Tudomány apollo50

50 éve néhány dollárért vett videókat a NASA-tól, most dollármilliókért adhat el közülük párat

Semmi különös, csak az emberiség történetének egyik legjelentősebb pillanata látható rajtuk: a Holdra szállás.
Korábban a témában:

Milliomos is lehet az a hajdani gyakornok, aki az amerikai űrkutatási hivatalnál (NASA) dolgozott és rengeteg videoszalagot vásárolt meg, hogy később eladja őket. A Sotheby’s júliusi árverésén licitálni lehet arra a szalagra is, amely az aukciósház szerint a Holdon tett első emberi lépés egyetlen fennmaradt eredeti felvétele.

A NASA Apollo 11 missziójának 1969. július 20-i Holdra szállását követő években a hivatal sok tekercsre készített más felvételt vagy eladta őket, hogy csökkentse a költségeit – mesélte Gary George, aki 1976-ban, egyetemista korában egy kormányzati árverésen több mint 1100 tekercset vásárolt meg összesen 218 dollárért (62 ezer forint)

Fogalmam sem volt, hogy van-e rajtuk bármi értékes dolog, tévécsatornáknak adtam el őket, hogy vegyenek fel rájuk mást

– mondta el a Reutersnek 65 éves nyugalmazott Las Vegas-i gépészmérnök.

Kiderült azonban, hogy a rengeteg szalag közül három felbecsül értékű felvételt rejt. 

George nyolc tekercset adott el tévéknek ötven dolláros darabáron. A többit egy templomnak akarta adományozni, éppen pakolta be őket a kocsijába, amikor az apja észrevett köztük egy Apollo 11 EVA feliratot. Az EVA az űrjárművön kívüli tevékenységet (extra vehicular activity) jelenti a NASA-zsargonban.

Mivel apámat nagyon érdekli az űrhajózás, azt mondta, ezt a hármat meg kellene tartani, egyszer még értékesek lehetnek. Ezért a következő 43 évben magamnál tartottam őket, és történt, hogy megmaradtak

– magyarázta George.

A NASA 2006-ban elismerte, sehol sem találják a Holdra szállás eredeti videóit.

2008-ban George egy NASA-nál dolgozó barátjával nyaralt, akinek az volt a feladata, hogy kutassa fel az elveszett tekercseket.

Úgy tűnik, elvesztek az Apollo 11 EVA eredeti tekercsei

– idézte George a barátját.

Akkoriban George nem is tudta megnézi a felvételeket, mert nem volt berendezése, amin le tudta volna játszani. Akkor látta azokat először, amikor a beszélgetés után elment egy kaliforniai videostúdióba.

Az egyik tekercsen Neil Armstrong űrhajós első léptei láthatók a Holdon, miközben világhírűvé vált mondata is elhangzik: Kis lépés ez az embernek, de hatalmas ugrás az emberiségnek.A felvételeken látható, amint Buzz Aldrin űrhajós a Hold minimális gravitációja miatt lebegve ugrándozik a felszínen, hallható telefonbeszélgetésük Nixon elnökkel, megnézhetjük az amerikai zászló kitűzését, kőzetminták gyűjtését és még sok mást – közölte Hallie Freer, a Sotheby’s szóvivője.

A hangot és a képeket Armstrong kamerája közvetítette, mely a mai napig a Holdon hever.

A szalagokért akár kétmillió dollárt is adhatnak a július 20-i árverésen.A gyűjtők csillagászati összegeket fizetnek az űrkutatás emléktárgyaiért. 2017-ben a Sotheby’s 1,8 millió dollárért árverezte el Armstrong holdporos táskáját, amelybe a holdkőzetet gyűjtötte.

A kiemelt képen Edwin E. “Buzz” Aldrin, Jr. a Hold felszínén, 1969 július 20-án. Fotó: AFP/NASA 

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.