Tudomány

Fagyott füst gyémántból

A hölgyek legjobb barátja, kicsit másképp.

Az aerogélt úgy kell elképzelni, mint egy hihetetlen alacsony sűrűségű, szilárd anyagot, amely egy gélből származik. Látszólag fagyott füstnek tűnik, és innen ered angol neve is, a “frozen smoke”. Az eddig ismert legalacsonyabb sűrűségű szilárd anyagnak tartják, amely számos különleges fizikai tulajdonsággal bír.

Amikor megérintik, az aerogél a könnyű, de szilárd hab érzetét kelti. Neve ellenére száraz, és fizikai tulajdonságai teljesen elütnek a gélekétől. Könnyű nyomás nem hagy rajta nyomot, erős nyomás azonban maradandó mélyedést képezhet rajta.

Nagyon erős nyomásra üvegként törik darabokra. Ez utóbbi tulajdonsága ellenére az aerogél strukturálisan rendkívül erős és saját súlyának kétezerszeresét is képes megtartani.

A Livermore Kutatóintézet anyagtudósai nem akármiből, gyémántból gyártottak fagyott füstöt. A gyémánt aerogél elkészítéséhez egy szén-alapú aerogélt használtak, ennek szilárd darabjait lézerrel hevítettek gyémánttá.

Az így keletkezett anyagot három millió atmoszféra nyomásnak tették ki és több mint 2000 Celsius fokra melegítették föl. Így olyan gyémánt füst keletkezett, ami csak negyvenszer sűrűbb a levegőnél. Hihetetlenül könnyű és szilárd.

Lencsék és egyéb optikai eszközök bevonására kitűnő, szemüvegben, teleszkópban, távcsövekben vehetik hasznát. Előnye még, hogy jó hő és áramvezető fejleszthető vele, összetevőit modósítva pedig biokompatibilis.

AJÁNLOTT LINKEK:

Tudj meg még többet a gyémánt aerogélről! (Science Daily)
Mi az az aerogél? (Wikipedia)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik