A reformkori Magyarországon ezer lakosra évente 40 születés és 31 halálozás esett, utóbbit a csecsemő- és gyermekhalandóság emelte ennyire magasra. Az egyéves kort 1000 újszülöttből 288 nem érte meg, hároméves kora előtt meghalt további 135 gyermek, a tízéves kort pedig egy-egy évjáratnak a fele sem érte meg. Az összehasonlítás kedvéért: ma Afganisztánban, ahol a legrosszabb egy újszülött esélye, 120 csecsemő hal meg az első életévében – olvasható a Mindennapok Története blogon.
Az arisztokráciát sem kímélte
A kortárs Fáy András a közegészségügy elmaradottságával, az egészségtelen lakásviszonyokkal, a szülők hanyagságával és tudatlanságával, valamint a házasságon kívül születettek magas arányával magyarázza a szörnyű számokat. De a gyermekhalál a legmagasabb társadalmi osztályokat sem kímélte.
Az idősebb Wesselényi Miklós bárónak és Cserey Ilonának például tizenhárom gyermeke született, akik közül egyedül az árvízi hajós érte meg a felnőttkort. Podmaniczky Frigyes báró szülei nyolcból három, Batthyány Lajos gróf és Zichy Antónia ötből két gyereküket temették el, a későn nősült Széchenyi István gróf pedig kéthetes kislányát veszítette el.
Fájdalom nélkül temetik el
A gyermekhalálhoz, annak gyakorisága miatt bizonyos közönyösséggel viszonyultak. „A csecsemőket, főképp ha azok már nehányan vannak, majdnem minden szülői fájdalom nélkül temetik el, azt mondván, hogy ›jó helyre ment, nem lesz baja az életben‹” – írta a paraszti társadalmat belülről ismerő orvos még 1870-ben is.
„Azzal vigasztalják magukat, hogy ›az isten úgy akarta, úgy rendelte, bele kell nyugodni‹”. Mai szemmel érzéketlenséget látunk abban a gyakorlatban is, hogy egy újszülöttnek nem ritkán ugyanazt a keresztnevet adták, ami egy korábbi gyermek halála miatt “felszabadult” a családban – idézi blogján Fónagy Zoltán történész.
Batthyány „meg akart bolondulni”
Lehet persze találkozni a levelekben, emlékiratokban mély szülői gyásszal ebben a korban is, ezt inkább a nagyobbak elvesztése váltotta ki. Különösen, ha egyetlen gyerek volt, vagy legalábbis nem volt sok utód. A gyerekhalál miatti hosszú és mély gyászt azonban inkább a normálistól való eltérése miatt tartották feljegyzésre méltónak: “Békétlenebbül viseltem el, mint ahogy illő lett volna” – jellemezte lelkiállapotát két kisfia egyidejű elvesztése után a XVIII. századi erdélyi református lelkész.
“Batthyány Lajos meg akar bolondulni … nem tud intézkedni … hallani sem akar semmiről, a földön fetreng, mert ›meghalt a 6 hetes gyereke!‹ Gyerekek ezek csak az arcuk vén!”- örökítette meg naplójában részvétlenül, sőt némi megvetéssel Széchenyi István majdani minisztertársa gyászát.
