Katona József az Erdélyi Múzeum című folyóirat 1814. évi pályázatára készítette el a Bánk bánt, a dráma azonban nemhogy a díjazottak között nem kapott helyet, de még említésre méltónak sem találták. A komoly dramaturgiai baklövéseket tartalmazó művet Katona végül 1819-ben átdolgozta, módosította a cselekmény időpontját is, így történelmileg hitelesebb lett a darab – írja a Múlt-kor.hu. A szakma azonban ekkor sem kapta fel a történetet, mivel a cenzúra veszélyesnek ítélte a magyar főnemesekkel rossz viszonyt ápoló Gertrúd királyné meggyilkolását.
Végül először 1833-nam mutatták be Kassán, Budán, Debrecenben és Kolozsvárott, sőt 1839-ben eljutott a Nemzeti Színházba, de Katona József már az ősbemutatót sem érhette meg, 1830-ban, 39 éves korában szívrohamban elhunyt. A bemutatók ellenére cenzúra megítélése ekkor sem változott, Még az óvatos reformpárti Széchenyi Istvánnak is sok volt a „rebellis” elem, a dráma megtekintése után így nyilatkozott:
Megfoghatatlan, hogy a kormány megengedi ily esztelenség előadását.
Az idegen zsarnokölő Bánk bán történetének népszerűsége az 1848-as forradalom idején érte el csúcsát, március 15-én a Nemzeti Színházban akkora volt a lelkesedés, hogy a bezúduló, kokárdákkal feldíszített közönség miatt be kellett rekeszteni az előadást. A szabadságharc bukása után Katona műve továbbra is a tiltólistán maradt, és csak az 1860-ban bekövetkezett politikai enyhülés után tekinthette meg ismét a közönség, immáron operaként feldolgozva.
Erkel harmadik operájában a magyar népies műzene nagyobb szerepet kapott, a betétek helyett már egy-egy felvonás gerincét alkotta. Erkel a Bánk bánban bátran alkalmazott olyan, a magyar operákban addig nem használt hangszereket, mint a cimbalom, a viola d’amore vagy az angolkürt. A Bánk bán tehát egy igazi magyar opera volt, amelyben az olaszos, franciás zenei elemek verbunkossal ötvöződve megdobogtatták a honfiúi és honleányi szíveket.
„E műre nézve is, hogy jól megítélhessük, többszöri hallás kell. Annyi azonban egyszeribe is bizonyossá válik, hogy e dalműre zeneirodalmunk méltán büszke lehet, akár az alakok magas szabásait, akár a gondolatok bőségét, akár a zene hatásos kidolgozását tekintjük” – írta a Hölgyfutár.
