Tech

Oxfordban is felfigyeltek a magyar kormány trolljaira

Az Oxfordi Egyetemhez tartozó Computational Propaganda Project idei jelentésében a magyar kormány manipulációs tevékenységét is bemutatják – írja az Index. A szakértők főként a Facebookhoz kapcsolódó tevékenységre kontenctráltak.

Samantha Bradshaw és Phillip Howard 70 országban találtak bizonyítékot arra vonatkozóan, hogy a kormányzati szereplők és egyes pártok a közösségi oldalakat manipulációs kampányokra használják fel. 2018-ban még csak 48 ilyen országot azonosítottak. A jelentés alapján hét állam (Oroszország, Kína, Pakisztán, India, Irán, Szaúd-Arábia és Venezuela) olyan propagandagépezettel dolgozik, amellyel más országok felhasználóit is igyekeznek befolyásolni.

Fotó: AFP / Jaap Arriens / NurPhoto

A szakértők szerint a vizsgált államok 56 százaléka a Facebookon a legaktívabb, esetleg nem is használnak más felületeket. Ehhez a többséghez tartozik hazánk is.

Magyarországon egyedül a kormányügynökségek esetében sikerült bizonyítani, hogy a közösségi médiát manipulációra használják fel.

A tanulmány alapján a propaganda terjesztéséhez fizetett embereket és botokat egyaránt alkalmaznak. A trollok alapvetően öt célt szolgálnak: a kormányzati (vagy az adott párthoz köthető) üzenetek terjesztését és népszerűsítését, az ellenzék támadását, a figyelem elterelését a fontos problémákról, a társadalmi megosztottság mélyítését, illetve a megbízóknak nem tetsző vélemények elfojtását.

Bradshaw és Howard szerint a magyar kormány trolljai mind az öt pontban folytatnak tevékenységet: blogokat, mémeket és videókat hoznak létre, dezinformációs tartalmat állítanak elő, támogatják a kormányzati médiát, illetve személyesen támadják a kormánnyal nem szimpatizálókat. A kutatók úgy gondolják, hogy a magyar trollokat eseti jelleggel alkalmazzák.

Kiemelt kép: AFP / Jaap Arriens / NurPhoto

Ajánlott videó

Olvasói sztorik