Tech

A legrosszabb utakra tervezett legolcsóbb autó

Az Afrikára tervezett járgányból hiányzik mindaz, amit Európában megszokhattunk - cserébe olcsó, strapabíró és időtálló.

Magyarul a Mobius névre hallgató autó épp azon tulajdonságokkal rendelkezik, melyek ideálisak az Afrikában élők számára, mégsem töltötte még be senki ezt a piaci rést.

Feltalálója, Joel Jackson eredetileg egy non-profit szervezettel érkezett Kenyába, hogy a helyi farmerek termelékenységét segítse, azonban hamar rá kellett döbbennie arra, hogy az infrastruktúra katasztrofális állapota fényében mindez teljesen felesleges lenne.

Mivel utat építeni nem olcsó mulatság, úgy döntött, inkább készít egy olyan autót, ami “jól érzi” magát az afrikai körülmények között, sokáig bírja a terhelést, mégsem kerül többe 6000 dollárnál (1,4 millió forintnál) – az ár soknak tűnhet, azonban a vámterhek és adók miatt egy használt autó sem olcsóbb átlagosan nyolcezer dollárnál, míg egy új kocsi nagyjából 60 ezer dollárnál kezdődik.

A prototípusok (Mobius One és Mobius Two) jól teljesítettek a terepen – mind az utakon, mind a lakosság körében, éppen ezért a Mobius Motors névre keresztelt vállalkozás már befektetőkkel és vevőkkel is büszkélkedhet. Az idei évre 50 jármű legyártását tervezik, azonban a sikerek tartóssága esetén néhány esztendőn belül már évi 400 ezerrel számolnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik