Tudomány

A véltnél biztonságosabbak lehetnek a féregjáratok

Egy új elmélet alapján a féregjáratok meglepően stabilak lehetnek – írja a Live Science. Korábbi előrejelzések azt mutatták, hogy ezek a feltételezett rövidítések a téridőben azonnal összeomlanának. A különbség hátterében a relativitással kapcsolatos apró matematikai különbségek állnak.

Az általános relativitáselméletben lényegében mindent a térben és időben való mozgás ír le: minden objektum egy bizonyos fizikai koordinátából indul, majd máshol köt ki. Bár az elmélet szabályai rögzítettek, a koordináták matematikai meghatározásában meglehetősen nagy a szabadság. Az így létrejövő eltéréseket metrikáknak vagy megoldásnak nevezik.

A fekete lyukak és a féregjáratok esetében több metrika is elérhető. Ezek közül a legnépszerűbb a Schwarzschild-megoldás, amely a fekete lyuktól egy bizonyos távolságra már nem működik megfelelően. Ezt nevezik a fekete lyuk Schwarzschild-sugarának vagy eseményhorizontjának. Az Eddington-Finkelstein-metrika ugyanakkor alkalmas annak leírására is, hogy mi történik az eseményhorizontban a részecskékkel: áthaladnak rajta, majd beleesnek a fekete lyukba, ahonnan többé nem távoznak.

Képzeljünk el egy kiterjesztett fekete lyukat „tükörképével”, egy fehér lyukkal – előbbi objektum mindent, utóbbi pedig semmit sem nyel el. A két lyuk összekötésével jön létre az úgynevezett Einstein-Rosen‑híd, az ilyen járatok lehetőségét Albert Einstein és Nathan Rosen vetették fel először.

MARK GARLICK/SCIENCE PHOTO LIBRARY / Getty Images

A kérdés, hogy amennyiben létezik egy ilyen féregjárat, mi történik az áthaladó részecskékkel. A szakértők többsége, köztük Einsteinék is, a Schwarzschild-megoldás alapján vizsgálták a problémát, és arra jutottak, hogy a hipotetikus féreglyukak rendkívül instabilak. Pascal Koiran, a ENS Lyon főiskola munkatársa viszont az Eddington-Finkelstein-metrikához fordult.

A szakértő tanulmányában arra jutott, hogy a részecske véges idő alatt áthaladhat az eseményhorizonton, beléphet a járatba, majd ki is juthat a túlsó oldalon.

Érdemes kiemelni, hogy a számítás az általános relativitáselméleten alapul, több fontos tényezőt, így a termodinamikát Koiran nem vette figyelembe. Az eredmények ennek ellenére izgalmasak, hiszen azt mutatják, hogy a féregjáratok messze nem olyan pusztítóak, mint korábban gondolták.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik