Sport

Tótka Sándor: Ennek az olimpiai ciklusnak az árát a családom fizette meg

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu
A tokiói aranyérme után Párizsból ezüstéremmel hazatérő kajakossal apaságról, örök barátságról, az egoizmus és csapatemberség tudathasadásos állapotáról, a sportág amatőrségéről, a fejlődés zálogát jelentő örökös hibakeresésről beszélgettünk. De Tótka Sándor kendőzetlenül vall arról is, hogy az első és második hely közti 28 századmásodpercnyi nüanszban mekkora a szerepe a kényszer szülte hályogkovácsolásnak, a világelithez viszonyított elképesztő tudományos és technikai lemaradásunknak.

Három éve Tokióban a K-1 200-as győzelmed után úgy fogalmaztál, „szép-szép ez az olimpiai aranyérem, de a sikernek nem titka, hanem ára van”. Mire jutottál Párizs, a Nádas Bencével nyert K-2 500-as ezüst és a négyessel elért 7. hely után? Milyen árat fizettél az elmúlt három évben?

Levi, a fiúnk a párizsi ezüstérmes futamunk másnapján, augusztus 10-én lett kétéves. A feleségből anyává, a férjből apává válás teljesen új helyzetet, új állapotot, szerepköröket hozott az életünkbe. Meg kellett találnom az egészséges egyensúlyt a sport és az apaság között. 2020-ban azért költöztünk Szigetszentmiklósra, hogy elérhető közelségbe kerüljön Dunavarsány, ahol általában egész évben edzünk. Már Tokió előtt is így spóroltam időt, energiát. Levi 2022 nyarán érkezett, pont, amikor a Covid miatt csendesebb évem volt. Azóta abban is kidomborodik az új lakhelyünk előnye, hogy amíg korábban Pestről reggel elmentem, este hazaértem, most az edzések után 12 perc alatt otthon vagyok, sokkal több időt tudok a családdal tölteni, így hála istennek a kulcsfontosságú dolgok, mint az első lépések, az első szavak, fürdetés, hintáztatás nem maradtak ki. De ez csak 2023-ra volt igaz, mert Párizs előtt nem Dunavarsányban, hanem Szolnokon töltöttünk heteket.

Miért?

Mert ott hasonlóan puha a víz, mint Párizsban. Kiszámoltam, az olimpia zárásáig idén négy hónapot nem voltam itthon a hét és félből.

Úgyhogy ennek az olimpiai ciklusnak a sikerárát a családom fizette meg. Ha nem tértem volna éremmel haza Párizsból, azt kellett volna mondjam a feleségemnek: Ági, bocsi, de ez a sok lemondás nagyon nem érte meg.

Mi függ a víz puhaságától vagy éppen keménységétől?

Kemény vízen sok tényező megváltozik, mert más a vízfogás, a frekvencia. A 2023-as duisburgi vb-re azért készültünk Varsányban, mert mindkét helyen kemény a víz, ráadásul picit folyik is. Az olimpiai tesztversenyen viszont azt éreztük, hogy sokkal puhább a párizsi pálya vize.

Hogyan méritek a víz tulajdonságait?

Érezzük.

Szajki Bálint / 24.hu

Azt hittem hasonlóan, mint a profi sízők, ahol a futam előtt a hó pillanatnyi tulajdonságai alapján készíti fel a menők lécét a vakszmester, ti is speciális műszerrel méritek a változó tényezőket.

A németek, akik mindenben a csúcsot képviselik, ezt csinálják. Világversenyekre jön velük vagy egy tucat ember, és mindent, a víz hőfokát, mélységét, áramlását, de a szél erősségét, irányát is mérik. A változó körülmények adataiból is kalkulálnak. Nem hiába nyerik már három olimpiai ciklus óta a férfi kajak négyest. Az utóbbi időben talán, ha egy vb-t veszítettek el (2022-ben a spanyolok mögött lettek ezüstérmesek – a szerk.).

A magyar kajak-kenu sportban nem jellemző ez a tudományos szemlélet?

Az edzőnk, Hüvös Viktor élen jár a technikai újításokban, mégis elég ferde szemmel néznek rá emiatt.

Miért?

Mert az emberek úgy általában nem szeretik a változást. Mi viszont már évek óta használjuk a Bezzeg Péter által fejlesztett terhelésdiagnosztikai eszközt, ami nemcsak szárazon, de a vízben is képes megmutatni, milyen erőt ad le a kajakos attól a pillanattól, hogy a lapátja a vízbe ér mindaddig, amíg újra ki nem emelkedik a levegőre. De ez ugye az edzésmunkát segíti, a versenyző erejét, gyorsaságát, technikáját hivatott ellenőrizni és ezáltal fejleszteni. A világversenyek helyszíni körülményeit speciális eszközök, szakemberek híján még nem mérjük.

Viktor a vízfolyást úgy számolja ki, hogy bedob egy üveget a vízbe, és megnézi, hogy 10 méter alatt mennyit megy.

LÉPJ BE A FOLYTATÁSHOZ!
Változunk. Csatlakozz hozzánk! Regisztrált olvasóink mostantól exkluzív hírleveleket, cikkeket olvashatnak, mint ez is. És ez csak a kezdet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik