Csütörtök este nyitották meg Magyarország első high-tech "sufniját", a FabLab, amely közösségi műhelyként segíti a fiatal feltalálókat.
Egy szerb származású osztrák férfi úgy döntött, bionikus végtagot választ haszontalanná vált lebénult kézfeje helyett.
A fehérjék apró szerkezeti hibái felelősek a bonyolult élet keletkezéséért.
A svájci kutatók robotkarja nemcsak hogy egyből megtanulja, hogy mi a teendő, de néhány próbálkozás után eljut a tökéletességig.
A PlayStation Network újraindulása után nem sokkal derült ki, hogy a felhasználók jelszavának módosításához csak a születési dátum és az e-mail cím kellett.
Az Amerikai Egyesült Államok kérelmezte, hogy további öt évre halasszák el az utolsó fekete himlő vírusmintáinak megsemmisítését.
Kiállítás nyílt műgleccserekből a londoni Nemzeti Tengerészeti Múzeumban.
A felhasználók 99%-át érintő hibára érkező gyógyír napokon belül automatikusan települ.
Az Egyesült Államok Járványkezelési- és Megelőzési Központja egy esetleges zombi invázió esetén szükséges teendőkről tájékoztatta a lakosságot.
Többtucatnyi titokzatos körülmények között elpusztult delfin tetemét találták a krími partoknál.
Kongóban öt korábban kihaltnak hitt békafaj egyedeit fedezték fel. Egyiküket ennivalóként árulták.
A Stem Stumper nevű játékot természetesen látók is játszhatják, de az igazi élményt csukott szemmel élhetik át ők is.
Egy új tanulmány segíthet tisztázni a kérdést, létezhetnek-e naprendszereken kívül mozgó bolygók.
Egy floridai repülőúton kiderült: zamatos és testes az első súlytalanságban fogyasztható sör.
Ez volt az a funkció, amivel a Facebook a világ legnagyobb fénykép megosztó oldalává lépett elő
2011. 05. 19. 07:49
Legalább kilenc centiméterrel emelkedik a tengerszint a grönlandi olvadt jég által amerikai kutatók új modellszámításai szerint.
2011. 05. 19. 07:45
A kanadai McMaster Egyetem kutatói elsőként találtak összefüggést egérkísérletekben a bélbaktériumok jelenléte és az állatok viselkedése és agykémiája között.
2011. 05. 19. 07:24
Új módszert találtak amerikai közgazdászok a szegényesen dokumentált térségek gazdasági fejlettségének felmérésére.
2011. 05. 18. 15:11
Még több webkamerával, gyöngybagollyal és egy titkos odúval folytatódik a magyar madártani valóságshow-t.
A Lancome Facebook alkalmazásával lehetőségünk van a már felkerült képeken kisminkelni magunkat.
A hölgyek legjobb barátja, kicsit másképp.
2011. 05. 18. 14:21
- 03:36 Félbeszakadt a Real Madrid meccse, mert rosszul lett egy néző
- 22:47 Negyven éve nem volt ilyen, kieső helyen a Manchester United
- 22:22 Krakkói lövöldözés: három holttestet találtak az elkövető otthonában
- 21:47 Lando Norris nyerte a zuhogó eső miatt káoszba fulladó időmérőt
- 21:46 Fokozott készültséget rendelt el a cseh rendőrség a krakkói lövöldözés után
- 21:20 Elhunyt az újpestiek olimpiai ezüstérmes kapusa, Rothermel Ádám
- 21:12 Trump a UFC elnökét kérte fel fehér házi szóvivőnek
- 20:52 Krakkói lövöldözés: 25 éves lengyel férfi az elkövető, akit vélhetőleg szélsőjobboldali ideológiák vezéreltek
- 20:49 Téves egészségügyi bértábla terjed a neten, a minisztérium közzétette a hivatalos verziót
- 20:20 Emberi madarványokra bukkantak a román partoknál kilőtt tartályhajón
- 20:20 A nap legfontosabb hírei – 2026. november 7.
- 20:09 Ötmilliárd forintból vesznek új gépeket a Magyar Közútnak
- 20:06 Tizenöt góllal nyert az ETO a kézilabda Bajnokok Ligájában
- 05:00 Meglepően korán kezdődik az idei téli szünet
- 19:53 „1956 számomra olyan, mint amikor együtt énekeljük a refrént”
- 16:34 Halálos lövöldözés Krakkóban: nőtt az áldozatok száma
- 22:22 Krakkói lövöldözés: három holttestet találtak az elkövető otthonában
- 17:05 Videókon a krakkói lövöldözés
- 20:52 Krakkói lövöldözés: 25 éves lengyel férfi az elkövető, akit vélhetőleg szélsőjobboldali ideológiák vezéreltek
- 15:27 Török Gábor: Az Orbán-korszak nem volt diktatúra vagy autokrácia, nem történt sem forradalom, sem rendszerváltás
- 19:33 Ötös lottó: itt vannak az e heti nyerőszámok - 320 millió forint volt a tét
- 20:49 Téves egészségügyi bértábla terjed a neten, a minisztérium közzétette a hivatalos verziót
- 13:52 Navracsics Tibor: Az egyetlen szakember távozott a vidékfejlesztési tárcától, Cser-Palkovics egy helyettes államtitkár lemondása miatt szomorú
- 14:12 „Legalább az lesz a síromra írva, hogy szörpivásban halt meg” – így lassítják Szentendrén a demenciát
- 16:58 Kovács Attila: A magyar focival kapcsolatban mindig felszakadnak a régi sebek. Rohadtul rossz érzés
Címlapról ajánljuk
Krakkói lövöldözés: három holttestet találtak az elkövető otthonában
Ezt a lengyel kormányfő jelentette be. A helyi rendőrfőkapitány szerint legalább egy külföldi állampolgár is van a vérengzés áldozatai között.
