Tudomány

Ezért nézd meg nagyon, hogy milyen diétás üdítőt iszol

Az aszpartám, illetve a hozzá hasonló mesterséges édesítőszerek híre eddig sem volt túlságosan jó. Évek óta dúl a vita azzal kapcsolatban, hogy rákkeltő-e, okozhat-e bármilyen betegséget az, ha nem természetes alapú édesítőszereket veszünk magunkhoz.

Gond van a legfőbb üzenettel

Ezzel párhuzamosan egyre több élelmiszer, üdítőital jelenik meg nyírfacukorral, vagy xilittel ellátva, a nagy márkák azonban továbbra is aszpartámot használnak a cukor helyettesítésére. Emellett az általános tájékoztató szövegekben, szlogenekben tartja magát az az üzenet, hogy a diétás élelmiszerek fogyasztásával könnyebb kordában tartanai testsúlyt, sőt, maga a fogyás is könnyebb így.

Ez utóbbi vélekedést próbálták megcáfolni a Massachusettsi Kórház szakemberei. Richard Hodin, a témában született tanulmány egyik szerzője szerint

az aszpartámhoz hasonló cukorhelyettesítőket előszeretettel a fogyás népszerűsítésére, illetve a metabolikus szindróma kialakulásának visszaszorítására használják, ezzel ellentétben a klinikai és epidemiológiai kutatások azt igazolják, hogy ezek a termékek nem így működnek, sőt, valójában negatív hatásokkal bírnak.

Dr. Hodin és csapatának kísérletei azt derítették ki, hogy a mesterséges édesítőszerek gátolják az alkalikus foszfatáz termelődését. Ez egy fontos enzim, ami a szervezetben előforduló fehérjék lebontásában vesz részt, és a tudósok szerint fontos szerepe van az elhízás megakadályozásában. Azaz: attól, hogy valaki száműzi a cukrot az étrendjéből, még nem következik, hogy fogyni is fog.

A fent leírt hatások igazolására és az aszpartám alkalikus foszfatázra gyakorolt hatásának ellenőrzésére egerek négy csoportját figyelték meg egy négyhetes időszakon át. Két csoportot magas zsírtartalmú étrenden tartottak: ebből az egyik aszpartámmal édesített vizet, a másik tiszta vizet kapott. A másik két csoport normál étrendben részesült, de a víz tekintetében ugyanazt a két típusú innivalót kapták.

Pont az ellenkezője történt, amit vártak

A kísérlet végén kiderült, hogy a normál energia bevitelű egerek két csoportjának tagjai hasonló testsúllyal zárták a kísérletet, a zsírban gazdag étrenden tartott egerek közül azonban az aszpartámmal édesített vizet fogyasztó egyedek többet nyomtak, mint az ugyanabba a csoportba tartozó, sima vizet fogyasztó állatok.

Sőt, a káros hatások nem álltak meg ennyinél: az aszpartámos vízen élő egyedeknél magas vérnyomást, illetve magas vércukor szintet is mértek. Plusz a mesterséges édesítőt fogyasztó egereknél megnőtt a gyulladásos állapotra utaló egyik protein szintje is, ami a metabolikus szindróma kialakulását is előre vetíti.

Dr. Hodin tartózkodik attól, hogy véleményt, vagy ítélete mondjon az aszpartámot tartalmazó élelmiszerekről, azt azonban bizonyítottnak látja, hogy a szer blokkolja az alkalikus foszfatáz termelődését, ami az egerek esetében további káros hatásokat is képes volt kiváltani.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik