Júdás árulása után Jézust halálra ítélték, gúnyolták, megalázták és keresztre feszítették, szörnyű szenvedések közt hunyt el nagypénteken. Testét egy József nevű ember kérte el Pilátustól, gyolcsba csavarta és sziklasírba temette, a kamra bejáratához hatalmas követ gurított.
Nagyszombaton látszólag holtan feküdt a vájt sírban, de az üdvtörténet szerint kereszthalála és föltámadása közötti időben történt Jézus pokolraszállása, ami a katolikus tanítás szerint istenségéből következik: azt fejezi ki, hogy neki mindenkor hatalma volt és van a halál és alvilág fölött.
A teljes teológiai értelmezés szerint Krisztus „alászállása” nem más, mint maga a halál átélése. Az Egyház a hitével tanúsítja, hogy Krisztus valóban meghalt, mégpedig a mi halálunkkal. Magára vette az egész emberi sorsot, s a halál vállalása a teljes engedelmesség kifejezése volt. Egészen vállalta az Atyától kapott küldetést, hogy emberi életével megdicsőítse őt, ugyanakkor kifejezte azt is, hogy velünk van a halálban, és bennünket is ki tud vezetni a halál átkából.
„Fölmegyek Atyámhoz”
Nagyszombatot Jézus tanítványai a törvény előírása szerint nyugalomban töltötték, vasárnap kora reggel viszont Mária Magdolna kiment a sírhoz. Ámulva látta, hogy a követ elmozdították, izgatottan hívta Pétert. A sírban csak a gyolcsot és a kendőt találták, a test hiányzott, ekkor értették meg: Jézusnak föl kellett támadnia a halálból.
Mária egyedül maradt a sírnál, és csak sírt, mire két fehér ruhás angyal jelent meg épp ott, ahol korábban a Megváltó teste feküdt, kisvártatva pedig maga Jézus szólt hozzá a háta mögül.
Még nem mentem föl Atyámhoz. Inkább menj el testvéreimhez és vidd nekik hírül: Fölmegyek Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, Istenemhez és a ti Istenetekhez. Mária Magdolna elment, és hírül adta a tanítványoknak: Láttam az Urat, s ezt mondta nekem.
„Vegyétek a Szentlelket!”
Este a tanítványok ismét összegyűltek, magukra zárták az ajtót, egyszer csak Jézus lépett be, megállt középen és köszöntötte őket:
Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket. Ezekkel a szavakkal rájuk lehelt, s így folytatta: Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek megtartjátok, az bűnben marad.
Egyedül Tamás hiányzott közülük, mikor később mesélték neki a látogatást, egy szavukat sem hitte. Úgy volt vele, mint a kétkedők általában, hogy majd ha a saját szemével látja, megtapintja sebeit, na majd akkor elhiszi. Nyolc nap telt el, a tanítványok – immár Tamás is – ismét együtt voltak, Jézus megint belépett a zárt ajtón, egyenesen hozzá fordult:
Nyújtsd ide az ujjadat és nézd kezemet! Nyújtsd ki a kezedet és tedd oldalamba! S ne légy hitetlen, hanem hívő! Tamás fölkiáltott: Én Uram és Istenem! Jézus csak ennyit mondott: Hittél, mert láttál. Boldogok, akik nem látnak, mégis hisznek.
Szent három nap
Jézus tehát harmadnapra feltámadott, ami mai fogalmaink szerint nem jön ki péntektől vasárnapig, de nem is erről van szó. A napokat nem éjféltől éjfélig mérték, hanem napnyugtától a következő napnyugtáig, így pedig megáll a „harmadnapra”.
Így jön ki a liturgikus év csúcspontja, a húsvéti szent három nap:
- Nagycsütörtök estétől Nagypéntek délutánig az Úr szent vacsorájának emlékezete és szenvedésének kezdete;
- Nagypéntek estétől Nagyszombat estéig Jézus kínszenvedése és halála;
- Nagyszombat estéjétől Húsvétvasárnap estig Urunk föltámadása.
Kiemelt kép: Sírbatétel, Saint Pierre de Moissac apátság, Franciaország. Forrás: Wikipedia
