Tudomány

Részegen randalírozott egy seregnyi madár

Egy minnesotai kisvárosban korábban érkezett a fagy, mint szokott, ezért a gyümölcsök korábban is indultak rothadásnak, így erjedésnek is - erre viszont a helyi madarak, amelyek még nem indultak el vándorútjukra, nem számítottak. Az állatok berúgtak a bogyóktól, és elvesztették a koordinációs készségüket: ablakoknak és autóknak repültek, és egyébként is zavartnak tűntek.
Korábban a témában:

Az állatvilágban egyáltalán nem gyakori, hogy egy-egy faj saját önszántából nyúljon olyan tudatmódosító szerekhez, mint amilyen az alkohol is – ezzel igencsak egyedül vagyunk az élőlények között, hiszen csak néhány olyan állatról tudunk, amelyek készakarva szeretik tompítani az érzékeiket. Ez nem is csoda, számukra még a túlélés a tét, amihez kell a tiszta fej és a gyors reakcióidő, az alkohol pedig mindkettőt erősen visszafogja.

Éppen ezért jártak olyan rosszul a madarak egy minnesotai kisvárosban, ahol túlságosan korán érkezett a fagy idén, ami azt jelentette, hogy az állatok számára élelemként szolgáló bogyós gyümölcsök rohadni, majd erjedni kezdtek.

Az ezt elfogyasztó madarak pedig nemes egyszerűséggel berúgtak, összezavarodtak, autóknak ütköztek és ablakoknak repültek neki.

Arról nem szól a kisváros, Gilbert rendőreinek jelentése, hogy pontosan milyen madarakról van szó, de valószínűsíthető, hogy csonttollúak (Bombycilla garrulus) estek az alkohol csapdájába, mert velük történt már hasonló korábban is – számolt be róla a Popular Science. Az állatok biztosan rendesen feltankoltak a gyümölcsökből, mert ilyenkor készülnek fel a vándorlásra, és rengeteg kalóriát kell bevinniük, hogy bírják a hosszú utat – nagyjából annyi energiát égetnek, mintha egy átlagos ember lefutna 15 maratont. Éppen ezért ilyenkor nagyon sok élelmet fogyasztanak, ami ez esetben tele volt alkohollal – nem csoda, hogy ennyire berúgtak.

Ahogy már korábban említettük, az állatvilágban kifejezetten ritka, hogy egy faj szánt szándékkal alkoholt vagy más tudatmódosítót fogyasszon, de azért nem precedens nélküli: a nyílfarkú mókuscickány (Ptilocercus lowii) például pálmanektáron él, amiben van némi alacsony etanoltartalom, de néhány denevérfaj sem kerüli az italt, bár ők kifejezetten jól is bírják. Nagy általánosságban azonban az a jellemző, hogy az állatok nem szeretnek olyan élelmiszert fogyasztani, amitől csökken a reakciókészségük, és lassabban tudnak elmenekülni a ragadozóik elől.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.