Tudomány

Víznyelők lepték el a kis horvátországi falut

AFP
AFP

Nem sokkal újév előtt a talaj különösen kezdett el viselkedni a horvátországi Mečenčaninál – írja az IFLScience. A Zágrábtól mintegy 40 kilométerre fekvő falu egyik kertjében látszólag a semmiből alakult ki egy szinte tökéletes, 30 méter széles és 15 méter mély, kör alakú lyuk.

Az elkövetkező hetekben újabb mélyedések nyíltak a településen és a közeli Borojevićinél, a Horvát Geológiai Intézet szerint január végére már legalább 54, különböző méretű víznyelő omlott be a környéken.

Az AFP márciusi becslése alapján a lyukak száma a százat is elérte. Az üregek egy része a falvaktól távolabb jelent meg, de olyan is volt, amelyik a házak közvetlen közelében tűnt fel. Néhány víznyelő károkat is okozott a helyi ingatlanokban. Stojan Kresojevic mečenčani lakos márciusban azt mondta, a lyukak nagyon veszélyesek.

A kutatók úgy vélik, hogy a jelenség hátterében a 2020 decemberében történt, 6,4 erősségű horvátországi földrengés állt. A víznyelők kialakulása nem tartozik a földmozgások legjellegzetesebb hatásai közé, de a jelenség előfordul ott, ahol a felszín alatt üregek vannak. Ilyen hely a Dinári-hegység karsztrendszere.

Úgy tűnik, hogy a tavaly decemberi aktivitás miatt több alagút és barlang mennyezete leszakadt, ami víznyelők megjelenéséhez vezetett. A BBC szerint a szakértők attól tartanak, hogy a talajvízszint változásával, illetve az esetleges későbbi földmozgásokkal újabb lyukak jöhetnek létre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik