Az eredeti God of War 2005-ben robbant be a köztudatba, szinte egy csapásra a PlayStation 2 egyik legnépszerűbb játéka lett, az elmúlt 13 évben pedig a videojáték ipar legerősebb brandjei közé verekedte magát. A God of War-játékokkal konzolokat lehet eladni (a legfontosabb epizódok mind PlayStation-exkluzívak), és a főszereplő Kratos története – látszólag – hiába ért véget a 2010-es God of War III-ban, a kiadó Sony érthető módon nem akarja nyugdíjba küldeni az aranytojást tojó tyúkot.
Ennek szellemében született meg a 2013-as Ascension, ami a Chains of Olympus és a Ghost of Sparta után egy újabb előzmény volt, április 20-án pedig érkezik a sorszám és alcím nélküli God of War, ami a GoW III közvetlen folytatása. Az új rész öt éven át készült, és a fejlesztő Santa Monica Studio kiváló játékot tett le az asztalra: a végeredmény nemcsak gyönyörű, de a története is remek, ráadásul a játékmenet is jelentős vérfrissítésen esett át, ami elképesztően jót tett a széria nyolcadik részének.
ÉRZELMI HÚROK
A sorozat korábbi epizódjaiban a bosszúszomjas Kratos a görög mitológia szinte összes istenével leszámolt, köztük Zeusszal is, és a 2010-es God of War III végén mindenki azt gondolta, hogy ezzel véget ért a tragikus hős története. Szerencsére a fejlesztők még láttak fantáziát a spártai harcosban, és a friss God of War éveket (ha nem évtizedeket) ugrik előre az időben, hogy egy idős, jóval megfontoltabb és meggyötörtebb főszereplővel ismertessen meg minket.
a sztori pedig rögtön egy meglehetősen szomorú eseménnyel nyit: hősünk a fiával közösen gyűjt tüzelőt, hogy a hagyományoknak megfelelően hamvaszthassák el a gyermek anyját, a spártai második feleségét. Az asszony utolsó kívánsága szerint hamvait a kilenc birodalom legmagasabb csúcsáról kell szétszórni, és nagyon leegyszerűsítve az egész cselekmény az ide vezető útról szól.
Ez elsőre ugyan nem tűnik valami nagy eresztésnek, a látszat viszont csal: a God of War története egy mitológiával, váratlanul fordulatokkal és érzelmekkel jócskán megpakolt lenyűgöző kaland, ami egyfelől Kratos egészen új oldalát mutatja be, másrészt megismertet minket az ifjú Atreusszal. A fiú legalább olyan fontos szereplő, mint az apja, és a két karakter közti dinamika olyan mélységet biztosít a programnak, mint amilyet a The Last of Us esetében is tapasztalhattunk.
NEM ÚJ, DE MÉGIS MŰKÖDIK
A történet önmagában persze nem elég a sikerhez, hiszen mégiscsak egy videojátékról beszélünk, de itt a játékmenetre sem lehet panasz. Azzal ugyan nem vádolható a program, hogy feltalálná a spanyolviaszt, hiszen az eseményeket a főhős háta mögül mutató kameranézet, a világ felépítése, a ránk váró fejtörők egy része, és a szereplők közötti interakciók egyértelműen az Uncharted-széria legutóbbi részeit és a The Last of Us-t idézik. Viszont nincs ezzel semmi baj, ugyanis a God of War ettől függetlenül hű maradt a gyökereihez, ráadásul a manapság divatos recept itt is kiválóan megállja a helyét.
Kratos idősebb és megfontoltabb, de ettől még továbbra is vérbeli harcos, és már a játék első fél órájában fura lények tucatjait szedjük darabokra, a folytatásban pedig egyre nagyobb számban érkező, és egyre méretesebb förmedvényeket kell a másvilágra küldeni – mint a régi szép időkben.
Emellé a sorozat legszebb hagyományaihoz híven most sem maradunk legyőzendő istenek és ház méretű lények nélkül, viszont remek újdonság, hogy ezúttal leginkább a jó reflex és az időben felmért helyes taktika jelentik a kulcsot a győzelemhez, és a fejlesztők lényegében végleg búcsút intettek a sokszor kifejezetten frusztráló, gombnyomkodós quick time eventeknek.
Kratos közvetlenül ugyan nem erősíthető, de a tapasztalati pontokból és a begyűjtött cuccokból fejleszthetjük a vadiúj Leviathan baltát, különleges ruhákat találhatunk vagy készíthetünk magunknak, utóbbiak szintén tovább tuningolhatók, és a felszerelésünk pozitív változásával párhuzamosan nyílnak meg az egyre látványosabb és hatékonyabb harcot eredményező különleges támadások.
A játék előrehaladtával ráadásul nemcsak Kratos válik egyre keményebbé, de Atreus is, aki nem passzív szereplője az eseményeknek, hanem a szemünk előtt válik egyre ügyesebb harcossá, akinek a segítsége idővel nélkülözhetetlenné válik az apja számára. A fiút alapvetően a játék mesterséges intelligenciája irányítja, automatikusan vesz részt a csatákban, de célpontokat egyetlen gombnyomással bármikor kijelölhetünk neki, illetve azzal is babrálhatunk, hogy milyen támadásokat használjon.
A szisztéma meglepően jól működik, és a huszadik óra végére sem válik unalmassá: a folyamatos fejlődés, az egymás után megnyíló cuccok és képességek, továbbá a különböző típusú ellenfelek végig frissen tartják a kaszabolást – arról nem is beszélve, hogy ezen a téren is várják kellemes meglepetések a játékosokat, viszont erről értekezni őrületesen spoileres lenne, és sokak szórakozását rontanánk el vele.
EGY MÁSIK VILÁG
Ugyan a God of War-széria életében már az is hatalmas újdonság, hogy a görög mitológia helyett a skandináv nyújtja a körítést és a konfliktusokat, de a Santa Monica Studio fejlesztői nem érték be ennyivel. Kratos legújabb kalandja nem nevezhető sandbox játéknak, tehát nem kapunk akkor szabadságot, mint a Horizon: Zero Dawn-ban, az Assassin’s Creed: Origins-ben vagy a Far Cry 5-ben, de az új epizód így is sokkal nyitottabb, mint bármelyik korábbi rész.
Az első három órában ugyan nem nagyon lesz lehetőségünk kóborolni, némi túlzással egy elágazásokkal megtűzdelt csőben haladunk, viszont ezt a „szakaszt” letudva egyszer csak megnyílik a játéktér, ahol megannyi lehetőség válik elérhetővé a játékosok számára: a fő sztoritól függetlenül megoldható mellékküldetések, extra felfedezhető területek, opcionális főellenfelek és egyéb nyalánkságok, ráadásul nemcsak Midgardban, de a skandináv mitológia kilenc birodalmának más régióiban is.
Persze akinek csak a sztori fontos, az bőven elszórakozik ezek nélkül is, de általánosságban elmondható: az élvezeti értékén hatalmasat dob, hogy a történet követése mellett bármikor elmehetünk felfedezni, felszerelést gyűjtögetni, vagy rejtett helyeket megnyitni. Ezek a kiegészítések ráadásul nemcsak lógnak a levegőben, de lazán kapcsolódnak a történethez, vagy a skandináv mitológiát idézik meg ügyesen, így a megoldásuk legalább olyan szórakoztató, mintha a játék fő csapását követnénk.
FOLYTASSA, KRATOS!
A God of War-on nehéz fogást találni: elképesztően néz ki, főleg, ha PlayStation 4 Prón indítjuk el, a történet csodálatosan ki van dolgozva, nem izzadságszagú, hatalmas csattanóval zárul, a játékmenet pedig az ismerős elemek ellenére is szórakoztató, a széria életében pedig kifejezetten üdítően hat.
Kratos és Atreus sztorija pillanatok alatt magával ragadja az embert, a játék pedig húsz óra után is képes újat mutatni, a meglepetésekről nem is beszélve. A történetet övező tartalom pedig úgy van felépítve, hogy csak nehezen tudunk elszakadni a programtól, könnyedén felüti a fejét az extra órákat felemésztő „ezt még megcsinálom, oda még elmegyek, azt még összegyűjtöm” szindróma.
A God of War viszont pont ettől lesz remek, és a stáblistát elérve (ami után nyugodtan játszhatunk szabadon tovább) rögtön azt kívánjuk, hogy bárcsak folytatódna a történet. Emiatt persze nem kell aggódni, szinte biztos, hogy a Santa Monica Studio legújabb dobása nagy siker lesz, és már az alkotók is nyilvánvalóvá tették, hogy lesz „második rész”, sőt abban is biztosak vagyunk, hogy egy egész trilógiát fognak kanyarítani a skandináv mitológia köré – és ez jól is van így, amíg tudják tartani ezt a minőséget.
(Katt a képre a galéria megnyitásához!)
TOVÁBBI JÁTÉKTESZTEK:
- Far Cry 5
- Call of Duty: WWII – Resistance DLC
- Monster Hunter: World
- PlayerUnknown’s Battlegrounds
- Star Wars: Battlefront II
A God of War április 20-án jelenik meg kizárólag PlayStation 4-re, tesztünket egy PS4 Prón végeztük.
