Tech tesztlabor
nor

Fotózásra tervezve: kipróbáltuk a Huawei P30 és P30 Pro mobilokat

Hónapok óta cikkezünk róluk, de március végén eljött a pillanat, mikor végre kézbe is vehettük a Huawei legújabb csúcskészülékeit, a P30 és P30 Pro okostelefonokat, amiknél a gyártó elsődleges célja az volt, hogy a felhasználók minden korábbinál jobb felvételeket készíthessenek a mobiljaikkal.
Korábban a témában:

A Huawei P30 és P30 Pro telefonok érkezéséről már régóta tudni, és az elmúlt hetekben csak úgy ömlöttek az információk a két készülékről, és azt korábban már a gyártó is elismerte, hogy az új modellek a mobilfotózás terén fognak újat mutatni. Az okostelefonokról hivatalosan ma hullt le a lepel, de a 24.hu már jóval a párizsi bemutató előtt kézbe vehette a mobilokat, amik a tavaly ilyenkor debütált, és Magyarországon is hatalmas sikert arató Huawei P20 készülékek egyenes ági utódai.

qrf
Egymás mellett a Huawei P30 Pro és a P30 modellek – Fotó: Birkás Péter / 24.hu

Huawei P30 Pro

Hardver tekintetében a Huawei P30 Pro a tavaly debütált Mate 20 Pro után nem okoz hatalmas meglepetéseket. 6,47 hüvelykes, 2340 x 1080 pixel felbontásra képes, gyönyörű képet biztosító OLED-kijelző, kifejezetten vékony kávákkal és egy csepp alakú szenzorszigettel a képernyő tetején, amiben egy 32 megapixeles (f/2.0) szelfikamera kapott helyet. A burkolat alá a tavaly ősszel debütált Kirin 980 processzor került, méghozzá 8 GB RAM, és a választott modelltől függően 128, 256 vagy 512 GB háttértár társaságában, ami a nanoSD foglalatnak köszönhetően akár tovább is bővíthető.

qrf
Nem kicsi, de azért még így is kényelmesen hazsnálható – Fotó: Birkás Péter / 24.hu

A tavalyi P20 Próhoz hasonlítva a P30 Pro egy egész kicsit magasabb, és egy leheletnyivel szélesebb is, ugyanakkor fogásra egy kifejezetten kényelmes készülék, ami összesen öt színben kerül majd forgalomba: Pearl White, Amber Sunrise (Naplemente), Breathing Crystal (Jégkristály Kék), Aurora (Auróra Kék) és Black (Éjfekete) – a mobil az utóbbi négy változatban lesz megvásárolható Magyarországon.

Ami az extrákat illeti, a P30 Pro megkapta a Mate 20 Pro összes újdonságát, így ezen készülék is képernyőbe épített ujjlenyomat-olvasóval érkezik, annyi különbséggel, hogy az említett készüléken tapasztaltnál valamivel lentebb kell megérinteni a kijelzőt a feloldáshoz. Emellé jön a 40W-os gyorstöltés, a 15W-os vezeték nélküli töltés, és ide is bekerült az ún. reverse charging technológia, ami lehetővé teszi, hogy a hátlapra helyezve vezeték nélkül töltsünk kompatibilis készülékeket: mobilt, fülest, okosórát.

Ami viszont abszolút újdonság egy Huawei telefonnál, hogy felülről eltűnt a hangszóró, méghozzá azért, mert a hívásokat már a rezegtetett képernyőn keresztül hallhatjuk. Ennek hála többé nem kell a fülünknél igazgatni a telefont, hogy megfelelően halljuk a vonal másik végén beszélő személyeket.

nor
Az első Huawei telefon, aminek a hátlapján 4 kamera kapott helyet – Fotó: Birkás Péter / 24.hu

Ez eddig nem olyan rossz, ám ennél sokkal fontosabb, hogy a Huawei P30 Pro az első olyan okostelefon, aminek a hátlapján már négy Leica gyártotta kamera található: egy optikai képstabilizátorral szerelt 40 megapixeles (f/1.6) fő egység, egy 20 megapixeles (f/2.2) nagylátószögű variáns, egy ToF lencse, illetve egy 8 megapixeles (f/3.4), periszkóp felépítésű kamera,

ami mobiloknál eddig nem tapasztalt nagyítást tesz lehetővé.

A készülék hátlapján a 8 megapixeles kamera található legalul (a függőlegesen elhelyezett három egységtől jobbra kapott helyet a vaku és a ToF modul), ennek van feltűnő négyszögletű alakja. Nem véletlenül, ott ugyanis a periszkópszerű kialakításnak hála csak egy tükör látható, a nagyítást lehetővé tévő lencsék 90 fokban elforgatva, a burkolat alatt, a készülék közepén kaptak helyet, és nekik hála kapjuk meg az 5x optikai zoomot, a 10x hibrid zoomot és az egészen elképesztő, 50x digitális zoomot.

qrf
A P30 Pro hátlapja, méghozzá Jégkristály Kék színben – Fotó: Birkás Péter / 24.hu

Utóbbit beállítva fantasztikusan jó képek ugyan nem készíthetők, de úgy kaphatjuk le vele a teliholdat, ahogy korábban még soha, a 10x hibrid zoommal pedig már egészen normális fotók lőhetők messziről. Az 5x optikai nagyítást használva pedig jó eséllyel senki nem tudja majd megmondani, hogy belezoomoltunk a képbe. Ami viszont egész lenyűgöző, hogy hiába egy mobilt tartunk a kezünkben, a képstabilizátornak és a háttérben dolgozó mesterséges intelligenciának hála még az 50x digitális zoomnál sem remeg a kép, stabilan elhelyezve pedig tényleg kiváló fotók készíthetők 5x/10x nagyításban.

A P30 Pro ugyanakkor nem csak a zoom terén gurít nagyot.

A Huawei és a Leica egészen új színfeldolgozó eljárással működő, a gyártó által SuperSensingnek nevezett szenzort épített a mobilba (ez a 40 megapixeles egység), ami minden korábbinál jobban bánik a fénnyel (a fotós alkalmazás Pro módjában akár 409600-as ISO értéket is megadhatunk). Ennek előnyeit főleg gyenge fényviszonyok mellett, azaz este fogjuk érezni, mikor a Night Mode-ba kapcsolva, vagy profiként a Pro mód lehetőségeivel készítjük a képeket.

Ezen a téren a Mate 20 Pro is elképesztően jól teljesített, de a P30 Pro a tavaly októberben bemutatott modellt is túlszárnyalja. Elég csak megnézni az alábbi képet, amit a Night Mode tesztelésére kialakított teljesen vaksötét szobában készítettünk: az egyetlen fényforrás a makettházból kiszűrődő fény volt.

Makett egy vaksötét szoba közepén – Fotó: Birkás Péter / 24.hu

A fotózás szerelmesei ráadásul annak is örülhetnek, hogy kapnak egy nagylátószögű kamerát, amivel nem csupán az átlagnál jóval nagyobb tér fogható be a képbe, de ennek köszönhetően lenyűgözően részletes makrók is készíthetők, méghozzá akár 2,5 centiméter távolságból. Ami pedig a telefon videós képességeit illeti, a Huawei szerint itt is lesznek előrelépések: végre nemcsak szép fotókat, de normális mozgóképet is készíthetünk gyenge fényviszonyok között, a képstabilizálásról pedig egyszerre fog gondoskodni az optika (OIS) és a mesterséges intelligencia (AIS).

Mennyibe kerül?

Külön öröm továbbá, hogy a készülékbe egy 4200 mAh-es akkumulátor került, ami vígan bírja a fotózgatást, az IP68 szabványnak köszönhetően pedig akkor sem kell aggódni a telefon épsége miatt, ha esőben vagy éppen a homokban fekve fényképezünk. Ha valaki imád mobillal képeket készíteni, és minőségre vágyik, ennél jobb készüléket erre a célra most nem nagyon talál, ráadásul a Huawei telefonja minden más téren (hardver, dizájn, anyagminőség) is a maximumot nyújtja. Ennek persze ára is van, hiszen az április elsejétől megvásárolható mobil 128 GB-os verziójának ajánlott bruttó fogyasztói ára 299 990 forint lesz, míg a 256 GB-os verzióért 329 990 forintot kell majd kicsengetni.

Huawei P30 Pro specifikációk:

  • Kijelző: 6,47 Full HD+ OLED, 2340 x 1018 pixel, 19.5:5
  • Processzor: Kirin 980
  • Memória/tárhely: 8 GB + 128 / 256 / 512 GB
  • Hátlapi kamerarendszer: 40 MP (f/1.6) OIS; 20 MP (f/2.2) széles látószög; 8 MP (f/3.4) 10x Hibrid zoom, ToF
  • Előlapi kamera: 32 MP (f/2.0)
  • Akkumulátor: 4200 mAh
  • Egyéb: képernyőbe épített ujjlenyomat-olvasó, arcfelismerés, NFC, USB-C port, IP68, 40W gyorstöltés, 15W vezeték nélküli töltés
  • Rendszer, kezelőfelület: Android Pie, EMUI 9.1
  • Színek: Pearl White, Amber Sunrise (Naplemente), Breathing Crystal (Jégkristály Kék), Aurora (Auróra Kék) és Black (Éjfekete)
  • Ajánlott fogyasztói ár: 299 990 Ft (128 GB), 329 990 Ft (256 GB)

Huawei P30

Habár a sztár egyértelműen a P30 Pro, azért nem szabad megfeledkezni a valamivel szerényebb képességű, de éppen ezért valamivel olcsóbb P30 modellről sem. A kistestvér szintén Kirin 980 processzorral van felszerelve, amit 6 GB RAM és 128 GB háttértár egészít ki – utóbbi természetesen ebben az esetben is tovább bővíthető egy nanoSD kártya segítségével. A kijelző itt is OLED, 6,1 hüvelykes méretben, 2340 x 1018 pixel felbontással és a képernyő tetején található csepp alakú szenzorszigettel, amiben szintén egy 32 megapixeles (f/2.0) szelfikamera kapott helyet.

qrf
Íme a Huawei P30 – Fotó: Birkás Péter / 24.hu

Ellentétben a tavaly októberi Mate 20-szal, ez a modell megkapta a képernyőbe épített ujjlenyomat-olvasót, ugyanakkor a barátságos árcéduláért cserébe le kell mondanunk a rezegtetéssel hangkeltő kijelzőről (van viszont jack csatlakozó), a vezeték nélküli töltésről, ami egyben azt is jelenti, hogy ebben a modellben nincs reverse charging, az aksi is csak 3650 mAh-es, illetve víz- és porállóság szerint is csak az IP53 szabványnak felel meg a készülék.

Habár a hátlapon csak három kamerát találunk, az jó hír, hogy ez a készülék is kapott egy 40 megapixeles (f/1.8) SuperSensing kamerát, így gyenge fényviszonyok között ugyanúgy kiváló képek készíthetők vele, mint a nagytestvérrel. Emellé jár még egy 16 megapixeles (f/2.2) széles látószögű egység, továbbá egy 8 megapixeles (f/2.4) telefotó kamera, amivel 3x optikai, 5x hibrid, illetve 30x digitális zoom érhető el.

fznor
A P30 hátlapján már csak három kamerát találunk – Fotó: Birkás Péter / 24.hu

És az ára?

A Huawei P30 szerényebb készülék, ugyanakkor az április 1-i megjelenéskor ezért a modellért „csak” 229 990 forintot kell fizetni. Mindezért cserébe egy kifejezetten erős, játékra is bőven alkalmas telefont kapunk, ami nagyítás terén ugyan elmarad a P30 Prótól, ugyanakkor ettől függetlenül is olyan fotós képességekkel rendelkezik, amit csak nagyon kevés telefon mondhat el magáról ebben az árkategóriában.

Zárásként érdemes még tudni, hogy a P30 termékcsalád rendelkezik egy harmadik taggal is, ez a Huawei P30 Lite, amit a másik két modellel ellentétben a hivatalos bemutató előtt nem volt lehetőségünk kézbe venni. Amit erről a készülékről biztosan tudunk a cikk készültének pillanatában, hogy a sima P30-hoz hasonlóan három hátlapi kamerával kerül majd a boltokba, méghozzá nagyjából egy hónappal azt követően, hogy a nagyobb testvérei forgalomba kerültek, tehát valamikor május közepén.

Végezetül a sima P30 hátlapja – Fotó: Birkás Péter / 24.hu

Huawei P30 specifikációk:

  • Kijelző: 6,1 Full HD+ OLED, 2340 x 1018 pixel, 19.5:5
  • Processzor: Kirin 980
  • Memória/tárhely: 6 GB + 128 GB
  • Hátlapi kamerarendszer: 40 MP (f/1.8); 16 MP (f/2.4) széles látószög; 8 MP (f/2.4) telefotó
  • Előlapi kamera: 32 MP (f/2.0)
  • Akkumulátor: 3650 mAh
  • Egyéb: képernyőbe épített ujjlenyomat-olvasó, arcfelismerés, NFC, USB-C port, IP53, 40W gyorstöltés
  • Rendszer, kezelőfelület: Android Pie, EMUI 9.1
  • Színek: Pearl White, Breathing Crystal (Jégkristály Kék), Aurora (Auróra Kék) és Black (Éjfekete)
  • Ajánlott fogyasztói ár: 229 990 forint

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

2464200 Ukraine, Torez. 07/17/2014 The crash site of the Malaysian Boeing 777 outside Shakhtyorsk, Donetsk Region. Mikhail Voskresenskiy/Sputnik
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.