Tech

Kína segítene megelőzni az armageddont

Getty Images
Getty Images

Jelentősen több erőforrást fordítanak az elmúlt években az űrkutatók olyan veszélyes aszteroidák és üstökösök kiszűrésére, amelyek potenciálisan veszélyt jelenthetnek a Földre. Jelenleg is tervezik azokat a technológiákat, amelyek segítségével megállíthatók lesznek ezek az objektumok, ám még abban az időszakban vagyunk, amikor inkább a megelőzésen van a hangsúly. Ebbe csatlakozhat be most Kína is, állításaik szerint ugyanis a világ legnagyobb radarrendszerét építik, írja a Global Times.

A China Fuyan kódnevet viselő megfigyelő létesítmény a tervek szerint több mint 20 antennából állhat majd, darabonként nagyjából 25-30 méteres kiterjedéssel.

A Pekingi Technológiai Intézet szakértői szerint a rendszer a Földtől 150 millió kilométeres körzetben is képes lehet aszteroidákat azonosítani. Az ország délnyugati részén található Csungking településen tervezett radarállomás telepítése négy, 16 méter átmérőjű radarral kezdődhet. Ha a mérések rendben folynak, rövidesen húszra növelhetik majd a radarok számát.

Long Teng, a Pekingi Technológiai Intézet elnöke, aki egyben a Kínai Műszaki Akadémia tagja is, nyilatkozatában elmondta, a konstrukció célja a földközeli védelmi és űrérzékelési képesség növelése, valamint a Föld lakhatóságával és az aszteroidák kialakulásával kapcsolatos határkutatások felgyorsítása. Mint mondta,

ez lehet majd az első olyan mélyűri radar, amely képes lesz 3D-s képalkotásra, valamint az űrbeli objektumok aktív megfigyelésére az egész belső Naprendszerben.

A Fuyan-program bejelentésére néhány hónappal azután került sor, hogy az ország vezetése áprilisban közölte, egy olyan földközeli aszteroida-megfigyelő és védelmi rendszer kiépítését tervezi, amellyel képesek lennének kezelni az űreszközökbe becsapódó aszteroidák jelentette veszélyt. Ha tehát a projekt sikeres lesz, nem lesz szükség Bruce Willisre az emberiség megvédéséhez, mint az Armageddon című filmben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik