Tech

Már idén emberekbe ültetheti agyimplantátumait Elon Musk

NEURALINK / AFP
NEURALINK / AFP

Szokás szerint Elon Musk Twitteréről tudtuk meg, hogy az általa alapított agyi implantátumokat fejlesztő vállalat, a Neuralink már az idei évben emberekbe is ültetheti a chipjeit, és nekiállhat az emberes kísérleteknek. A cég az amerikai Élelmiszer- és gyógyszerfelügyelettel tárgyal arról, hogyan lehetne engedélyeztetni a klinikai kutatást.

Érdekes lesz látni, hogy mit is tud nyújtani pontosan a Neuralink, Musk ugyanis folyamatosan képtelenebbnél képtelenebb lehetőségeket vázol fel a közösségi médiában, az első bemutatók azonban nem virítottak még olyasmit, ami kifejezetten újdonság lett volna. Az esemény legizgalmasabb része kétségkívül az volt, amikor Musk egy Neuralink-chippel élő malacot mutatott be, amelynek leképezték az agyi neuronaktivitását, és megjósolták általa, hogy milyen izmait fogja megmozgatni. Szakértők szerint azonban ez a technológia már tíz éve elérhető.

Bár Musk rengeteg bátor kijelentést tett a Neuralink jövőjével kapcsolatban (képes lesz gyógyítani a vakságot, a különböző motoros betegségek egy részét, a süketséget, a mentális betegségeket), ő maga is elismeri, hogy egyelőre nem tart itt a technológia. Éppen ezért lesz érdekes megfigyelni, hogy milyen klinikai kutatásokra gondol a Tesla-vezér.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik