Tudomány

Lezuhant a kínai űrállomás

Helyi idő szerint július 19-én pénteken lépett be a légkörbe a Csendes-óceán déli része felett a Tienkung-2 kísérleti űrállomás – írja a The Verge. Az űreszköz jelentős része elégett az atmoszférában elégett, a megmaradt darabok pedig fenyegetés nélkül csapódtak be az óceánba.

A Tienkung-2-t 2016 szeptemberében bocsátották fel, két kínai űrhajós 30 napon át teljesített missziót a fedélzetén. 2017 áprilisában aztán még egy robotizált küldetés folyt a kísérleti űrállomáson.

Az űreszköz elődje, a Tienkung-1 2016-ban vált irányíthatatlanná, majd tavaly áprilisban kontrollálatlanul csapódott be a Csendes-óceánba. A kínai szakértők el akarták kerülni, hogy a Tienkung-2-vel hasonló történjen, ezért megsemmisítését a földi irányítás végezte.

Óceánba csapódott a Tienkung-1 kínai űrállomás
Igyekeztek megnyugtatni mindenkit, hogy nagyon kicsi a valószínűsége egy nagyobb darab földbe csapódásának, ezáltal emberi sérülésnek.

A két űrállomás fontos szerepet töltött be a kínai űrprogram technológiai tesztjeiben. Az ázsiai ország korábban bejelentette a Tienkung-3 elkészítését is, a pontos tervek azonban egyelőre nem ismertek. Kína célja a kísérleti űreszközökkel az, hogy felmérjék, illetve tökéletesítsék azokat a technológiákat, amelyek egy nagyobb, hosszú távú misszióra is alkalmas űrállomás elkészítéséhez szükségesek.

Kiemelt fotó: AFP / Wang Sijiang / XINHUA

Ajánlott videó

Olvasói sztorik