Tudomány

Genetikailag szeretjük a masszázst

Azt eddig is tudtuk, hogy az izmok gyúrása jólesik, most már azt is tudjuk, hogy miért.

A McMaster Egyetem kutatóinak köszönhetően derült ki, testünk úgy van felépítve, hogy fájdalomcsillapító anyagokat termel a masszázs hatására, vagyis nemcsak fejben, hanem már a sejtek szintjén is szeretjük. Hogy mindezt honnan tudjuk? Mi a Science Translational Medicine lapban megjelent tanulmányból, a tudósok pedig tizenegy férfin elvégzett kísérletből.

A tesztalanyoknak a “végkimerülésig” kellett szobabiciklizniük, jutalmul viszont az egyik lábukat megmasszírozták – mikor a férfiak már azt hitték, hogy túl vannak a nehezén, 10 és 190 perccel később mintát vettek mindkét lábukból, hogy összevessék a sejtekben zajló folyamatokat.

Az eredmények szerint a masszázs hatására megváltozik a génkifejeződés, vagyis a masszázzsal kezelt lábakban más fehérjék képződtek, mint abban, amit nem dörzsöltek át. A jóleső kezelés hatására visszaesett a gyulladásért felelős fehérjék termelése és jelentősen felgyorsult az izomrostok regenerációjának folyamata.

A masszázs tehát a “kellemeset a hasznossal” tipikus esete.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik