Ma a trágya szónak megyünk utána, a szó története és jelentésének változása ugyanis igen érdekesen alakult. (Olvasson tovább nyugodtan, senkinek nem vesszük el az étvágyát!)
Kevesen tudják, hogy a trágya eredetileg ételizesítőt jelentett, vagyis az olyan, többnyire édes fűszereket vagy fűszerkeverékeket, amelyekkel meg lehetett hinteni az ételt. A kifejezés eredetét a latin tragemata (jelentése: ’csemege’, ’nyalánkság’) szóban kell keresni.
Mivel azonban – a mai értelemben használt – trágyázáskor a földet is meghintik, gazdagabbá teszik (az ízesítik szót valahogy nem esik jól leírni), használata a konyhából áttevődött a földekre, sőt az új jelentés fokozatosan háttérbe szorította az eredetit, mára pedig teljesen kiszorította azt. (A 19. században, mint a bevezetőben idézett Jókai-idézetből látszik, még párhuzamosan, mindkét értelemben használták.)
És hogy mi köze a trágyának a drazséhoz? Csak annyi, hogy a drazsé eredete is ugyanarra a latin kifejezésre, a tragematára vezethető vissza. A tragemata a latinból a francia nyelvbe is továbbkerült, majd miután átesett egy kis hangalaki változáson (ott lett belőle „dragée”), a franciák átadták a németeknek, a németek pedig nekünk – de mindez már jóval később történt, mint a trágya szó megjelenése.
A drazsé első jelentése a magyarban ’cukrozott fűszermagvak’ volt valamikor a 19. század közepén (és ez egyáltalán nincs messze a trágya 16. századi értelmétől). Később viszont a fűszer jelentéstartalom helyett a hangsúly a cukorra, a cukros (aztán egyre gyakrabban a csokoládés) bevonatra tevődött át, így lett a drazsé a magyarban ’csokoládé- vagy cukormázzal bevont, finom tölteléket tartalmazó cukorka’ (illetve ’édes mázzal bevont gyógyszertabletta’.)
Ugye mondtuk, hogy senkinek nem vesszük el az étvágyát?
