Belföld koronavírus

Decemberben naponta több mint kétszázan halhatnak bele a koronavírusba Magyarországon egy amerikai járványmodell szerint

Ha Magyarországon a jelenlegi trendek folytatódnak, nagyon hamar katasztrofálissá fog válni a helyzet – írja a Magyar Hang a Washingtoni Egyetemen működő Egészségmérési és -értékelési Intézet (IHME) prognózisát ismertetve.

A Bill és Melinda Gates Alapítvány támogatásával létrejött, világszerte az egyik legelismertebb és legmegbízhatóbbnak tartott, egészségügyi trendek modellezésével foglalkozó kutatóintézet előrejelzései napról napra módosulnak a legfrissebb adatok tükrében, így szombaton már egy kicsit mások a számok, mint amiről péntek este a Magyar Hang írt.

A nagyságrend azonban nem változott:

az év végéig több mint 11 ezer áldozata lehet járványnak, amely december 8-12-ig tetőzhet napi 34 ezer tényleges (vagyis nem csupán hivatalosan regisztrált) új fertőzéssel. Ebben az időszakban már 200 felett lesz a napi halálos áldozatok száma, az év utolsó napjaiban pedig már 229-en fognak meghalni naponta az intézet prognózisa szerint.

Ezen számítások a jelenlegi statisztikákat és korlátozó intézkedéseket veszik alapul, ám grafikonjain az intézet azt is modellezi, hogyan alakulnának a számok, ha tovább könnyítenének a szigorításokon (ez nem valószínű), illetve ha mindenki viselne maszkot. Utóbbi esetben kedvezőbb a kép, de még így is 135-en halálnak meg az év utolsó napján az előrejelzés szerint, és napi 20 ezer új fertőzéssel tetőzne a járvány december 9-17 között.


A héten Jakab Ferenc virológus is arról beszélt,  hogy ha nem történnek komolyabb intézkedések, akkor a következő egy hónapban drasztikusan emelkedni fog a fertőzésszám. „Ha ilyen tendenciában rohanunk gyorsvonatként a vesztünkbe, akkor nagyon gyorsan ki fogjuk meríteni az egészségügyi kapacitásainkat, és baj lehet belőle” – mondta a szakember, akit tavasszal neveztek ki a kormány által létrehozott koronavírus-kutatócsoport élére, Orbán Balázs miniszterhelyettes azonban úgy reagált szavaira, hogy „voltak ilyen riogatások az első hullám idején is”.

Kiemelt kép: AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik