Sport

Idegenben KO-zott, fél lábbal az elődöntőben a Győr

Bodnár Boglárka / MTI
Bodnár Boglárka / MTI

A Győri Audi ETO KC 30-23-ra nyert a címvédő norvég Vipers Kristiansand otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének szombati, első mérkőzésén. A hazaiak csak egyszer, 1-0-nál vezettek az egész mérkőzésen. A visszavágót egy hét múlva játsszák, a budapesti négyes döntőt pedig június első hétvégéjén rendezik az MVM Dome-ban.

Érdekesség, hogy ez a két csapat nyerte 2017 óta valamennyi befejezett BL-sorozatot: 2017-ben, 2018-ban és 2019-ben a magyar, majd a koronavírus-járvány miatt törölt kiírást követően 2021-ben, 2022-ben és tavaly is a norvég együttes győzött.Már a 12. percben időt kért a norvégokat irányító Hlavaty Tamás, mert a vendégek – akiktől csak Yvette Broch hiányzott – remekül kezdtek és 6-3-ra elléptek. A rövid szünet sem törte meg az ETO lendületét, a 22. percben már 12-5-ös előnyben volt, és ezt a különbséget megőrizte a szünetig. Az első félidőben a győrieknek hárommal több kapura lövésük volt és hárommal kevesebbet hibáztak, mint a lassan játszó, a felállt védőfallal szemben sokat bizonytalankodó Vipers, írja az MTI.

A második felvonás elején Katrine Lunde védéseire alapozva tartotta a különbséget a címvédő, majd a 47. percben már csak négy találat volt a hátránya. A norvégok átmenetileg elbizonytalanították ellenfelüket, amelyből harmadik kiállítása miatt nyolc perccel a vége előtt kivált Kari Brattset. Szinte folyamatosan emberhátrányban kellett kézilabdáznia az ETO-nak, amely ehhez is alkalmazkodott és egy újabb hármas gólsorozattal a vártnál is magabiztosabbá tette sikerét.

Ana Gros hat, Kari Brattset és Veronica Kristiansen négy-négy góllal, Silje Solberg tíz védéssel járult hozzá a győzelemhez. A hazaiaknál Lysa Tchaptchet Defo öt, Anna Vjahirjeva négy alkalommal talált be, Katrine Lunde tíz védést mutatott be.

A két csapat 12. egymás elleni tétmérkőzésén négy vereség mellett nyolcadszor nyert a Győr.

Kapcsolódó
Idegtépő meccsen került hátrányba a Fradi a BL-ben
A legutóbb ezüstérmes Ferencváros házigazdaként 26-25-re kikapott az elmúlt kiírásban negyedik helyezett dán Esbjergtől a női kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik