Tech
óra (óra, )

Nem bírt az internet a felesleges másodperccel

Volt olyan oldal, amely felkészült, de volt olyan is, amely ennek ellenére leállt a szombatról vasárnapra beiktatott szökőmásodperctől.

Korábban a témában:

A hétvégén egyetlen másodpercre “megállt az idő” annak érdekében, hogy a nemzetközi atomidő szinkronba kerüljön bolygónk forgásával. Nagyon sok számítástechnikai rendszer Hálózati Idő Protokollt (Network Time Protocol – NTP) használ azért, hogy óráját folyamatosan az atomórák pontosságához igazítsa. A probléma abból adódott, hogy néhány szerver egyszerűen nem tudott azzal mit kezdeni, hogy az atomórák kétszer számolták ugyanazt a szekundumot.

Érintett volt a világ talán leghíresebb kalózoldala, a Pirate Bay, ahogy a legnépszerűbb geolokációs alkalmazás, a Foursquare is. A hazai felhasználók nagy része ebből nem érzett semmit, mivel a legtöbb helyen a hiba a greenwichi idő szerinti éjfélkor csúszott be a rendszerbe, a fenntartók pedig órák leforgása alatt képesek voltak rendet vágni.

Akadtak azonban olyanok is, akik már hónapokkal korábban elkezdtek készülődni. A Google például “elkente” a szökőmásodperc okozta gondot: a szombat éjfél előtti időszakban folyamatosan “elcsalt” néhány milliszekundumot, így az átállás idejére a szerverek már automatikusan a “helyes” időt mutatták.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Hungary's Prime Minister Victor Orban addresses a press conference at the end of a European People's Party (EPP) meeting at the European Parliament in Brussels on March 20, 2019. - The Fidesz party of firebrand Hungarian Prime Minister Viktor Orban was hit with a temporary suspension from the European People's Party. Fidesz had faced expulsion after running a controversial billboard campaign that accused European Commission head Jean-Claude Juncker and liberal US billionaire George Soros, a bete-noir of Orban, of plotting to flood Europe with migrants. (Photo by EMMANUEL DUNAND / AFP)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.