Tudomány koronavírus

Magyarországon két hét múlva lesz csúcson a járvány napi 178 halottal az amerikai járványmodell szerint

Csóti Rebeka / 24.hu
Csóti Rebeka / 24.hu

Decemberben naponta több mint kétszázan halhatnak bele a koronavírusba Magyarországon egy amerikai járványmodell szerint – írtuk még október elején, amikor a Washingtoni Egyetemen működő Egészségmérési és -értékelési Intézet (IHME) előrejelzését ismertettük. A Bill és Melinda Gates Alapítvány támogatásával létrejött, egészségügyi trendek modellezésével foglalkozó kutatóintézet a statiszták mellett az országok járványügyi intézkedései alapján állítja fel rendszeresen frissülő prognózisát. Noha a fent idézett októberi forgatókönyv idején a szakemberek már kongatták a vészharangot, a magyar kormány ekkor még nem hozott komolyabb intézkedéseket a járvány visszaszorítására, a most érvényben lévő szigorítások november 11-én léptek életbe. Megnéztük, hogy immár az újabb szabályok és adatok fényében most mit jelez előre az amerikai járványmodell a magyarországi helyzet alakulásáról.

Ha a magyar kormány szerint is legfontosabb mutatót, a koronavírusnak betudható haláleseteket nézzük, úgy a modell alapján

a járvány december 8-9-én éri el a csúcspontját napi 178 áldozattal, addig a halálozások száma folyamatosan emelkedni fog. Onnantól ez a grafikon némileg javuló tendenciát mutat, de csak január 11. után csökken száz alá a napi halálesetek száma, és még február végén is 56 áldozattal kell számolni naponta.

Október elején, amikor a magyarok még szabadon és maszk nélkül járhattak-kelhettek, sőt akár bizonyos tömegrendezvényeken is részt vehettek, az IHME ugyancsak december a 8. és 12. közötti szakaszra tette az áldozatok számának tetőzését, de akkor még 200 feletti napi halálesetet prognosztizált, ami az év végéig több mint 11 ezer áldozatot jelentett volna. A mostani előrejelzés szerint év végig 9,2 ezren, február végéig pedig 14 ezren fognak meghalni a vírus következtében. A kormányzati tájékoztatás szerint a mai napig 4008 áldozatot szedett a járvány.

IHME

A halálesetek várható emelkedése ellenére a fertőzés terjedése már lassulóban van a modell alapján, amely a hivatalosan regisztrált esetszámokon túl a tényleges új fertőzések számát is próbálja a megbecsülni. Eszerint az új fertőzések száma november 22-én tetőzhetett 29,5 ezer új esettel, innentől azonban már lefelé tart ez a görbe. Feltételezve, hogy a jelenlegi korlátozó intézkedések maradnak érvényben, január elején napi 14 ezer, február végén 6,5 ezer tényleges új fertőzéssel lehet kalkulálni naponta.

Fontos tényező még a kórházi ápolásra, illetve az intenzív ellátásra szoruló betegek száma, hiszen Orbán Viktor a korlátozásokat is azzal indokolta, hogy azok nélkül csupán 50 százalék lenne az esélye, hogy az egészségügyi ellátórendszer kibírja a rá nehezedő nyomást. A washingtoni kutatóintézet számításai szerint a járvány csúcspontja ebből a szempontból egybeesik a halálesetek tetőzésével, a legtöbben, 10 635-en december 8-án lesznek kórházban a koronavírus miatt, intenzív ellátásra 1368-an, lélegeztetőgépre pedig 645-en szorulnak majd (utóbbi kettőnél december 7-re várják a legmagasabb számokat).

Orbán két hónapja a parlamentben hivatkozva azt mondta, Magyarországon legrosszabb esetben egyszerre 16 ezer kórházi ágyra, illetve 800 lélegeztetőgépre lehet szükség, de mivel szerinte „ízlés kérdése, hogy ki mennyire hisz az orvosoknak és a matematikusoknak”, ő inkább ezeknek a számoknak a kétszeresével számol.

A kormányfő  járvány első hullámának tetőzését április 20-án – ugyancsak szakemberekre hivatkozva  – május 3-ára jósolta, ami pontosnak bizonyult. A második hullámban egyelőre nem állt elő ilyen konkrét prognózissal, még szeptemberben annyit mondott, hogy valamikor december-januárra várható a csúcs, Kásler Miklós pedig ehhez hasonlóan tíz napja úgy nyilatkozott, felelősséggel nem lehet kijelenteni, de megérzése szerint december vége, január körül lehet a tetőzés.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik