Tech

Nem látszik a csillaghullás Elon Musk miatt

Az Alfa-monocerotid meteorraj minden évben november 15-25. között produkál látványos kitöréseket, amikor a szemcsék több mint 65 km/s-os sebességgel vágódnak a Föld légkörébe, és látványos fényjelenségeket produkálva elégnek.

A Csillagászok november 22-én a kanári-szigeteki La Palma obszervatórium kameráit az égnek irányítva akarták megörökíteni az égi játékot, ám a felvételeket visszanézve meglepődve látták, hogy a meteorok helyett a Starlink műholdjainak kavalkádját sikerült rögzíteniük:

Forrás: Aotearoa Astrophotography

A helyzet ebből a szempontból a jövőben még rosszabb lesz. A SpaceX Starlink nevű projektje több tízezer apró műholdból álló konstelláció, amit Elon Musk azért tervezett, hogy az egész bolygóra működő internetet hozzon. Most még csak az első néhány műhold van fenn az égen, de csillagászok szerint már most komoly galibát okoznak, és ez többszörösen igaz lesz akkor, ha az egész sereg kering majd a Föld körül – itt írtunk erről bővebben.

James Lowenthal, a Smith College csillagásza a The New York Times-nak adott interjút arról, hogy a több tízezer apró műhold elképesztő károkat okozhat, és nem csak azért, mert nekimehet a már régóta pályán lévő, értékes műholdaknak, hanem azért is, mert olyan fényesek, hogy lehetetlenné teszik a csillagászok munkáját. Ha ugyanis ezek lepik el az eget, a földi távcsövek nem látnak majd tőlük semmit, ráadásul a rádióhullámokba is bezavarhatnak. Lowenthal szerint magát a tudományágat veszélyeztetheti, ha ennyi zavaró objektum lesz a Föld körül.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik