Steve Clancy Photography / Getty Images
Tudomány

Nemi betegség ellen oltják a koalákat

Egy nemi úton terjedő betegség, a chlamydia ellen oltanak be mintegy 400 koalát Ausztráliában, hogy ezzel is segítsék a veszélyeztetett faj fennmaradását – írja az MTI. Az emberek körében is gyakori bakteriális fertőző betegség elterjedt a koalák között is, egyes populációkban az állatok felét érinti.

A chlamydia súlyos kötőhártya- és húgyhólyaggyulladást, egyes esetekben vakságot vagy terméketlenséget okozhat – közölte az Australia Zoo Wildlife Hospital állatkórház, ahol megkezdték az Ausztrália egyik emblematikus állatának számító erszényesek vakcinázását.

Az állatok egy adag vakcinát kapnak, utána a nyomon követhetőség érdekében mikrochippel látják el, majd visszaengedik őket a vadonba.

Bár a chlamydia, amely az anyáról átterjedhet újszülött kölykeire is, általában gyógyítható antibiotikumokkal, olykor azonban

olyan súlyos fertőzés alakul ki, hogy az állatok életét nem lehet megmenteni.

A vakcinázást vezető Napospart Egyetem (USC) biológusai szerint a védőoltás segítheti az erszényesek szaporodását és fennmaradását. A vakcinát eddig nyolc kisebb kísérletben összesen 200 koalán próbálták ki, fogságban és vadon élőkön egyaránt, a mostani oltás az első nagy létszámú kísérlet. Ha az oltás beválik, Queensland és Új-Dél-Wales más állatkórházaiban is alkalmazni fogják.

Egy szakértői becslés szerint a 2019-20-as nagy ausztráliai erdőtűzben legalább 60 ezer koala pusztult el.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.