A tavaly kirobbant, az ukrajnai háború hatására pedig tovább mélyülő energiaválság fájdalmas módon igazolta azt, amit a szakemberek egy ideje sulykolnak: minél előbb fel kell hagynunk a fosszilis energiahordozók használatával, és át kell térnünk az alternatív megoldásokra. Az átállás nem csupán klímavédelmi szempontból lenne fontos: a zöld energia révén az energiaimport, illetve az olaj- és gázfüggőség is megszűntethető, valamint az energiaárak is mérsékelhetőek, aminek pozitív hatásait a lakosság is megérezheti.
A folyamat az ipar és az önkormányzatok mellett a lakosság számára is kecsegtető, egy család például rengeteg pénzt takaríthat meg azzal, ha az energiát helyben termeli – nem véletlen, hogy jelenleg óriási a kereslet itthon is a napelemek iránt.
A zöld átmenet azonban nem egyszerű, az infrastrukturális és a jogi helyzet egyaránt nehezítheti az átállást, a költséges beruházások pedig sok piaci szereplőt és magánszemélyt elrettentenek. Ez nem pusztán a nagy, ipari létesítmények, így a napelemparkok esetében jelent problémát, hanem a kisebb, háztartási méretű erőműveknél, például a tetőre telepíthető napelemeknél is. Csak hogy utóbbi esetet vegyük, a beruházónak többek között finanszíroznia kell magát a telepítést és az invertert, intéznie kell a dokumentációt és a mérőóra-cserét, és akár otthona tetőjét is át kell alakíttatnia, hogy az befogadhassa a rendszert. Adott esetben még akkumulátort is be kell szereznie a napelemek számára.
Nem véletlen, hogy számos régióban, köztük az Európai Unióban, igyekeznek forrásokat biztosítani az efféle projektek számára. Ilyen programok Magyarországon is elérhetőek, igaz, sokaknak a pályázatok sem nyújtanak megoldást. A tavaly év vége óta futó, alacsony jövedelmű háztartások számára kidolgozott napelemes és fűtéskorszerűsítési pályázat például mára olyan csúszást tapasztalt, hogy a drágulás következtében a korábban 100 százalékosnak ígért támogatás mellé jelentős önerő is szükséges lehet. A telepítések a cégek leterheltsége miatt lassúak, a kormány döntései pedig egyre nehezebb helyzetbe hozzák a piacot.
Amikor a közösség összefog
Az egyéni ipari, önkormányzati és lakossági beruházások mellett ugyanakkor egyre inkább előtérbe kerül egy harmadik út. Ezen megközelítés lényege, hogy a háztartások, települések vagy egyéb szereplők helyi szinten, összefogva igyekeznek fokozni az energiabiztonságot, csökkenteni a fogyasztást és a rezsit, illetve befektetni az alternatív technológiába.
Az ilyen, az energetikai átállást aktív állampolgári részvétellel támogató kooperációkat az Európai Unió is fontos eszköznek tekinti a fenntartható energiarendszerek kialakításában.
Az energiaközösségek egyelőre gyerekcipőben járnak, sok még a megoldandó feladat, mégis egyre több eset igazolja, hogy a megközelítés igenis életképes. Az egyik, ha nem a legjelentősebb példa a belgiumi Eeklóé. A mintegy 21 ezer lelkes városba október végén mi is kilátogattunk egy, az Európai Éghajlatvédelmi Alapítvány által szervezett úton.
A Kelet-Flandria tartományban fekvő Eeklo az ország szegényebb települései közé tartozik – a szegénység persze relatív, a városban az átlagjövedelem felülmúlja a magyarországit, aránylag pedig sokkal kevesebben élnek létminimum alatt itt, mint hazánkban. A gazdasági nehézségek dacára a helyi tanácsnak az elmúlt bő két évtizedben látványos eredményeket sikerült elérnie az energetika terén a lakosság bevonásának köszönhetően.
Kifejezetten rossz helyzetből indultak
Eeklóban az energiaszegénység hagyományosan komoly gondot okoz. A belgiumi átlagot nézve meglehetősen magas a városban az érintettek száma, többek között ezen probléma orvoslása az eeklói modell egyik célkitűzése.
Az energiaszegénység kifejezésre nincs egységes uniós definíció, a helyi meghatározás alapján mindenesetre akkor nevezhető egy háztartás energiaszegénynek, amennyiben a lakhatási költségek levonása után a fennmaradó jövedelem legalább 11 százalékát energiára kell költeni. Ha például egy egyedül élő eeklói lakos a városi átlagjövedelemnek nagyjából megfelelő havi 1400 eurót (mintegy 560-600 ezer forintot) keres meg, 800 euróért bérel lakást, a fennmaradó 600 euróból pedig minimum 66 eurót rezsire fordít, már ki van téve az energiaszegénység kockázatának.
A problémával 2021-ben – tehát az ukrajnai háborúhoz köthető válság előtt – az eeklóiak 15 százaléka küzdött, azóta viszont az arány tovább emelkedett. A látványosabb energiaszegénység mellett a nehezebben mérhető, rejtett típus is létezik, ilyen az esetben a háztartás valójában képtelen fedezni energiaszükségleteit, ezért fogyaszt kevesebbet.
A meglévő kihívásokat ez energiaválság tovább fokozza, a növekvő rezsit egyre többeknek okoz gondot. A drágulás nemcsak az eeklóiakat fenyegeti, hanem Belgium más településeinek, sőt Európa egyéb országainak lakóit is – a rezsiszabályok átírása óta ezt nem nagyon kell itthon magyarázni.
Az eeklói megközelítésnek köszönhetően ugyanakkor sok helyi továbbra is élvezheti a helyben megtermelt, kifejezetten olcsó áram előnyeit. A konstrukcióba ráadásul egyre több embert, köztük energiaszegénységgel küzdő lakosokat vonnának be.
A szél mindenkié
A város modelljének alapja az a kézenfekvő elv, hogy a szél mindenkié, és mindenkinek joga van ugyanolyan módon hozzáférnie – ezt egyébként egy belgiumi törvény is kimondja. A kezdetekkor a cél az volt, hogy a város a helyiek bevonásával, demokratikus alapon, közösen hozzon létre szélturbinákat a közösség számára.
„Ha belegondolunk, a történelem során, egészen az ipari forradalomig, az energia mindig is helyi termék volt, például a közeli erdőből származott. Az ipari forradalommal azonban drasztikusan átalakult az energia léptéke, helyi termékből globális árucikk lett, a regenerációs ciklus pedig néhány évtizedről vagy néhány generációról több millió évre változott” – mondta Bob D’Haeeleer korábbi eeklói alpolgármester, az energiaközösség elkötelezett támogatója.
A 18-19. században elindult rohamos fejlődés hatására az energiaszükséglet elképesztő mértékben emelkedett, ez pedig sok helyen költséges importszükséglethez vezetett – ennek negatív hatásait most érezzük igazán. Eeklóban ezt felismerve döntöttek úgy, hogy érdemes ismét a helyi energiatermelés felé fordulni, a megvalósításba pedig a cégek mellett a lakosságot is bevonni.
A projekt 1999-ben kezdődött, a modell azóta jelentős bővülésen esett át, és immár követendő példaként szolgál a többi energiaközösség számára.
Flandria lévén a termelést főként a szélenergia biztosítja, de a közösség napelemekre is alapoz, és távfűtés megreformálására is törekednek. A projekt mozgatórugója az önkormányzat mellett az Ecopower, Európa legnagyobb energiaszövetkezete.
A mi turbinánk
Eeklo vezetése az 1990-es évek végén jutott arra, hogy a fosszilis import költségei tarthatatlanok, és muszáj nyitni az alternatívák felé. 1999-ben aztán szélturbina-telepítésről határoztak, a beruházásba pedig közvetlen módon a lakosságot is be akarták vonni, ezzel téve érdekelté a helyieket.
A turbinák számára megfelelő helyek kijelölését követően két körben, 1999-ben, majd 2009-ben írtak ki tendert. A pályázat fő kritériumi az évi 25 ezer eurós földbérleti díj, illetve a legalább 50 százalékos lakossági részvétel volt, és mivel az akkor még csupán 200 fős Ecopower 100 százalékos részvételt kínált, mindkét tendert elnyerte.
A szövetkezet megközelítése egyszerűnek, de annál vonzóbbnak bizonyult. Jan De Pauw, a szervezet mérnöke szerint azt igyekeztek kommunikálni az eeklóiak felé, hogy a készülő szélturbinák nem az Ecopowernek készülnek, hanem azon lakosoknak, akik hajlandóak befektetni. A konstrukció bevált: 2012-ben már öt közösségi szélturbina működött a városban, az energiaközösségnek pedig jelenleg mintegy 500 helyi család a tagja.
A lakossági turbinák mellett vállalatiak is épültek a környéken. 2022-ben a 22 működő szerkezet közül már csak három közösségi, az elhasználódás miatt ugyanis többet le kellett bontani – egyet végül egy litvániai településnek adtak el újrahasznosításra.
Nem a nyereségre hajtanak
Az alternatív energia egyik nagy előnye, hogy rendkívül nyereséges, a 65 ezer tagú Ecopowerhez hasonló közösségi szövetkezetekben viszont a hangsúly nem a meggazdagodáson van.
A szövetkezet tagjainak 70 százaléka csupán egy-egy részvényt vásárol, darabját 205 euróért. Mára a sikereken felbuzdulva Belgiumban több mint 40 hasonló energiaszövetkezet jött létre.
Eeklóban eközben nincs megállás: a város elkészíttetett egy térképet, amelynek köszönhetően megismerhetik a település jövőbeli áramigényeit, valamint megtervezhetik az újabb energiatermelő egységek elhelyezését. A szélturbinás eredmények után a napelemeknél is hasonló kezdeményezést indítottak, emellett a biomassza és a távhűtés terén is fejlesztésekbe kezdtek – utóbbi rendszer a házak maradékhőjét és egy hulladékégető energiáját hasznosítaná.
A célok között szerepel továbbá, hogy jelentősen mérsékeljék a település kibocsátását. Mint egy felmérésből kiderült, Eeklóban a háztartásokhoz köthető a legnagyobb emisszió, ami abból a szempontból jó hír, hogy fejlesztésekkel viszonylag egyszerűen csökkenthető a kibocsátás. A településen az energiahatékonyság fokozásával – például megfelelő hőszigeteléssel –, hőszivattyúkkal és elektromos autókkal javíthat a helyzeten.
Az energiaközösség mellett egyébként egy közös gazdaság is működik a városban, ahová az éves tagságért cserébe – amely naponta mintegy egy eurót tesz ki – bárki kilátogathat friss terményekért. A farmnak a mintegy 300 magánszemély mellett egy étterem is a tagja, amely a régióból származó alapanyagok révén jelentősen mérsékelte ökológiai lábnyomát.
A legkiszolgáltatottabbakat is bevonnák
Ahogy fentebb írtuk, a flamand városban immár a napelemek terén is törekednek a kooperációra. A helyi felfogás lényege, hogy a városra egyetlen nagy tetőfelületként tekintenek, az iskolától a lakóházakig minden épület tetőjét egy egységként kezelik.
Ennek előnye, hogy leegyszerűsítheti a helyiek számára a beruházásokat. „Ha például valakinek van befektethető pénze, de nincs a napelemekhez szükséges tetője, találhat magának partnert, és persze fordítva” – mondta Bob D’Haeeleer. Természetesen ennek a konstrukciónak is megvannak a maga korlátai, a hálózathasználatban például egyelőre akadnak kihívások.
Arra is van terv, hogy szép lassan felszámolják Eeklo régi nagy problémáját, az energiaszegénységet. A közösségbe ugyanis a leginkább kiszolgáltatottakat is be akarják vonni, azokat, akik még a 205 eurós részvényt sem tudják megengedni maguknak.
A tanácsnak szociális alapon adna ki nem teljes értékű, de olcsó energiát biztosító tagságot. „Ez a szélturbina például 50 százalékban az Ecopoweré, 25 százalékban egy helyi energiaszövetkezeté, és 25 százalékban Eeklóé.
Utóbbi 25 százalék egy részét fogják továbbosztani a rászorulóknak
– mesélte Jan De Pauw az egyik turbina mellett elhaladva.
Sok még a tennivaló
Az eeklói modell helyzete természetesen nem fenékig tejfel, a lakosságnak és az önkormányzatnak egyaránt sok akadállyal kell megküzdenie. Az egyik komoly szívfájdalom, hogy a flamand kormány 2008-ban megnyitotta a mezőgazdasági földeket a szélturbinák előtt, ez pedig bevonzotta a nagy kereskedelmi szereplőket a térségbe. Ez egyrészt megnehezítette a közösségi törekvéseket, másrészt sokakat megrémisztett, hogy a tájat rövidesen turbinák fogják ellepni.
Az energiaközösség és az önkormányzat egyaránt azt akarja, hogy a jövőben minden nagy energiaprojekt minimum 50 százalékos helyi részvétellel folyjon. A tartományi kormányzat ezt egyelőre kevéssé támogatja, nem kizárható, hogy jogi rendezésre lesz szükség.
Belgium mintegy 40 energiaközössége továbbá az egyre terjedő offshore szélturbinákból is meg akarja szerezni a maga részét. Az elvárás az, hogy a polgárok legalább 20 százalékban csatlakozhassanak be az egyes beruházásokba, a számítások alapján ez 450 millió eurós ráfordítást jelentene.
Ez elsőre óriási összegnek tűnhet, ám a szövetkezetek már eddig is összesen 100 millió eurót költöttek különböző projektekre, a feladat tehát nem lehetetlen
– emelte ki Jan De Pauw.
Ami a hosszú távú eeklói célokat érinti: a város teljesen át akar állni az áram és a helyi megújuló energiaforrások használatára. Amennyiben minden a tervek szerint halad, már 2050 előtt, remélhetőleg 2040-re energiasemlegessé válhat a település.