Tudomány

Úgy tűnik, a NASA végre visszamegy a Holdra

Az ismert összeesküvés-elméletekkel ellentétben a NASA többször járt már a Holdon, ez viszont nem akadályozza meg abban, hogy újra visszatérjen: kiválasztotta azt a kilenc amerikai kereskedelmi vállalatot, amelyek közül kikerül majd végül az a partner, akivel a NASA szerződésesen együtt dolgozik majd a következő holdmisszió megvalósításán.

Megindult a verseny a Holdra: a NASA kilenc amerikai kereskedelmi vállalattal kötött szerződést arra, hogy azok elkezdhessenek egy olyan robotűrhajót fejleszteni, ami képes a NASA rakományát a Holdra szállítani.

A kilenc kiválasztott cég között van az Astrobotic, a Deep Space Systems, a Firefly Aerospace, az Intuitive Machines, a Lockheed Martin, a Mastern Space Systems, a Moon Express, a Draper és az Orbit Beyond. Ezek a vállalatok pályázhatnak majd arra, hogy az összesen 2,6 milliárd dollárosra rúgó NASA-szerződéseket megkössék.

A Lockheed Martin holdraszálló egységének terve – fotó: Lockheed Martin

A NASA számára ez fontos lépés, és mutatja, hogy a Mars mellett a Holddal is ugyanúgy foglalkozik még mindig – ez a két desztináció osztja meg ugyanis a tudományos szakmát jelenleg. Van, aki szerint azonnal a Marsra kellene mennie az emberiségnek, és nem vesztegethetünk több időt, de van, aki amellett kardoskodik, hogy egy holdi bázis kiépítésével sokkal olcsóbban járhatnánk a vörös bolygóra a későbbiekben.

Az űrügynökség sajtóközleménye szerint akár már 2019-ben megköthetik az első szerződéseket, de a tervek szerint legalább 2023-ban meg akarják kezdeni az amerikai űreszközök Hold körüli pályára állítását, aztán utána az emberes űrmissziókat is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik