Gazdaság

Padlóra küldheti a magyar napelemes piacot a kormány döntése

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu
Aki eddig nem adott be hivatalos igényt, hogy napelemet telepítene, és csatlakozna vele a hálózatra, ezután jóval drágábban oldhatja meg a fejlesztést, ha nem éppen akkor mos, világít vagy fűt, amikor süt a nap. Felfüggesztik ugyanis a hálózatra csatlakozás lehetőségét, és mindenkinek magának kell megoldania az áram tárolását. Ez pedig nem lesz olcsó – írja a hvg.hu.

A csütörtöki kormányinfón ugyanis Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentette: a kormány úgy módosítja a napelemes rendszerek telepítésével kapcsolatos szabályokat, hogy aki ezután jelenti be az igényét – legyen szó lakossági vagy vállalati felhasználóról – már nem csatlakozhat a hálózatra, és nem táplálhat be a rendszerbe áramot, hogy később onnan visszakapja. A lépésre azért van szükség Gulyás szerint, mert pillanatnyilag több az igény, mint amit a hálózat be tud fogadni – emlékeztetnek a portálon.

E korlátozással a saját maga által napelemmel megtermelt energiát minden érintett csak a saját háztartásában tudja majd felhasználni – mondta Gulyás, aki azzal igyekezett eladni a szigorítást, hogy egyszerűbb lesz az eljárás, mert nem kell hozzá a szolgáltató engedélye és nem lesz bürokrácia, ami fel is fogja gyorsítani a beruházásokat a vállalkozások esetében is. Azt azonban elismerte, hogy a beruházás megtérülése hosszabb lehet.

Hiszen aki nem tudja a saját energiafelhasználásának időpontját a termeléshez igazítani (vagyis akkor bekapcsolni a mosógépet, hűtőgépet, fűtést amikor süt a nap, és termelnek a napelemek) annak akkumulátort kell vásárolnia, hogy eltárolja az energiát és ez bizony jelentősen drágítja a telepítést.

Hogy mennyivel? Kiss Ernő, a Magyar Napelemes és Napkollektor Szövetség (MNNSZ) elnöke a hvg.hu kérdésére úgy számolt a kormány által korábban meghirdetett napelemes pályázatok adatai alapján, hogy egy napelemes rendszer kiépítésének a 36 forintos áramtarifa mellett eddig 7–8 éves megtérülése a jó duplájára, 16–20 évre nőhet. Egy 5 kilowattos akkumulátoros energiatároló telepítését a pályázatban ugyanis 2,9 millió forintos költséget határozták meg, ami közel harmadával magasabb, mint az 5 kW-os napenergia-termelő rendszer 2,2 millió forintja. Az elnök ugyanakkor jelezte, hogy az akkumulátorok kapacitása folyamatosan romlik, az élettartamuk pedig jellemzően 10 év, vagyis

a mai tarifák mellett jó eséllyel meg sem térül az energiatároló beszerzése.

Ez persze abban az esetben mondható ki, ha valaki saját erőből szeretne napelemes rendszert telepíteni, de ha támogatást kapna ehhez, már más lehet a helyzet. Erre pedig van esély. Legalábbis Palkovics László technológiai és ipari miniszter – aki október elején már utalt a most bejelentett lépésre – akkor arról is beszélt, hogy ösztönzőt találnak ki tároló telepítésére. Erről azonban csütörtökön nem beszélt Gulyás Gergely.

Az MNNSZ elnöke ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy az akkumulátoros tárolásnak a drágaságán kívül is vannak korlátai. Például fűtési időszakban nem biztos, hogy pár esős nap után a napelemek fel tudják annyira tölteni a tárolókat, hogy az elég legyen a hőszivattyús fűtés üzemeltetésére, míg a hálózatra csatlakozva a nyáron a napelemekkel megtermelt energiát télen vissza lehet kapni.

A lépés nyomán tehát a gyakorlatban elveszik a szaldóelszámolás, vagyis a hálózatra táplált árammenyiségért nem jár pénz a napelemtulajoknak Nem véletlen, hogy a Greenpeace Magyarország szerint a mostani lépéssel a kabinet gyakorlatilag „kivéreztette a napenergiás fejlesztéseket” a szélenergiás rendszerek betiltása után – idézi a Napi.hu.

Az is kiderült, hogy a bejelentés előtt nem egyeztetettek a döntéshozók az MNNSZ-szel. A szövetség szerint nem csak drágább lesz a rendszer, hanem

a szaldóelszámolás nélkül a megtérülés is rosszabb, ami keveseknek teszi vonzóvá a napelem-telepítést. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik