Tudomány zöldövezet

A klímaváltozás az idegen civilizációkat is elpusztíthatja

Egy új tanulmány szerint a klímaváltozást még a legfejlettebb civilizációk számára is végzetes lehet, ha nem ismerik fel időben a probléma súlyosságát.

Adam Frank, a Rochesteri Egyetem csillagásza és kollégái az Astrobiology folyóiratban ismertették legújabb eredményeiket – írja a Live Science. A vizsgálat során a szakértők olyan matematikai modelleket használtak, melyeket egy eltűnt földi civilizáció, a húsvét-szigeti kultúra alapján alkottak meg.

A kutatók azt szimulálták, hogy miként fejlődhetnek ki, majd tűnhetnek el azok az idegen civilizációk, amelyek fokozatosan felélik bolygójuk korlátozott természeti erőforrásait.

A fizika törvényei azt diktálják, hogy minden olyan fiatal populáció, amely hozzánk hasonlóan energiaigényes civilizációt épít, idővel visszajelzést kapjon a bolygójától. Az éghajlatváltozás kozmikus környezetben történő vizsgálata segíthet jobban megérteni, hogy mi történik éppen velünk, és hogyan kell megküzdenünk vele

– nyilatkozta Frank.

A kísérletben a négy forgatókönyvből három okozott apokalipszist a szimulált civilizációkban. A negyedik esetben csak akkor maradhattak fenn a társadalmak, ha felismerték, hogy hatalmas károkat okoztak bolygójuknak, és időben áttértek a fenntartható energiára.

A tudósok a matematikai modellek létrehozásához azért a Húsvét-szigetet használták fel, mert a szakértők többsége napjainkban úgy véli, hogy a helyi civilizáció végét a természeti erőforrások kiaknázása hozta el. A sziget lakói idővel annyira kimerítették a földet, hogy az már nem hozott elegendő termést.

A Húsvét-sziget civilizációja feltételezhetően a föld kimerítése miatt omlott össze (kép: Thinkstock)

A kutatók összesen négy forgatókönyvet hoztak létre. Az elsőben a hipotetikus intelligens populáció népességszáma igen gyors ütemben nőtt, ám a kibocsátott üvegházhatású gázok miatt az átlaghőmérséklet is emelkedni kezdett. A folyamat hatására egyre nehezebbé vált a túlélés, tízből hét személy pedig rövid időn belül meghalt. A szakértők nem tudják, hogy képes lenne-e egy fejlett civilizáció átvészelni egy ilyen szintű változást.

A második szimulációban a populáció és a hőmérséklet is hasonló mértékben emelkedett, ám itt a civilizációk felismerték, hogy veszélyben vannak. Ezért átálltak a fenntartható energiaforrások alkalmazására.

A populáció azonban csak akkor maradhatott fenn, ha a váltás még időben megtörtént.

A harmadik és negyedik forgatókönyvben a gyors felmelegedéssel a társadalmak teljesen összeomlottak, majd el is eltűntek.

A kísérlet összességében azt igazolja, hogy egy energiaigényes civilizáció csak akkor tud életben maradni, ha időben felismeri az energiatermelésből eredeztethető veszélyeket, és meg is teszi a szükséges lépéseket a problémák megoldásáért. A vizsgálat éppen ezért az emberiség számára is tanulságos lehet.

(Kiemelt kép: University of Rochester illustration/Michael Osadciw)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik