A 2010-es évek végén őszről őszre jókora felzúdulást keltett a poloskák tömegeinek behatolása a lakásokba. Az ázsiai márványos és az Afrikából származó vándorpoloskáról van szó, mindkettő idegenhonos faj, természetes ellenségeik híján és a melegedő klíma hatására óriási számban elszaporodtak, invázióba kezdtek Magyarországon. Az utóbbi években aztán már alig szólnak róluk a hírek, és idén is szemmel láthatóan kevesebb példány próbál téli szállást keresni otthonainkban – a tapasztalat persze helyenként eltérő lehet, de tény, hogy
Mi történt? Belefásultunk a harcba, és már fel sem tűnik a jelenlétük, vagy ők lettek kevesebben? Netán megváltoztak a telelési szokásaik? Dr. Korányi Dávid ökológus kutatót, az HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont tudományos munkatársát kértük meg egy őszi poloskakörkép felvázolására.
Dél-Magyarország a legfertőzöttebb
A rossz hír, hogy a rovarok nem lettek kevesebben, főleg az ázsiai márványospoloska inváziója erős továbbra is, sokkal inkább a súlypontok áthelyeződéséről lehet szó. Az első észlelés 2013-ban a fővárosban történt, majd a következő években Budapesten és más nagyvárosokban is megfigyelhető volt a tömeges előfordulásuk.
Ezt ma már tudományos adatok támasztják alá, de logikus is: az invazív rovarok többsége különféle kereskedelmi szállítmányokkal érkezett hazánkba, ezek gócpontjai pedig a városok. Remekül boldogultak, gátak nélkül szaporodtak, laikus kifejezéssel azt mondhatjuk, felszívták magukat ahhoz, hogy a nagyobb településekről kiindulva meghódítsák az országot.
Mára ez meg is történt, az idegenhonos poloskafajok a természetesebb környezetben ugyanúgy nagy számban lehetnek jelen, mint a településeken. Bár már az egész országban észlelhetők, a legfertőzöttebbek hazánk déli tájai, ahol az egyre inkább mediterránná váló klíma előnyösebb számukra
– mondja a 24.hu-nak Korányi Dávid. Hozzáteszi: a déli országrész nagyobb településein, Pécsen például továbbra is sok rovar próbál a lakásokba bejutni a tél közeledtével.
Magyarország teljes területét lefedő, éveket felölelő adatsorokkal nem rendelkezünk, viszont a célzott kutatások eredményei arra utalnak, hogy az „összlétszám” nem csökken – kérdés, hogy milyen szinten fog stabilizálódni –, de sokkal nagyobb területen oszlik el. Már nem csupán a városok számítanak a főbb gócpontoknak, ezért tapasztalhatjuk sok helyen az őszi invázió csökkenését.
Ám a probléma ettől még megmaradt, sőt, egyre nagyobb a baj, hiszen kártételük összességében az egyedszám emelkedésével fokozódik.
Meghívják egymást a lakásainkba
Télre a rovarok védett, szárazabb és lehetőleg fagymentes helyeken húzzák meg magukat, sziklakibúvásokban, fák kéregrepedéseiben stb. – e szempontból egy lakás is jó választás lehet, bár szobahőmérsékleten egyes egyedek aktívak maradhatnak, és táplálék hiányában tavaszig elpusztulhatnak. Minden apró zugot kihasználnak, tömegesen vonulnak téli pihenőre, és ebben hatékonyan segítik egymást.
Amikor a nappalok rövidülése és a hőmérséklet csökkenése megadja a jelet, a poloskák gyülekezni kezdenek, rajokban indulnak szállást keresni. Amennyiben nem ajtó- vagy ablakrésben, redőnytokban vagy a szekrény mögött kötnek ki, nyilvánvalóan egy természetesebb, például erdei környezet nyújtja számukra a búvóhelyet. Ha valamelyik megfelelő helyet talál,
A tavaszi felmelegedéssel, április folyamán ébredő poloskák az első hetekben, hónapokban gyakran fás szárú növényeken gyülekeznek, találó elnevezésű szúró-szívó szájszervükkel a növények nedveit szívogatják, kifejezetten kedvelik például a kőrist, a juhart, valamint az idegenhonos bálványfát és császárfát.
Van segítség, de ez még kevés
Később aztán a termőre forduló földeket, kerteket veszik célba az erdőszéli kultúrákban jelennek meg nagyobb számban, és gyorsan haladnak. Étlapjukon szerepel a kukorica, a paradicsom, a paprika, a bab, a szója, az alma, a körte, az őszibarack – hosszan sorolhatnánk, a kutatók több mint 100 tápnövényüket azonosították.
A védekezés egyelőre szélmalomharcnak tűnik, mert egyrészt az ellenük hatékony készítmények más élő szervezetekre is halálosak. Másrészt pedig az érésközeli állapotban lévő termést fogyasztják, ilyenkor pedig rovarölők használata humán egészségügyi szempontból is aggályos.
Korábban említettük, hogy a behurcolt állatok hátrahagyták a ragadozóikat, és sokáig úgy tűnt, hogy az itthoni rovarfogyasztóknak nem fűlik a foguk a bűzös váladékkal védekező poloskákhoz. Az újabb kutatások azonban változást mutatnak.
Számos fajról, köztük madarakról (például veréb, csuszka) pókokról, ragadozó poloskákról kiderült, hogy elfogyasztják az inváziós poloskákat. De sajnos nem olyan mennyiségben, hogy ez komoly szabályozó tényező legyen
– fogalmaz az ökológus.
Megérkezett az ősellenség
Az egyedszámot a tél időjárás vethetné vissza jelentősen, a hosszú, kemény fagy rengeteg rovart pusztítana el, a klímaváltozás miatt azonban egyre kevésbé reménykedhetünk ilyesmiben. Reményt adhat viszont, hogy az ázsiai márványospoloska nyomába szegődött ősellensége, a szamurájdarázs. Ez az úgynevezett parazitoid faj a poloska tojásaiba helyezi saját petéit, a kikelő darázslárva pedig felfalja a poloskalárvát:
Az alig néhány milliméteres szamurájdarázs emberre veszélytelen, de őshonos poloskáinkra már nem feltétlenül – mint minden idegenhonos faj, úgy a „poloskapusztító” megjelenése is ökológiai kockázatokat rejt. Ebből kiindulva pedig nem lehet felhőtlen az örömünk annak hallatán, hogy a darázs már megjelent Magyarországon, és minden bizonnyal hamarosan széles körben elterjed. Illetve Korányi Dávid megjegyzi: „nehéz megjósolni, hogy adott inváziós faj vajon ugyanúgy viselkedik-e, hasonlóan hatékony-e az új környezetben, mint őshazájában.”
