múzeumkerti ünnepi program, ami a biztonsági rendszernek köszönhető – mondta el szombaton Juhász Gábor államtitkár, a nemzeti ünnep idejére felállított operatív törzs irányítója. Hangsúlyozta: a Múzeumkertnél is bebizonyosodott, hogy akik meg akarták zavarni a rendezvényt, azok nem vállalták, hogy átessenek az átvizsgáláson az ellenőrző pontokon. Juhász Gábor elmondta, hogy a rendőrség kordonokon belülről előállított egy kiskorú fiút, akinél hosszú pengéjű kést találtak.

12.55

A Fővám téren már csak 40-en maradtak, mindenki a Petőfi szoborhoz ment. A Fővám téren a szónokok azt mondták, vasárnap a kisebb rosszat választva szavaztak igennel. Véleményük szerint a referendum ugyanis azt mutatta meg, hogy az emberek valamennyi parlamenti pártot el akarják zavarni.

12.52

A Petőfi szobornál már körülbelül kétezer ember gyűlt össze Demszky Gábor egyórára meghirdetett beszédére. Az emberek nagy része azonban már most pfujjol és bekiabál, többen vadászkürttel érkeztek. A pódium és a közönséget kirekesztő kordon között egyébként tudósítónk szerint legalább ötven méter van. A többség az Erzsébet hídon áll.

—-Zászlófelvonás és Nemzeti Múzeum—-

A nap további eseményeit és a tömegoszlatást itt olvashatja!

11.46

A kordonon kívül rekedt árpádsávos lobogóval felszerelkezett fiatalok rendbontás nélkül figyelték az előadást a kordonon kívül. Sokan a Fővám térre mentek.

11.22

A Fővám térnél a Szent Korona Rend vezetője mintegy hatvan jelentkezőt esketett fel az állam jelképére.

Demonstrálók kiabáltak be a Kossuth téren - GALÉRIA! (Fotó: MTI)

Demonstrálók kiabáltak be a Kossuth téren – GALÉRIA! (Fotó: MTI)


11.20

A Nemzeti Múzeumhoz az Astorián és a Kálvin téren felállított kordonon keresztül lehet csak bejutni. Tudósítónk szerint mintegy 800 ember nézi a Jordán Tamás vezetésével készült zenés-táncos ünnepi műsort.

11.07

Néhány ezer ünneplő és néhány száz rendbontó gyűlt össze a Múzeumkertnél.

10.10

A TV-székháztól körülbelül 1500 tüntető megy a Nemzeti Múzeumhoz.

9.55

Véget ért a hivatalos ceremónia, amelyen részt vett Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, Sólyom lászló köztársasági elnök, Szili Katalin házelnök, Lomnici Zoltán, a legfelsőbb bíróság elnöke, és Bihari Mihály, az Alkotmánybíróság elnöke.

9.47

Körülbelül 200-an próbálják megzavarni a zászlófelvonást. Kicsit megrángatták a kordont is, de át nem tudták törni.

A közjogi méltóságok a zászlófelvonások - GALÉRIA! (Fotó: MTI)

A közjogi méltóságok a zászlófelvonások – GALÉRIA! (Fotó: MTI)

9.35

A zászlófelvonást a kordonon kívül rekedt tüntetők bekiabálásai és füttyszava zavarta meg.

9.30

A legfőbb közjogi méltóságok részvételével megkezdődött a hivatalos állami ünnepség a Kossuth téren.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik