Tudomány

Utoljára száll le űrsikló

Három évtizedes szolgálat után, ma végleg nyugdíjba vonul az amerikai Space Shuttle űrsiklóprogram.

Az Atlantis űrrepülő hazai idő szerint 11 óra 57 perckor landol a Kennedy Űrközpontban. Utolsó küldetését befejezve kedd reggel, július 19-én fordult vissza a Nemzetközi Űrállomásról a Földre.

Az űrrepülőt 1979-ben kezdték építeni. Az első felszállás nagyjából 26 esztendeje 1985. október 3-án történt, és azóta már 32 repülést hajtott végre. Az utolsó küldetése a jelenlegi STS-135. Az Atlantis nevéhez fűződik a Galileo és a Magellan szondák elindítása 1989-ben.

Segítségével állították pályára 1991-ben a Compton gammatávcsövet. Részt vett a Shuttle–Mir repüléseken, és repült a Mir űrállomásra és a nemzetközi űrállomásra is. 2009-ben általa végeztek javításokat a Hubble űrteleszkópon.

Az utolsó űrsiklót július 8-án magyar idő szerint 17:29 perckor lőtték fel négy asztronautával a fedélzetén, szintén a Kennedy űrközpontból.

A vele utazó csökkentett létszámú legénység küldetését a következőkben határozták meg: utánpótlás szállítása a nemzetközi űrállomásra a Raffaello többcélú szállítómodul belsejében.

Az utánpótlás átrakodásán felül asztronautái az űrállomás belsejéből segítették az űrállomás személyzetének űrsétáját július 13-án. Az űrséta során egy tavaly meghibásodott hűtőrendszeri szivattyúmodult helyeztek vissza az űrrepülő rakterébe.

Az Atlantist hazatérése után a másik kettő utoljára nyugdíjba vonuló űrsiklóval a Discoveryvel és az Endeavourral együtt a tervek szerint múzeumban fogják kiállítani.

A Space Shuttle program befejeződésével az amerikai emberes űrutazás szűk esztendei következnek nagyjából 2016-ig.

A landolást élőben lehet követni a NASA TV-én vagy magyar szakkommentárokkal a Galileo Webcast oldalán. Halasztás előfordulhat, az előzetes meteorológiai jelentések szerint a floridai időjárás kedvező a leszálláshoz.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik