A világ akkori legnagyobb haderejének számító oszmán szultáni sereget elindítani, mozgatni soha nem volt egyszerű feladat, az 1526. év elején sem volt az. Annyi embert állandó készültségben tartani a XX. századig nem volt képes senki, a rendszer tehát nehézkesen működött.
Főleg az óriásivá nőtt Oszmán Birodalomban, ahol a roppant hadi gépezetet csak a lehető legaprólékosabb szervezéssel volt lehetséges felvonultatni a világ „másik felén” a harcokra alkalmas nyári félévre.
Szó se róla, megoldották. Az egyes tartományi vezetők már év végén megkezdték a sok ezernyi szükséges eszköz begyűjtését kötelektől a hordókon, bőrön keresztül az élelemig. A szultáni tanács év elején kijelölte a hadjárat irányát, nyilvánvalóan az aktuális politikai helyzet alapján.
Nem tudhatták, mikor érkeznek
Amikor tehát 1526-ban a Magyar Királyság került a célkeresztbe, a sereg útjába nem eső területekről Isztambulba rendeltek minden felszerelést és ellátmányt. Ami útközben nem volt feltétlenül szükséges azt hajóra rakták, a többi a katonákkal együtt szárazföldön haladt.
Nándorfehérvárig, az ország kapujáig baráti földön haladtak, az érkezés időpontját viszont még így sem mondhatta meg senki előre. Minden az időjáráson múlt, a hágók olvadásán, esőzéseken, áradásokon, a sáros, járhatatlan utakon. Már ha egyáltalán utakról beszélhetünk, és nem csak mai fogalmaink szerint.
Későn indult
Másfél évezreddel korábban, a kiválóan kiépített és karban tartott úthálózaton Aquincumból bárki két hét alatt Konstantinápolyba juthatott, ám az utókor nem foglalkozott az infrastruktúra fenntartásával. Miért is tette volna a Római Birodalom bukása után, ám az oszmánok sem jeleskedtek e területen, pedig számukra igazán fontos lett volna.
A lényeg tehát, hogy a középkorban Szulejmánnak legkevesebb 40-45 nappal kellett számolnia, de benne volt a pakliban akár több hónap is – az átlag egyébként 60-75 nap volt –, míg Magyarországra ért. Nyilvánvalóan idő kellett az itteni hadműveletkehez is, tehát tényleg kései volt az indulás.
A vége sajnos…
Ráadásul az időjárás is az oszmánok egyik legnagyobb uralkodója ellen volt. A Balkán-hegység hágóin átverekedve magát a Morava folyó völgyében könnyebb haladásra számíthatott, de nagyon csapadékos volt az a tavasz.
A folyó pedig megáradt, egy hónapnyi kényszerpihenőre kárhoztatva Szulejmánt, de utána is csak Nándorfehérvárig volt könnyű eljutni. A Duna és a Dráva mocsarai újabb komoly kihívásként állták útját, végül nyár végén sikerült magyar síkra érnie.
Augusztus 29-én megütközött a magyar király seregével, a mohácsi csata pedig átírta hazánk történelmét. Persze csak utólag, akkor és ott még nem látszott, mi lesz az oszmán győzelem végeredménye. Mohács utólag lett mérföldkő, a nemzeti emlékezet innentől számolja a független, önálló Magyar Királyság bukását. Történelmi vereség volt, az már igaz, sokat írtunk a témáról, itt tallózhat a cikkek között.
Kiemeltkép: Székely Bertalan: A mohácsi csata. Forrás: Wikipedia
