Sztálin halálát követően 1953-tól a Szovjetunióban és ennek nyomán Magyarországon is némi enyhülés kezdődött. Rákosi helyett Nagy Imrét helyezték a kormány élére, aki új programot hirdetett. Az ország fellélegzett, de nem sokáig. Moszkvát “meggyőzve” ismét Rákosi köre vehette át az irányítást Nagy Imrét félreállították.
A társadalomban elindult változásokat azonban már nem lehetett visszafordítani. Ausztriából kivonult a Vörös Hadsereg, a Szovjetunió vezetése elítélte a sztálini diktatúrát, de az utolsó csepp a pohárban a lengyelországi Poznanban kitört munkásfelkelés volt 1956 júniusában. A felkelést vérbe fojtották, de az új lengyel pártvezetés Nagy Imre magyarországi reformjainak mintájára a diktatúrát enyhítő demokratikus intézkedések bevezetését kezdte meg.
Bem apó és Kossuth népe
Rajk László október 6-ai temetésén már százezer ember visszhangozta: „Nem állunk meg félúton, sztálinizmus pusztuljon!”. Megélénkült a pártellenzék tevékenysége, értelmiségi körök alakultak, az elkövetett hibákért felelős pártvezetés felelősségre vonását, politikai vitákat és Nagy Imre rehabilitálását követelték. A főiskolák, egyetemek diáksága megfogalmazta a többpárti választások, Nagy Imre miniszterelnöki kinevezése, a szovjet csapatok kivonása és a Kossuth-címer visszaállítása iránti igényt.
A műegyetemisták által szervezett október 23-ai tüntetést a kormány engedélyezte, ám besúgók hadát küldték a tömegbe a megmozdulás “normális mederben” tartásának biztosítására. Délután a Petőfi-szobornál Sinkovits Imre elszavalta a Nemzeti dalt, a refrént 10-15 ezer ember zúgta vele. „Bem apó és Kossuth népe / együtt megyünk kéz a kézbe” – ez már a Bem téren volt a szlogen, ahova lengyel szabadságmozgalommal való szolidaritásuk kifejezésére vonultak a tüntetők.
Estefelé már csaknem kétszázezres tömeg érkezett a Kossuth térre a Parlament elé, a házakon megjelentek a nemzeti zászlók, amelyekből kivágták Rákosi címerét. „Nagy Imrét a kormányba, Rákosit a Dunába!”, „Ez a haza magyar haza, minden orosz menjen haza!”, „Munkás-paraszt gyerekek, együtt megyünk veletek!”, „Szabadságra szavazunk, Kossuth-címert akarunk!”, „Ruszkik haza, ruszkik haza!”, „Aki magyar velünk tart!” – harsogta a tömeg, és az események kora estére gyakorlatilag irányíthatatlanná váltak.
Harca a szovjetekkel
A Parlament előtt Nagy Imre beszélt, a Felvonulási téren ledöntötték Sztálin szobrát. Fejét a Nemzeti Színházhoz vitték, ahol zsákutcát jelző közlekedési táblát akasztottak rá. Nem csak a főváros kapott lángra: a magyar települések 82 százalékában történtek forradalmi megmozdulások 1956 októberében.
Budapesten a rádió székháza előtt a tüntetők követeléseik beolvasását akarták elérni: a rádió ehelyett Gerő Ernő beszédét sugározta, aki elítélte a „nacionalista megmozdulást” és kemény megtorlást ígért. Az épületből valaki a tömegbe lőtt, erre megkezdődött a fegyveres harc: hajnalra a Magyar Rádió a forradalmárok kezén volt. Még 23-án mozgásba lendültek a főváros környékén állomásozó szovjet harckocsik is, amelyekkel azonnal forradalmi csoportok vették fel a harcot.
A legjelentősebbek a Corvin közben, a Baross téren, a Práter utcában, a Tompa utcában, a Tűzoltó utcában, a Széna téren és a Móricz Zsigmond körtéren. Városi gerillaharc alakult ki, a forradalmárok lesből támadták a szovjet csapatokat, amelyek emiatt vaktában lövöldöztek Budapesten. Az ÁVH sortüzekkel válaszolt a tüntetésekre a Parlament előtt és számos vidéki nagyvárosban. Több száz ember halt meg az utcákon.
Úgy tűnt, minden jóra fordul
Nagy Imre végre október 27-én határozta el magát, megalakította kormányát és október 28-án tűzszünetet hirdetett. Ellenforradalom helyett nemzeti demokratikus mozgalomnak minősítette a történteket. Bejelentette a szovjet csapatok kivonását, az ÁVH feloszlatását, a Kossuth-címer visszaállítását, nyugdíj- és fizetésemelést ígért. A leginkább gyűlölt kommunista vezetők a Szovjetunióba távoztak.
A szovjet csapatok 30-án megkezdték a kivonulást Budapestről, Nagy Imre bejelentette, hogy Magyarországon megszűnik az egypártrendszer, újraalakulnak az 1945 utáni demokratikus pártok. Ezek egyetértettek az ország semlegességének deklarálásában, a demokrácia visszaállításában, valamennyien az emberi és polgári szabadságjogok tiszteletben tartása mellett foglaltak állást.
Ezzel párhuzamosan Moszkvában határoztak a magyar forradalom vérbe fojtásáról.
