A Facebookon kutakodott diákjai után álnéven egy iskolaigazgató.
Brazíliában digitális kijelző mutatja, hány embernek tetszik egy-egy darab.
Egy lépéssel közelebb kerültünk az agyhártyagyulladást kiváltó, Európában és Észak-Amerikában évente százak halálát okozó meningitis B elleni vakcina piacra kerüléséhez.
Fél óra híján 585 nap alatt kerülte meg először a Földet egy tisztán megújuló energiával működő hajó.
2012. 05. 08. 12:00
Amerikai tudósoknak sikerült kicselezniük Einstein speciális relativitáselméletét.
2012. 05. 08. 11:00
A szelídítés hatezer éve, a mai Ukrajna és a mai Kazahsztán nyugati területein kezdődött.
2012. 05. 08. 08:55
Egy új tanulmány szerint a dinoszauruszok bélrendszere felfűtötte a bolygót.
2012. 05. 08. 08:01
Hidegen hagy a közösségi oldal vagy éjszakánként hideg verejtékben úszva ébredsz, hogy lájkolhass egy kicsit?
A közösségi oldalakon, mint például a Facebookon közzétett bejegyzés hasonló agyi régiókban okoz örömérzetet, mint a szex vagy egy finom étel.
Az új fejlesztés kettévágni még nem tud semmit, de úgy működik és viselkedik, mint a Jedik fegyvere.
Észak-Amerika első állandó angol településének lakossága négy évszázada nyom nélkül veszett el, most reményt ad egy régi térkép.
Egy tajvani lánynak a fogsora bánta a figyelmetlenségét.
Eddig se orvosság, se népi bölcsesség nem volt a roppant kellemetlen singultus, vagyis csuklás ellen.
Egy brit biztosítótársaság a repülőgépeknél is hangosabb kürttel hívja fel a figyelmet a biciklistákra.
Már kilenc hónapos korban is kimutatható némi elfogultság.
2012. 05. 07. 09:00
Az FBI arra kényszerítené a nagyobb internetes vállalatokat, hogy "lehallgatásra kész" állapotba hozzák rendszereiket.
Bár korunk fogorvosai minden erejükkel küzdenek a dentális plakk kialakulása ellen, a régészek roppant hálásak, hogy őseinknek erre nem volt lehetősége.
A Hír24 összegyűjti a hét érdekességeit - 2012. tizennyolcadik hete a Tech-Tudban.
Háromszázmillió éves, fosszílizálódott erdőre bukkantak Illinois államban.
Ötzi, az 5300 évvel ezelőtt élt kora rézkori vadász vérmintája a világ legrégebbi ismert vérmintája német és olasz tudósok vizsgálatai alapján.
Amerikai kutatók jutottak erre a következtetésre.
A fokhagyma egyik összetevője százszor hatékonyabb az emésztőrendszert megbetegítő baktériumokkal szemben, mint két hagyományos antibiotikum.
Kommandósok terrorizálták a híres McAfee szoftvercég alapítóját.
- 21:35 Meghalt Marina Vlady
- 21:05 A kormány mérlegeli az uniós védelmi hitel felvételét
- 21:04 Hol vagy, szerelem? Újra aktívak a matchmakerek
- 20:59 Meghibásodott az MR-készülék a János Kórházban, Hegedűs Zsolt szerint „hazug politikai hangulatkeltés” zajlik az ügyben
- 20:49 NKA-botrány: „585,6 millió forint ment a levesbe” a Dankó Pista egyetlen előadására
- 20:43 Phelps óta nem látott világrekord, 17 éves japán úszó robbant be a köztudatba
- 20:23 Magyar Péter a fiával robogózott Rómában - videó
- 20:21 Vaszily Miklós távozik az MBH Bank felügyelőbizottságából
- 20:04 Döntött a bíróság: visszaengedik a Fehér Házba a három kitiltott sajtóorgánumot
- 19:55 A nap legfontosabb hírei – 2026. szeptember 24.
- 19:50 „A családom otthon marad, és lövik őket” – mindig nehéz idegenben játszania az ukrán válogatottnak
- 19:46 Főtitkár: A NATO felkészült az orosz hibrid támadásokra
- 19:22 Baka András: Az ENSZ bizalmi válságban van
- 18:39 Tovább tart a csomagkáosz: a posta nem árulja el, mikorra normalizálódhat a helyzet
- 18:23 26 gólos győzelemmel kezdte a klubvébét a Veszprém
- 15:10 Tragédia a honvédségnél: két katona is elhunyt az elmúlt napokban
- 07:05 Várkonyi Andrea: Van házassági szerződésünk, de nem tudom, mi van benne, csak aláírtam
- 05:30 Kvíz: emlékszel, kik vezették a Kádár-korszak legendás tévéműsorait?
- 15:12 A Fidesz–KDNP összes miskolci képviselője megdobta félmillióval a csíksomlyói búcsúba induló egyesületet, amelyik vett is 350 narancssárga dzsekit
- 10:36 Dr. Sándor Zsuzsa: Téves következtetés, hogy a miniszterelnök teljes körű ellenőrzése alatt áll az Országgyűlés – válasz Róna Péternek
- 18:21 Mészáros Lőrinc és a két lánya is eltűnt egy svájci cég vezetéséből
- 14:33 Takács Péter pert vesztett Kulja Andrással szemben
- 14:10 Schmidt Mária kérdőre vonta Tarr Zoltánt a Terror Házában tett látogatásáért – reagált a minisztérium
- 16:04 Oroszország hónapokon belül megtámadhat egy NATO-országot a dán hírszerzés szerint
- 16:46 Átvilágítás: 14 milliárd forintnyi gyanús költekezést találtak az agrárkamaránál
Címlapról ajánljuk
Megtudtuk, kik állnak az újrainduló Népszabadság mögött
A vállalat tulajdonosai közt van olyan cég, amelyik NAV-végrehajtás alatt áll, és olyan is, amit Észtországban alapítottak 1 euró tőkével. Továbbá feltűnt egy volt titkosszolgálati vezető fiának érdekeltsége is.
