A madárdal minden esetben megkoronázza a tavasszal újjáéledő természetben átélt nyugalmat, segíti a feltöltődést, jobb kedvre derít. Még mosolyt is csal az arcunkra, ha kiszúrjuk a sokszor csak pár grammos kis dalnokokat a lombok közt, amint fontoskodva felfújják, illegetik magukat, és teli torokból mondják a magukét. Nem csoda, hogy az embereket a kezdetektől érdekli, miért énekelnek, és vajon mit mondanak a madarak?
Magyar szakemberek évtizedek óta élen járnak a tudomány e szegmensében, az Ökológiai Kutatóközpont Ökológiai és Botanikai Intézetének (ÖK ÖBI) Evolúciós Ökológiai Kutatócsoportja, valamint az ELTE TTK Viselkedésökológiai Csoportja pedig épp egy rendkívül érdekes új projekt vége felé jár. Azt az elméletet vizsgálják, hogy
A részletekről Dr. Jablonszky Mónikát és Dr. Zsebők Sándort, az Ökológiai Kutatóközpont munkatársait kérdeztük.
Számos információt közvetít
A laikus számára a varjú károg, a csibe csipog, a gólya kelepel, az „énekesmadarak” pedig szépen trilláznak, de nyilvánvaló, hogy a hangoknak minden esetben szerepük, jelentéstartalmuk van. Az „énekesmadarak” rendszertanilag a verébalakúak rendjét alkotják, ez a madarak legnagyobb faji változatosságot mutató rendje, képviselőiket az Antarktisz kivételével minden kontinensen megtaláljuk.
Ismert tény, hogy a madárdal főleg tavasszal és kora nyáron hangzik fel a hímek torkából, funkciója pedig elsősorban a párkeresés és területvédelem, magyarán szerenádot adnak, illetve hetvenkednek és fenyegetőznek. De ássunk picit mélyebbre. A hím választ magának egy területet, „hangoskodásával” pedig magához csalogatja a tojókat, megpróbál nekik imponálni, míg a vetélytársak felé azt üzeni, ez a környék foglalt, ajánlott odébbállni.
– mondja a 24.hu-nak Zsebők Sándor.
Valójában ami számunkra csak egy-egy ismételt dallam, az a fajtársaknak elképesztő mennyiségű információt közvetít. A tojók ez alapján döntik el, hogy adott egyed jó génekkel rendelkező, alkalmas apa lesz-e utódaik számára, a többi hím pedig felméri, hogy érdemes-e vele harcba bocsátkozni a területért.
Terjed a dal csőrről csőrre
A kérdés az, és a legtöbb kutatás is ennek részleteit igyekszik tisztázni, hogy miként kódolja a madárének az egyes információkat. A kódokat három komponens rejti, ezek a frekvencia (vagy hangmagasság), az időbeliség (milyen gyors az ének) és a hangerő. E három tényező váltakozásával mindig mást és mást tudnak közölni.
Maga a dallam időben és térben még egy fajon belül is változatos, sőt az egyes egyed is variálhatja. Ennek oka, hogy csak kis részben genetikailag meghatározott, nagyobb részt a madarak egymástól tanulják, és olykor hibákkal, kihagyásokkal „adják tovább”.
A laikus közbevetése, de a tudósok elfogadhatónak tartják a példát, miszerint olyasmiről van szó, mint a népdaloknál. Ahogy terjedt szájról szájra, úgy módosult tájegységenként ugyanaz a dal, és szinte biztosak lehetünk benne, hogy másképp hangzott mondjuk Rákóczi kurucainak ajkán, mint ahogy azt Kodály vagy Bartók először lekottázta.
Persze azért nem arról van szó, hogy az őrségi sárgarigó „huncut a bírója” a Bükkben másként hangzik, az emberi fül nem képes érzékelni a különbséget. A szakemberek megfelelő számítógépes segítséggel azonban adott populáción belül is képesek kimutatni akár 5-10 év távlatában.
Szebben énekelnek, ha megéri
Jablonszky Mónika aktuális munkája során a párválasztás egy új aspektusából vizsgálja a madáréneket, jelesül, hogy a hímek válogatnak-e a tojók között, pontosabban énekükben tetten érhető-e, különös szimpátia egyes tojók felbukkanásakor.
Ennek érdekében Pilisi Parkerdő Zrt. által évek óta hasonló kutatások céljára biztosított helyszínen vizsgálták az örvös légykapókat úgy, hogy különböző tojókat helyeztek ki a hímek territóriumára, majd elemezték az adott egyednek előadott koncertet. Az eredmény pedig:
A hímek a tojók »minőségéhez« igazították éneküket, vagyis az alkalmasabbnak tűnő tojóknak »szebben« daloltak, hogy magukhoz csalogassák őket. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy többféle kis hangból álló, komplexebb dallamot adtak elő
– magyarázza Jablonszky Mónika.
Hasonlót figyeltek meg akkor, amikor idegen hímeket vittek a terület urának szemei elé. Egyértelműnek látszik, hogy a madár „rákapcsol”, amikor arra szükség van akár azért, hogy elcsábítsa párját, akár azért, hogy a túl közel került vetélytársat megpróbálja elijeszteni, mielőtt összecsapásra kerül a sor. A hangosabb és dallamosabb énekkel azt jelzi, olyan kiváló kondícióban van, hogy képes még több értékes energiát fektetni énekébe.
Kiemelt kép: Dr. Laczi Miklós /ELTE Viselkedésökológiai Csoport
